Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-224

Az országgyűlés képviselőházának 22 javakat, a vasutakat... (Zaj a bal- és a szélső­baloldalon. — Kassay Károly: Egyedül állunk itt, amikor ezért támadtuk Gömbös miniszter­elnök urat!) Az állami javakat átengedtük s mi viseljük a nyugdíjterheket. (Zaj a szélsőbalol­dalon.) Méltóztassanak tudomásul venni, hogy az a megállapodás nem a parlament [megkérde­zése után történt, hanem annak megkérdezése előtt. (Ulain Ferenc: Miért támogatták az urak! — Rassay Károly: El lett fogadva!) Mi nem fogadtuk el. (Rassay Károly: Dehogy nem! — Homonnay Tivadar: Soha sem fogadtuk el! — Rassay Károly: Ellene beszéltek az urak? — Homonnay Tivadar: Igen! Tessék megnézni a Naplót!) Ha az állami javakat átengedtük, annak szükségszerű folyománya, hogy visel­jék a nyugdíjterheket, de a mi nyakunkba sóz­ták és az utódállamok mentesültek ezektől a terhektől. Végeredményben ez nemzetközi kér­dés. (Zaj a baloldalon. — Elnök csenget.) Lehetetlen tehát, hogy ez a nyugdíjteher mindig belpolitikailag éreztesse hatását. Ige­nis, ennek a kérdésnek külpolitikailag rende­ződnie kell; ha egyszer elvették a vasutain­kat, akkor vegyék el a nyugdíjterhet is. Azt hiszem, hogy ebben a kérdésben nincs is itt ellenmondás és konstatálom, hogy az egész Ház egyetért ebbeoa velem. De nem. engedhe­tem ezt a kérdést úgy felállítani, hogy ebből kifolyólag az áldozatokat mindig a nyugdíja­sok hozzák. Mert a r^ug'díj kérdésénél mégsem irreleváns dolog az, hogy kétoldalú megálla­podás és nem egyoldalú megállapodás, amikor azok a tisztviselők a járulékot is befizették, koncedálom, hogy^ nem annyit, amennyit... (Gömbös Gyula miniszterelnök: Nem nyugdíj ­jóléti dolog! — Homonnay Tivadar: Az állam­vasutaknál annyit fizettek!) Mondjuk, hogy nem annyit, (Homonnay Tivadar: De annyit!) de mégis egy kétoldalú szerződés, amely vég­eredményben feljogosítja azt a tisztviselőt, hogy becsületes szolgálata, munkája után igényt tarthasson bizonyos állandóságára an­nak az ellenszolgáltatásnak, amit ő hivatalba­lépésekor az állam részéről biztosításként át­vett. Ez tehát egy kétoldalú szerződés, ame­lyet most egyoldalúan megbontanak. Mindig hozzáteszem ehhez, hogy a salus rei publicae esetében ezt koncedálom, amikor is ez az argumentáció elesik. De nem fogadom el, hogy ezt most a, salus rei publicae köve­teli, (Úgy van! Ügy van! a baloldalon.) mert egyéb úton és módon is látom a lehetőségeket e kiadások csökkentésére. Azt csak nem ta­gadhatja senki, hogy van a költségvetésben még számos olyan lehetőség, amikor a kiadá­sok csökkentését vagy a bevételek fokozását eszközölni lehetne és így javítani lehetne az egyenleget. Nem tudom elfogadni, hogy a 3*5 millió ilyen salus rei publicae folyománya. Ebben divergálunk. Abban a pillanatban, amikor ezt nem tudom elfogadni, azt kérdem, hogy érdemes-e ezt a tételt: először a kétoldalú szerződésbe vetett hitet, másodszor az állami tekintélybe vetett hitet, harmadszor a minden­kori kormány munkájára vonatkozóan a köz­szolgálati alkalmazottak felfogását megváltoz­tam vagy befolyásolni, vagy érinteni ilyen módon? A kockázat sokkal nagyobb, mint az eredmény. Lehet, hogy a tisztviselőknél az lesz a, felfogás, hogy a tisztviselő a minden­kori kormány parancsait végrehajtja, (Ho­monnay Tivadar: Ha nem lesz titkos a szava­zás!) de én ezt nem tudom elfogadni. Már ki­fejtettem a pénzügyi bizottságban és itt is rá­mutatok, hogy a köztisztviselői kar nálunk más, mint más államokban. . ülése 193$ december Á-én, hétfőn. 