Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-223

388 Az országgyűlés képviselőházának 223 (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalta el.) T. Képviselőház! Nekem az a nézetem, ízlés dolga egy idegen részéről, hogy teszi-e vagy nem teszi-e ezt, magyar részről azonban illojálisnak és olyan eszköznek tartanám ezt, amelyhez jogi eszközt sohasem adnék, mert ebben rejlik az az emelkedett szempont és az az emelkedett álláspont, hogy nekünk minden áldozatot és mindent meg kell hoznunk azért, hogy az állam konszolidált pénzügyi rendje megmaradjon. De, bocsánatot kérek, ha fizetni akar valaki, ha van egy mód és van egy lehetőség, hogy valaki az állammal szemben fennálló tartozását törleszthesse, akkor nem lehet a hadiköcsön álláspontjára helyezkedni. Mert méltóztassanak csak visszaemlékezni, hogy meghirdették, hogy micsoda Ígérvény az! Most ugyanúgy vagyunk. Ha valaki azt mondja, tartozom az illetékkel, azt fizetni tartozom, de te is tartozol, tehát a szolvenciádat elősegítem, akkoir elzárni az illetőt ettől, ez egy egészségtelen berendezkedés. Lehetetlen valami, hogy akkor, amikor követelik az adó- és illetékmorált, ugyanakkor a másik fél ne tartsa meg a hitelezői morált. Ha valaki egyszer hozza a tartozását és fizeti azt, akkor erre az illetőnek lehetőséget és módot is kell adni. Ez osak egy kirívó példa arra, hogy azt az egyenjogúságot, amelyet elvben mindig meghirdetünk és amely abból állana a Nemzeti Bank szempontjából, hogy ne válogasson nagyon különlegesen, betartsuk, hogy azok, akik például a kompenzációs hiteleknél hozzáfolyamodnak, ami egy legújabb válfaja annak, hogy hogyan tudjuk a devizakérdést megoldani, ne csalatkozzanak. Nyúljon csak hozzá a mélyen t. miniszter úr ahhoiz a .sémához, hogy Magyarország kereskedői és gyárosai közül csak úgy találomra hívjon magához néhányat, aki éppen tetszik és kérdezze meg, vájjon igaz-e az, hogy nem mindenki egyformán juthat valutához. Látogasson el egyszer a Nemzeti Banknak abba az osztályába, ahol ez lebonyolítódik, micsoda sürgés-forgás, lótás-futás és lihegés folyik <ott, hogy ki tud hozzájutni ahhoz, hogy export valuta ja legyem. Itt van a klíring-forgalom, amelyről olyan nagy dicshimnuszokat zengtek. Itt van egy megállapítás, amely megint az egyenlő elbánás elvének a terhére ^ van kapcsolatban azzal a fel alított exportintézménnyel, — ez olyan ikertestvér ma a Jegybanknál, hogy együtt közös szempontok szerint határoznak. Olvasottá, hogy az árukat is kiválogatják, hogy melyek azok, amelyek alkalmasak. Bocsánatot kérek, ennél elhibázottabb intézkedést alig tudok elképzelni. Nem kellene az árut válogatni, ha valaki ki akar vinni valamilyen árut, nevezzük azt akárminek, de behoz érte pénzt, tehát ellenértéket, akkor ezt támogatni kell. (Káinoki Bedő Sándor: Ep ezt keresi a bank is!) Akkor minden válogatás nélkül azt, aki ezt az objektív segítséget adja, támogassák. Vagy itt van a Jegybank geszciójára vonatkozólag a külföldiek számára befolyt az az úgynevezett transzfermoratórium alá eső összeg. En helyeslem a transzfermoratóriumot, helyeslem az ország teljesítőképessége szempontjából ezeket az intézkedéseket, hogy ki ne vigyenek a,z országból értékeket, és nincs nálamnál nagyobb üldözője azoknak, akik a lam nagyobb üldözője azoknak, akik a értékeket vagy pénzt. Annyira megyek ebben a rigorózus felfogásban, hogy én jogsegélyt sem adok olyan vádhoz, ahol