Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.
Ülésnapok - 1931-224
418 Az országgyűlés képviselőházának 22 h. ülése 1933 december U-én } hétfőn. milyen eszköztől sem, amely ennek a nemzetnek életét biztosítja. Lehetnek ellenkező vélemények, de én mindig a magam meggyőződéséhez szoktam ragaszkodni. Igenis, a közszolgálati alkalmazottak lelkülete nekünk egy klenodium. (Ügy van! Ügy van! a balközépen.) Mert mondom, a lehetőségek itt vannak, itt van a nagy szláv kérdés, itt van a nagy német kérdés és kérdés, hogyan fogunk tudni 'hozzáalakulni, hogyan fogjuk betölteni hivatásunkat. Ezt a kérdést nem lehet szimpátiával elintézni, hogy szimpatizálok, vagy nem szimpatizálok az egyes külföldi államok kormányzati rendszerével. Itt magát a tényt kell tekinteni. Más a helyzet, ha Hegyeshalomnál a német birodalommal állunk szemben és más a helyzet akkor, ha nem állunk vele szemben. A legnagyobb és a legőszintébb szimpátiával vagyok Ausztria küzdelme iránt és mindenesetre a magam részéről mindent elkövetek, hogy ez a szimpátia gyakorlatilag is eredményes legyen. (Élénk helyeslés a baloldalon és a balközépen.) Örömmel látom, hogy a miniszterelnök úr ápolja az osztrákokkal való kapcsolatot. Ez mind rendben van. Nekünk azonban nem lehet egy eshetőségre szóló politikát csinálnunk, nekünk az összes eshetőségekre szóló politikát kell csinálnunk. (Ügy nan! Ügy van! half elől.) Látjuk azt a rettenetes heroikus küzdelmet, amelyet Ausztria folytat. De ha ez nem sikerül, kérdés, hogy mi lesz 1 ? A magyar nemzetnek meg kell csinálnia a maga politikáját arra az esetre is, hogy ha a németek itt fognak állni Hegyeshalomnál. Erre az esetre is el kell készülnie a magyar politikának és nem lehet akkor tétovázni, hogy mit fogunk csinálni. Ezért nem akarom én a közszolgálati alkalmazottaktól elvenni a lelket és az utóbbi időben már a nevet is. (Ügy van! Ügy van! Taps balfelől,) r Engedelmet kérek, nem jó politika ibalkanizálni a tisztviselőket. Nem 'helyesleim azt, hogy még a nevüket is alter áljuk. Szent István nemzetiségi politikája, alapján állok és ha nekünk a jövőbe kell tekintenünk és ha a megszállott területek nemzetiségeivel kapcsolatban intézkedéseket kell tennünk, akkor azt kell mondanom, hogy nekünk nem kell semmi újat sem tennünk, csak a Szent Istváni nemzetiségi politikát kell követnünk. Fiatalember koromban egy izzó imperialista felfogás sokszor arra késztetett, hogy csodálkozzam a Szent Istváni nemzetiségi politikán. Micsoda tolerancia volt ebben a politikában! Es ma is azt mondom a felébredt nemzeti öntudatokkal szemben, amelyek köröskörül ^mint egy lánggyűrű vesznek bennünket körül: micsoda gondviselésszerű előrelátás és bölcseség volt Szent István nemzetiségi politikájában, amelyet fiához, Szent Imre herceghez intézett intelmében^ is kifejtett. Ezer év múlva sem kell mást csinálnunk, mint ezt a politikát kell követnünk s akkor a tótok és az összes többi népek vissza, fognak kívánkozni a. Szent Koronához. (Ügy van! Ügy van! — Taps balfelől.) Ez a politika a bölcseség politikája. Ez a politika mindig adott az autonómiákra, ez a politika mindig adott a közszolgálati hatalmat gyakorló tisztviselők lelkületére is. Éppen ezért én rendkívül félek a 2. § b) pontjából, mert olyan lehetőséget látok ebben a b) pontban, amely esetleg a tisztviselői kart a maga jellemszilárdságában és megközelíthetetlenségében rendíti meg azzal, hogy mindenki feje felett ott lesz a