417 Eámutatok arra, hogy más államokban van egészséges középosztály, még pedig olyan kö­zéposztály, amely részben földbirtokosokból, részben iparosokból és kereskedőkből, részben vállalkozókból nyeri támaszát. Lehetetlen egy nemzet jövőjére gondolni erős középosztály nél­kül. Ez a középosztály teljesíti is a kötelessé­gét. Franciaországnak megvan a maga közép­osztálya, Németországnak megvan a maga kö­zéposztálya. Sajnos, a magyar középosztály mindig lejjebb és lejjebb került számbelileg: is, befolyáshelileg is. Csökkent a földbirtokosok száma, az iparban, kereskedelemben, a vállala­tokban pedig nem is termeltünk ki középosz­tályt, mert hiszen a gazdasági szupremácia nem is volt a mienk, (vitéz Gömbös Gyula mi­niszterelnök: Ez igaz, de ez is a mi élhetetlen­séigünk miatt volt!) Ezért menekültek a mi földbirtokosaink a hivatalokba. Bemenekültek a vármegyei és az állami hivatalokba. Ott van a mi középosztályunk. A mi középosztályunk lé­nyegében a köztisztviselői kar. És a köztisztvi­selői kar gyönyörűen teljesítette a múltban is kötelességét, mindig a nemzeti gondolat viselője volt (Propper Sándor: Megkapja a jutalmat érte!) (kevés kivételtől eltekintve, mindig a nemzeti gondolatot szolgálta. Ez a köztisztviselői kar magatartását ille­tően nem kezelhető a többiekkel egyformán:. Né­künk .nagyon fontos, hogy a köztisztviselői kar­ban éljen a nemzeti gondolat, é;jen az izzó ha­zafiság. Ez nekünk (biztosíték. Azt szokták mondani, hogy miután most az Ausztria és Magyarország közötti helyzet gazdaságilag és politikailag egészen más, tehát a köztisztviselői kar szerepe is egészen más, mint volt a múlt­ban. Ezt én tagadásba veszem. A köztisztviselői kar nemzeti érzését nem nélkülözhetjük. Hozzá­teszem, nem is tesszük fel a köztisztviselői kar­ról, hogy nemzeti érzésében meginogna az ilyen intézkedések hatása alatt. Csak nem aikarnám a folytonos áldozathozás révén türelmét a végső határig feszíteni. Ezt mint politikus nem sze­retném, mert — sajnos — még mindig el tudok képzelni olyan időket, amikor megint nagyon is rá fogunk szorulni arra, hogy a közszolgálati alkalmazottak nemzeti feladatuknak társadalmi vonatkozásban is eleget tegyenek. Nem tudom, mát fog hozni a világpolitika, csak azt mondom, hogyha a nagy német biro­dalom elér Hegyeshalomig, akkor nagyjelentő­ségű, hogy ennek a nemzetnek közszolgálati al­kalmazotti kara ragaszkodjék a magyar állami­sághoz való hűségéhez, ragaszkodjék a legiz­zóbb fajszeretethez és ragaszkodjék a nemzet imádásához. (Ügy van! — Taps a balközépen. — Gál Jenő: És az alkotmányhoz is egy kicsit!) Igen, az alkotmányhoz, ezt mindig előrebocsá­tom. (Ügy van! a balközépen.) Ez benne van a nemzetben, a nemzeti érzésben, mert a magyar alkotmány nem mondvacsinált alkotmány, ha­nem a nemzet önvédelmi jogának ezeréves ema­nációja. (Ügy van! Ügy van! — Taps a balkö­zépen.) Ha azt mondom, hoigy magyar és nem­zeti, akkor azt mondom, hogy hű a magyar alkotmányhoz, mert ez is benne foglaltatik. (Helyeslés a balközépen.) En a világtörténelmi lehetőségekre gondo­lok. Végre is nem csinálhatunk politikát csak máról-holnapra, azzal, hogy most két évre a költségvetés egyensúlyban tartassák. Nem is tartom olyan nagyfontosságúnak a költség­vetés egyensúlyát, mint azt, hogy a nemzet élhessen, nem temetői, hanem teremtői hangu­latban. Ha élni kell, én nem riadok vissza bár-

Next

/
Thumbnails
Contents