erről van szó, einlese 1933 december 1-én, pénteken. utasítom magamtól, bár ki kell jelentenem, éppen újra Sándor Pál t. barátom nyomán, hogy itt olyan excesszusok történnek néha, amelyek életekbe kerülnek. A devizával és valutával kapcsolatos üyen kérdésekben senki sem vallhatja^ magát ex katedra értékűnek. Itt nagy eltolódások mutatkoznak, hogy mi az igazság, vájjon ha valaki zálogleveleket hoz be például az országba,, felszabadítja azokat és ezzel a nemzeti vagyont növeli, vájjon az az út és mód, ahogyan ezt tette, az alaki szabályok szigorúsága felér-e azzal a nemzetmentő és nemzetgyarapító értékkel, amelyet ezek képviselnek? Az első feltétel, hogy innen pénzt ne vigyenek ki, ez természetes, és azt mondanám, t. képviselőtársaimnak, jó volna érdeklődni a záloglevél kibocsátó intézetnél, azt ők tudják. En csak arra, akarom felhívni a mélyen t. miniszter úr figyelmét, hogy ezekben az exportkérdésekben, az exporttal összefüggő kérdésekben és a hitelélet támogatásában lehetőleg irtsa ki azt az évek óta felburjánzó protekcionizmust, amely mutatkozik. (Farkasfalvi Farkas Géza: Igaza van!) Irtsa ki, mert lehetetlenség, hogy ha én idetárom ezeket az adatokat és kérdezem, mi az oka ennek a szörnyű dekadenciának, hogy rá ne jussunk arra, hogy mégsem egészséges irányítás ez, mégis csak válogatás történik. 1912 végén Nagy-Magyarországon, — hogy a pénzintézetek helyzetét bemutassam — 69 fővárosi és 1722 vidéki pénzintézet volt. Ez volt a háború előtt. 1931 június 30-án a Nemzeti Bank és a Pénzintézeti Központ kimutatásia szerint egyedül a fővárosban volt 52 pénzintézet, a vidéken pedig 464 pénzintézet. Mit jelent ez? A háború óta a vidéki pénzintézetek 1260nal lecsökkentek. Miért? (Felkiáltások jobbfelől: Nagy-Magyarország volt!) Ez roppant érdekes számszerűség: 1260 vidéki pénzintézet szűnt meg egy decenniumban a háború után ... (Rassay Károly: Pest megmaradt, a vidék kétharmadrésze elveszett!) De ez a felduzzasztott pesti intézet, amely a.ffiliációkat, fiókokat rendezett be vidéken, elnyomta ott az egészséges hiteléletet. Ezt nem lehet észre nem venni. (Sándor István felé): T. barátom tanúságot tehet arról, hogy az ország legvirágzóbb városában a Fáy András idejéből származó kitűnően vezetett intézetek elsorvadtak, elpusztultak és az ottani nép nem képes arra, hogy onnan Öt pengő hitelt élvezzen. (Rassay Károly: Betétet sem tud adni, ez a baj!) Sem betétet, sem a világon semmit. Miért van ez? A protekcionizmus miatt, amit a, következőkkel mutatok be. A mélyen t. miniszter úr elődei versenyeztek abban, hogyan teremtsenek a jól fundált és függetlenül működő pénzintézetek helyébe olyan intézményeket, amelyek állami támogatással lekonkurrálják az egészséges intézményeket. (Rassay Károly: Ez már igaz!) Mindjárt meg is nevezem közelebbről az egyiket. Itt van előttem egy kimutatás, amelyből azt látom, hogy a mélyen t. miniszter úr egyik elődje megalapította az Országos Központi Hitelszövetkezetet és egy politikai államtitkárt oda is küldött elnöknek. Nézze meg a mélyen t. miniszter úr ennek az eredményét, lapozgasson elődeinek jelentéseiben, lapozgasson elődeinek költségvetéseiben. Amikor itt fennen hirdették, hogy micsoda lukrativitás van, a Jegybank protekcionizmusa mellett hogyan számítolgatták le azokat a váltókat ezek az^ intézetek és az állampolgároktól kisajtolt adójövedelmek az állami retortán és csatornán keresz-