Damokles kard a b) pont alakjában, hogy 'bármikor nyugdíjazhassák. Ezt én rendkívül aggályosnak tartom. (Hassa y Károly: Láttuk, hogy milyen káros ez a rendszer a Városházán!) Én csak azt akarom az igen t. miniszterelnök úrnak mondani, hogy nemcsak az én terveimben, hanem az ő terveiben is ott szerepelnek ezek a koncepciók és ez a koncepció a független lelkületű köztisztviselői kart sohasem, fogja tudni nélkülözni. (Homonnay Tivadar: A köztisztviselők tisztelgése nem lesz. őszinte!) Mindig azt mondottam, hogy követelem, hogy a tehetség érvényesüljön, de a jellemet sokszor többre becsülöm, mint a tehetséget. {Helyeslés balfelől.) En nem akarom a tisztviselői kart a jellemtelenség fertőjével elönteni, hanem jellemében meg akarom, erősíteni. (Helyeslés a baloldalon.) Együtt kell szolgálnia mindenkinek, a falusi díjnoktól, a falusi jegyzőtől kezdve az ítélőtáblák és a Curia bírájáig, a nagy közös nemzeti célt: a magyar államiság célját. Ezért igenis aggodalommal látom ezt a b) pontot. Aggodalommal látom azonban azt is, hogy a 2. § 13. bekezdése az autonómiákkal kapcsolatiban jogot ad a belügyminiszter úrnak arra, hogy a nyugdíjrendelkezéseket rendeletileg alkalmazhassa. Engedelmet kérek, itt is az a véleményem. Nagyon sokszor hallottam hivatalos helyről, hogy az autonómiáknak ma már nincs meg az a szerepük, ami a múltban volt, nincs az a szerepük a nemzeti kormányokkal szemben. En figyelem a dolgot, tíz esztendő óta mindig figyelem a kormány intézkedések argumentációját és azt mondom.: egyetlenegy kormány se szabja a maga testére és lelkére az intézkedéseket. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Mindig egy elvont nagy cél érdekében állítsa be az intézkedéseket, mert a maga testére szabni azokat veszélyes dolog, bár koncedálom, hogy egy nemzeti kormány részéről elfogadok olyat is, amitől megrettennék, ha arra egy nem nemzeti kormány precedensként hivatkozhatnék. Igenis ezért én az autonómiákat szükségesnek tartom, az autonómiákat nem csorbítanám, nem szeretném csorbítva látni, (Helyeslés a baloldalon.) mert ebben az autonómiában egy olyan magyar erkölcsi erő és egy olyan létfenntartási tartalék gyűjtődött fel az évszázadok folyamán, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) hogy ezt az erőtartalékot nem fogjuk nélkülözhetni sohasem, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Nemi tudjuk ezt nélkülözni azokban a történelmi pillanatokban; sem, amikor a német vagy szláv veszedelem a magyarságot egy döntő válaszút elé állítja. Mondom, nem tudjuk ezt nélkülözni, és ezért én ezt a jogot nem adnám meg a •belügyminiszternek, hanem megadnám a közületeknek, hogy ők szabályrendelet alakjában' — ők fizetik a tisztviselőket — szabályozzák a kérdést e törvénynek megfelelően. Most azonban ez nem így van, hanem úgy, hogy ebben a kérdésben a belügyminiszter rendelettel intézkedik. Ezt én aggályosnak tartom az autonómiák szempontjából, a nemzeti jövő szempontjából, és ezért a legnagyobb mértékben kifogásolom, Nagyon sajnálom, hogy ez a bekezdés itt van, mert elérte volna a mélyen t. kormány a célját akkor is, ha maguk az autonómiák rendezik e törvény rendelkezéseinek megfelelően a kérdést szabályrendeleteikkel, és nem a belügyminiszter szabályozza azt rendeletileg. A másik dolog, ami szintén nagyon aggályos, a felekezeti tanítók kérdése.. Engedelmet kérek, én, aki a pozitív hit, a kereszténység alapján állok a politikában is, a felekezeteket
