Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.
Ülésnapok - 1931-224
422 Az országgyűlés képviselőházának % selők lelkületének megőrzése, az övegyek és árvák lelki nyugalmának megtartása, annak a sok családi tragédiának elhárítása, amely be fog következni. (Ügy van! a baloldalon.) Nem szabad megengednünk azt, hogy amikor nagy, nemes célok előtt állunk mindnyájan összefogva, — ami kötelességünk — akkor a köztisztviselőknek az államiba és a jövőbe vetett hite megrendüljön s legyenek itt könnyező árvák és özvegyek, akik azt mondják: még ezt a szűkös kenyeremet, ezt a 100—200, vagy 120 pengős, vagy még kevesebb létminimumot (Homonnay Tivadar: Harminchat pengőig!) is meg fogják nyirbálni. Ha a pénzügyminiszter úr realitása, az ő tudása és felelősségérzete, amelyet a pénzügyekkel kapcsolatban kötelességszerűen kell, hogy képviseljen, azt mondaná, hogy ez sem nélkülözhetettlen, én mégis azt mondom: miniszterelnök úr, akik a jövőért 'akarnak dolgozni, azok tartsák szemelőtt azt is, hogy nagy célokat csak egy harmonikusan élő boldog nemzettel lehet biztosítani; sanyargatások és könnyek árán csak diszharmóniát, de nem nemzeti egységet lehet teremteni., (Taps a baloldalon.) Ennek jegyében pártom nevében még általánosságban sem fogadom tel ezt a törvényjavaslatot. {Elénk helyeslés, éljenzés és taps a baloldalon. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: A miniszterelnök úr kíván szólani. vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: T. Ház! Méltóztassék megengedni, hogy már most, a vita elején,^ leszögezzem álláspontomat ebben a kérdésben és pedig azért, mert ez nem a pénzügyminiszter úrnak és nem az igazságügyminiszter úrnak a javaslata, hanem a kormány javaslata s a magam részéről két kollégám előterjesztését a legmesszebbmenőén alá akarom támasztani. Természetesen a felelősség szempontjából is teljes egészében azonosítom magamat minisztertársaimmal. Wolff Károly igen t. képviselőtársam és barátom egy r figyelmeztetést küldött felém utolsó mondatában. Valóban egy sanyargatott nemzettel sokkal nehezebb nagy feladatokat szolgálni, mint olyan nemzettel, amelynek élete mind gazdasági, mind egyéb vonatkozásban, teljes egészében harmóniában folyik. Ez a nagy .sanyargattatás azonban, felfogásom szerint, jelenleg a nemzettel szemben nem belső vonatkozásaiban jelentkezik, hanem azokban a vonatkozásokban, amelyek a békeszerződések igazságtalanságában gyökereznek- (Ügy van! a jobboldalon.) Sok olyan intézkedést kell tennünk, amelyet normális viszonyok között nem tennénk és sok olyan terhet kell viselnünk, amelyet normális viszonyok között nem kellene viselnünk, így a nyugdíjteher nagy részét is. A pénzügyminiszter úr egyik beszédében már hangsúlyozta, hogy körülbelül 80—90 millió pengő az a nyugdíjteher, amely a békeszerződés következtében — abnormálisan — ránk nehezedik. T. Ház! Nemcsak a tisztviselőtársad'alom hanem más társadalmi osztályok is súlyos terhek alatt szenvednek. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Majdnem azt mondhatnám, az egyedüli harmónia, amely ebben a nemzetben van, a szenvedés harmóniája. (Egy hang balfelől: Elég szomorú!) Ezt a szomorú megállapítást azért teszem, mert nem szeretném, hogy egy ilyen fontos kérdés, vagy más kérdések tárgyalásánál, például, a gazdaadósságok rendezésénél egyoldalú beállítások szerint hamis képet nyerjen a nemezt ezekről a problémákról. '24.. ütése 19$$ december U-en, hétfőn. Én magam is, mint volt tiszt, tisztviselőnek tartom magamat. Nem lehet tehát engem abban a tekintetben vádolni, hogy nincs érzékem ezek iránt a kérdések iránt. De ki kell jelentenem, hogy én a tisztet és a tisztviselőt is és minden állami alkalmazottat az államért valónak tartom és nem fordítva, hogy az állam szolgálja ki a tisztviselői kart. (ügy van! ügy van!) Az igazi nemzeti öncélúság mindenkitől azt kívánja, hogy eszköz legyen a nemzet szolgálatában. (Úgy van! jobbfelol.) A tisztviselői kar, az a bürokrácia, amelyet sokszor méltóztatnak ellenzéki és kormánypárti részről is bírálni és ezt Wolff Károly t. képviselőtársammal szemben állítom, igenis eszköz, (Ügy van! Ügy van! jobbfelol.) a nemzet törvényes tényezőinek eszköze, (Ügy van! balfelől.) mert lehetetlennek tartom, hogy a passzív rezisztencia álláspontjára helyezkedjék bármilyen alkotmányos államban az a tisztviselői kar, amely esküt tett arra, hogy kötelességét híven teljesíteni fogja. Itt differencia nem lehet a kötelességek teljesítésében. (Egy hang balfelől: Senki sem differenciál! — Zaj balfelől.) A képviselő úr azt mondotta, hogy nem ismeri el a tételt, hogy a tisztviselő eszköz a mindenkori kormány kezében. Én őszintén beszélek, mert hiszen felelősség mellett vezetjük az ország ügyeit és hangulatoknak nem adhatjuk magunkat oda. Ez a kérdés is olyan, amelyet pártpolitikai célokra ki lehet használni. (Homonnay Tivadar: Dehogy használjuk ki.) Nem lehet kihasználni? (Homonnay Tivadar: Dehogy használjuk!) Elismerem, hogy Wolff igen t. képviselőtársam lojális és objektiv akart lenni, de nem haragszik rám, hogy ha szokott őszinteségemmel megmondom, hogy nem volt okjektív, mert azt mondota, hogy nem időszerű ez a kérdés. Emlékeztetem a t. Házat, hogy amikor a gazdasági szanálási kérdésekről és egyáltalában a racionalizálás problémájáról volt itt szó, a Ház utasította a kormányt, hogy sürgősen terjeszszen elő javaslatot. A Ház ugyanis abban az időben úgy látta, hogy az országnak egyszerű berendezésű országgá kell átalakulnia. (Ügy van! balfelől.) Ezt pedig el nem érhetjük másképpen, mintha a fölös számú tisztviselőket elbocsátjuk. Ha a fölösszámú tisztviselőket elbocsátjuk, akkor mértéket kell szabnunk arra, hogy melyik tisztviselőt kell elbocsátanunk. A minősítés alapján való elbocsátás tehát a helyes, mert legyünk egészen őszinték, amilyen jelesnek méltóztatott említeni a bírói kart, — és ezt elismerem — igaz, kevés dolgom van vele, nem mondhatjuk azt, hogy a tisztviselői kar százpercentig jeles. (Ügy van! jobbfelöl.) Mert minden minisztériumban vannak olyanok, akik az igát húzzák, akik tizen-tizenöten jelentik a munkát, (Ügy van! Ügy van! Taps jobbfelol.) és vannak oíyanok, akik protekció útján jutván be a minisztériumba, tehetség és szorgalom nélkül teljesítik szolgálatukat. (Ügy van! ügy van! jobbfelol. — Ulain Ferenc: Még pedig elég nagy'számban. — Zaj. — Berki Gyula: Ez lehet kellemetlen, de igaz.) Meg kellett ezt mondanom. A magam részéről sokszor tapasztaltam, — évek óta vagyok miniszter — hogy vannak egészen kivételes tisztviselőink, vannak jó, közepes szorgalmú és tehetségű tisztviselők, de vannak olyanok is, akiknek nem te eszik a pontos időre való bejárás a hivatalba, akiknek nem tetszik, hogy rajtuk tartjuk a szemünket és akik kizárólag az annak idején érvényesült protekciónak köszönhetik pozíciójukat. (Ügy van! Ügy van! jobbfelol.) Semmiféle rendszer