Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.
Ülésnapok - 1931-223
390 Az országgyűlés képviselőházának 22 Ha a miniszterelnök úr ma itt volna, azt mondanám neki: miniszterelnök úr, kérdezze meg az ön tábornokait és tábomok-hadbíráit, hogyan aránylik az ő fizetésük a bankhivatalnokok fizetéséhez? (Rassay Károly: Melyik bankh'ivatalnokokról van szó! — Felkiáltások bal felől: A Nemzeti Bankról.) Kimutattam, hogy a Nemzeti Banknál milyen a helyzet. (Rassay Károly: Mert más bankhiva.talnokokról ezt nem mondhatjuk!) Nem az életstandardot sajnálom tőlük, csak az összehasonlítás kedvéért mondom ezt. En tudom, hogy a tábornoki kar milyen szolgálatokat teljesít, tudom, hogy milyen felelősség nyugszik egy tábornok-hadbírón és milyen képzettség az, amelyet az igazságszolgáltatás mezején érvényesíteni kell. Minden évben el szoktam mondani itt annak a megbecsülésnek kifejezését, amely ezért kijár. Ezért mondanám a t. miniszterelnök urnák, aki honvédelmi miniszter volt sokáig és ott tanulta meg az államigazgatás rendjét legelőször. (Rassay Károly: Meg is látszik! — Derültség balfelőL) Kérdezze meg ezeket a derék katonákat, ezeket a magasrangú katonákat, hogyan aránylik az ő dotációjuk azokéhoz, akikről itt beszélni szeretnék. (Farkasfalvi Farkas Géza: Hogyan aránylik a párttitkárokéhoz? — Vázsonyi János: Minden körzetben, minden járásban! — Rassay Károly: Vezér-élharcosok! — Farkasfalvi Farkas Géza: Nagyon kíváncsi volnék, hogy ki fizeti ezt? — Létay Ernő: Amíg a képviselő úr itt volt, az állam fizette, azóta nem fizeti. — Farkasfalvi Farkas Géza: Nem voltak azelőtt! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek. (Farkasfalvi Farkas Géza: Nagyon kíváncsi vagyok, ki fizeti? — Létay Ernő: Nem tudom! — Farkasfalvi Farkas Géza: De én tudom, hogy azelőtt nem voltak! — Rassay Károly (Létaü Ernő felé): De tudja a képviselő úr, hogy ki és hogy fizeti! Ne méltóztassék olyan bennfentesnek látszani ! — Létay Ernő : En nem tűrném, hogy az állam fizesse a párttitkárt és kilépnék a pártból, ha az állam fizetné. — Farkasfalvi Farkas Géza: Hát ki fizeti? — Rassay Károly: A jó Isten!) Méltóztassék a szónokot figyelemmel meghallgatni. (Farkasfalvi Farkas Géza: Parancsolnak a hivataloknak!) Csendet kérek! Gál Jenő: T. Képviselőház! Rögtön befejezem beszédemet. Nem akarok visszaélni a mélyen t. Ház türelmével, bár erről a kérdésről nagyon sokat lehetne még beszélni. Méltóztassanak azonban megengedni, hogy a realitás szempontjából még egy dolgot említsek meg. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Ez pedig a takarékbetétek és a folyószámlák hanyatlása Budapesten és a vidéken, vagyis a nemzeti készpénzvágyonnak a teljesítőképesség szempontjából való értékelése. Amikor a Nemzeti Bank jelentése a Pénzintézeti Központ nyomán ezt az eredményt mutatja, akkor szerintem — ne^ vegye rossz néven a miniszter úr — egy kis bátorság kell ahhoz, hogy a Nemzetig Bank becikkelyezett alapszabályainak 49. és 50. §-ai ellenére ekképpen oldják meg a kérdést. Amikor nincs fedezet a legális és reális hitelszükségletek kielégítésére, akkor egy foglalkozási ágnak ilyen kedvezményezett hitelt nyújtani és ezzel megbüntetni a többi foglalkozási ágakat, olyan eljárás, amely nagyon kihívja a kritikát.