Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.
Ülésnapok - 1931-224
Az országgyűlés képviselőházának 224. ülése 1933 december 4-én, hétfőn. 423 nem akceptálhatja ezt a differenciát, mert úgy az előléptetés, mint a fizetés tekintetében megvan az egyformaság. Itt is szelekciónak kell érvényesülni. Amikor tehát racionalizálunk, akkor elsősorban azokat kell kiküszöbölnünk, akik nem érdemlik meg, hogy a kormányzás munkájában részt végy ének. (Úgy van! Úgy van! a jobbfelől és a középen.) Az egész élet, felfogásom szerint, szelekcióból áll. (Homonnay Tivadar közbeszól. — Zaj.) Kérem, t. képviselő úr, méltóztassék objektívnek maradni és ne méltóztassék pártpolitikai szempontból megítélni ezt a kérdést. (Homonnay Tivadar: Majd beszédemben válaszolok rá!) Megtisztelve érzem magamat. Szelekcióról az állami élet terén is gondoskodni kell. A magánéletben az élet maga szelektál. Ha az állami tisztviselők szelekcióját veszem, szembe merem állítani f velük a hadsereg szelekcióját. A hadseregnél állandó vizsgáztatás van, t- képviselő úr, még a tábornokokat is állandóan vizsgáztatjuk, ezzel szemben 21 éves fiatalemberek bejuthatnak a minisztériumokba és kitölthetik 35, vagy 40 éves szolgálati idejüket anélkül, hogy valami briliáns dolgot produkálnának- (Kassay Károly: De szelekció van, mert nem lesz belőle fogalmazó, ha nem felel meg!) Ezt nem tapasztaltam, (Rassay Károly: De viszont nem láttam olyan tisztviselőket, amilyeneket a miniszterelnök úr említ. En közöttük voltam. Azt nem lehet mondani, hogy eddig nem volt szelekció! — Andaházi-Kasnya Béla: Melyik vizsgával lesz a századosból tábornok?! — Derültség a bal- és a szélsőbaloldalon. — Zaj a jobboldalon.) Az élet vizsgája és cselekedetek vizsgája alapján, igen t. képviselő úr. (Taps a jobboldalon és a középen. — Zaj u bál- és a szélsőbaloldalon. — Rassay Károly: A miniszter korlátlanul nevez ki s úgy szelektált, ahogy akar!) Ez helytelen szelekció, t. képviselőtársam. Nekem, mint honvédelmi miniszternek, meg van kötve a kezem a kinevezések terén, mert a kinevezés kvalifikációhoz van kötve minden körülmények között és akármennyire szeretem egyik vagy másik alárendeltemet, ha az illető nem felel meg az előírásnak, nem mehet előre. Ebben a tekintetben sokkal könnyebb a helyzetük a tisztviselőknek a többi minisztériumokban. (Rassay Károly: Ez tévedés!) Nem akarom igen sokáig igénybevenni a tHáz türelmét, (Halljuk^ Halljuk! a jobboldalon és a középen.) de azt látom, hogy bizonyos ellenmondás van a keresztény gazdasági pártnak mai és régi magatartása között. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen. — Zaj a baloldalon.) Sokszor bedobunk jelszavakat, mint azt, hogy tessék racionalizálni, de nem gondoljuk ezeket végig. Nagyon kényelmes álláspont tíz évig támogatni a, kormányt, résztvenni mindenben és most méltóztatik felfedezni, hogy milyen ellentétek vannak köztünk. (Zaj és közbeszólások a balközépen.) Tudom, hogy engem nem támogatnak, ezt már eleve is tudtam. Azt mondoitta Wolff Károly igen t. képviselőtársam, hogy ígéretek tétettek és ő félti a nemzeti kormányt a tekintetben, hogy a bizalmatlanság atmoszféráját teremti meg az, ha állandóan lenyesegetünk a tisztviselők illetményeiből. Ez helytelen beállítás. Ez a törvényjavaslat nem általános illetménycsökkentést jelent. Az aktívok illetményéhez nem nyúlunk hozzá, a nyugdíjasokéhoz is csak abban a tekintetben, hogy a lakbérmennyiséget arányba hozzuk a szolgálati idővel, ami abszolút igazságot jelent, mert lehetetlennek tartom, hogy 15 évi szolgálat után valaki annyi lakbért kapjon, mint más kap 40 évi szolgálata után. (Ügy van Ügy van! a jobboldalon.) Ez szociális és igazságos is. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen. — Zaj balfelol.) T. Ház! Nem helyes tehát az a beállítás, hogy mi itt egy Ígéretet szegünk meg. Mi a Ház utasítását teljesítettük. (Elénk zaj balfelol. — Griger Miklós: Bethlen és Károlyi Gyula kijelentette, hogy a nyugdíjkategorizálást megszünteti! — Zaj.) Bocsánatot kérek, én sem Bethlen, sem Károlyi Gyula tényeiért nem vagyok felelős. Amióta kormányon vagyok, a magam részéről a kormányon belül mindig azt képviseltem, hogy a nyugdíjakat nem lehet nivellálni, mert ez azt jelentené, hogy azokkal a nyugdíjasokkal, akiket az összmonarchiától örököltünk, éppúgy kell elbánnunk, mint a Csonka-Magyarországon szolgálatot teljesített nyugdíjasokkal. Ezt igazságtalanságnak tartom, eltekintve annak anyagi hátrányaitól az állammal szemben. De hozzáteszem, hogy az időközben bekövetkezett nyugdíjcsökkenések általános nivelláláshoz vezettek, amely az új és a régi kategóriákat majdnem egy nívóra hozta(Rassay Károly: A majdnemet kell korrigálni! A javaslat még egy új kategóriát jelent- — Fábián Béla: Háromféle lesz!) Nem lehet másképpen. Csak egy példát mondok. A hadseregben átmentünk a 40 évi szolgálati időre, tehát az egyes kategóriák lassabban lépnek elő, mint a ír égiek. Méltóztatnak emlékezni, képviselőtársaim, akik régebben is képviselők voltak, hogy a Házban kifogásolták, hogy «túl sok ezredes» jár Budapest utcáin. Én ezt megszüntettem. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy lassúbb az előléptetés, tehát csak hosszabb szolgálati idő után jut valaki bizonyos anyagi kategóriába. Egészen másképpen kell tehát a nyugdíj tekintetében^ eljárni ezeknél a kategóriáknál, mint azoknál, akik soron kívül léptek elő és hogy úgymondjam, vezérkari karriert futottak be és korábban lettek tábornokok vagy ezredesek. (Rassay Károly: Ez a caezura abban a tekintetben, hogy 1924- előtt vagy után mentek-e nyugdíjba! — Dinich Ödön: Több szolgálat, kevesebb fizetés: ez helyes? — Zaj. — Elnök csenget.) Igen t- képviselőtársam az egyenlő áldozathozatal kérdését is felvetette. Itt ebben a kérdésben abszolúte objektíveknek kell lennünk. Ha harmóniát méltóztatik keresni, akkor nem szabad állandóan az ellentéteket fokozni. Objektíve megállapítom, hogy nincs társadalmi réteg Magyarországon, amelytől az állam áldozatot ne követelt volna. Ezeknek az elveknek túlságos hangoztatása nem felel meg annak a világnézetnek, amelyet igen t. képviselőtársam egyébként vall. Tulajdonképpen nincs egyformaság. Amint már a múltkor mondottam az egyik szociáldemokratapárti t. képviselőtársam felszólalására, mindig vannak és lesznek gazdaságilag erősebbek és gazdaságilag szegényebbek- (Propper Sándor: Ezt már Menenius Agrippa is megmondotta! — Zaj \a balközépen. — Csilléry András közbeszól.) A t., képviselő úr abban a boldog helyzetben van, hogy az erősebbekhez tartozik. (Zaj.) A tényezőknek egymással való szembeállítása nem harmóniára vezet, hanem diszharmóniára (Ügy van! jobbfelől.) Mi, akik konzervatív társadalmi rendet akarunk fenntartani ebben a tekintetben, akik haladó politikát akarunk folytatni, akik az igazi magyar testvériséget hirdetjük, nem 61*