^ Az ilyen eljárásról akkép rendelkezett az említett törvény, hogy a közigazgatási bíróság elnökének feladatává tette, hogy ilyen bejelentés esetén 24 óra alatt tartozik intézkedni. '. ülése 1933 december 1-én, pénteken. Elnök: Kérem, lejárt a képviselő úr beszédideje ! Gál Jenő: Egy mondattal befejezem. Ha így járnak el, egy ilyen törvénnyel szemben és ha egy ilyen törvényes feltétellel szemben ezt a módszert veszik igénybe, akkor a felelősség kérdését könnyedén kezelik. Ezt meg lehet tenni a mai berendezkedés mellett, de jöhet idő, amikor ezért az ország előtt nagyon komolyan kell helytállania a mélyen t. kormánynak. A javaslatot nem fogadom el. (Helyeslés balfelőL) Elnök: Feliratkozva nincs senki. Kíván valaki szólni? (Nem!) Ha senki nem kíván szólni, a vitát bezárom. * A pénzügyminiszter úr kíván szólni. Imrédy Béla pénzügyminiszter: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Alig két nappal ezelőtt volt szerencsém a Ház előtt felszólalni és kifejteni a kormány álláspontját és érveimet azok mellett a pénzügyi és gazdasági tranzakciók mellett, amelyeket ez a két javaslat, a gazdatartozások rendezésére szolgáló hitelműveletekről és a Jegybank alapszabályainak módosításáról szóló javaslat foglal magában. Amikor ma megint felszólalok, hogy a Jegybank alapszabályainak módosításáról beszéljek, erősen korlátoznom kell magamat abban, amit mondani akarok. Korlátokat kell szabnom magamnak két okból; először azért, mert a gazdasági élet egyik legérzékenyebb szektora a bankrendszer, ennek a szívében van a Jegybank és ez az a szív, amely az egyes ereket, az ereken keresztül az izmokat, a különböző szerveket és az egész szervezetet táplálja. Amikor pedig erről beszélünk, akkor azt hiszem, (Farkas István: Rossz a vérkeringés!) nemcsak a képviselőknek, hanem különösen a miniszternek különös tartózkodással kell élnie, mert minden meggondolatlan szó — és nemcsak a miniszter, hanem a képviselők részéről is — kimondhatatlan károkat okozhat az országnak. (Ügy van! jobbfelől. — Rakovszky Tibor: A politikája még nagyobb károkat okozhat!) A Jegybank politikáját illetőleg méltóztassanak például venni, hogy erről a külföldi parlamentekben minő tartózkodással szólnak. Azt hiszem, a tartózkodás ott nagyobb, mint amely az elmúlt két nap alatt — ma és tegnap — itt megnyilvánult. (Ulain Ferenc: De kilenc évig elég nagy volt!) Nagyon sajnálom, hogy egynémely olyan problémáról is bőven szólottak itt, amelyek tulajdonképpen igazán nem tartoznak a tárgyhoz. Elővették a jegybank úgynevezett rezsi-kérdéseit. Amikor egy független részvénytársaságról van szó, akkor azt hiszem, hogy a parlament nem éppen arravaló, hogy ilyen alárendelt részletkérdéssel foglalkozzék. De szó került itt arról a munkáról is. amelyet olyan férfiak fejtettek ki, akik évtizedeken keresztül ennek az országnak szolgálatában a legnagyobb érdemeket szerezték, (ügy van! tJçy van! jobbfelől.) És én azt hiszem, hogy ők bizonyosan tudták, mit miért cselekedtek és nem szorulnak rá arra, hogy cselekedeteiket itt igazoljam, vagy védelembe vegyem. Van egy angol mondás, amelyre hivatkozom: «he must know it.» Ez az angol közéletnek az egyik alapja: akit egy bizonyos polcra állítanak, arról feltételezik, hogy ő tudja mit csinál es miért csinálja. (Ulain Ferenc: Angliában úgyis van, miniszter úr! — Gál Jenő: Bud is tudta!) Azt hiszem, hogy ebben az esetben ezt az angol példát egészen bízvást követhetjük.
