Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-223

382 Az országgyűlés képviselőházának 22 hogy Magyarországon olcsó és bőséges hitelekről történjék gondoskodás. Ez a munkaprogramm egyik pontja, — talán nem szükséges megmondani, hogy hányadik, hiszen mindenki tudja — (Farkas István: A kis káté már elvesztette értékét!) azonkívül, hogy a pengő értékének állandóságát minden körülmények között megóvjuk és hogy addig, amíg a vezető európai államok az aranyalapról le nem térnek, mi az aranyalapról letérni nem fogunk. Szeretném hallani komoly formában a pénzügyminiszter úr részéről, — felelőssége teljes tudatában — hogyan gondolja ő megoldani ezt a problémát, amely, azt hiszem, mindezeknek a kérdéseknek parallel való megoldása mellett meg nem oldható. Azonkívül a jelen javaslat kapcsán szeretném még a pénzügyminiszter úrtól megtudni azt, hogy dacára, hogy egy ideiglenes megoldást hozott a Ház elé az ennek a törvényjavaslatnak alapjául szolgáló gazdarendelettel, hogyan gondolja, hogy ez a kérdés végeredményében majd megoldódik? Azért kérdem ezt, mert olyan momentumot látok a Nemzeti Bank legutóbbi, február 6-iki jelentésében, hogy tulajdonképpen olyan diagnózist állapított meg a bank vezetősége, amely diagnózisból valami optimista és rózsás jövőre semmi körülmények között sem számíthatnak azok, akik egy kicsit foglalkoztak a pénzügyi kérdésekkel. Tekintettel arra, hogy úgy gondolom, nem minden képviselőtársam olvasta el ezt a jelentést, bátor vagyok ebből néhány sort felolvasni. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) A hitelviszonyokról a jelentés többek között ezt mondja (Olvassa): «A betétállomány és a hitelezők tételének állandó apadása csaknem lehetetlenné tette a banknak, hogy az év folyamán új hiteleket nyújtsanak». Ezt, azt hiszem, tapasztalta minden képviselőtársam. (Tovább, olvassa): «A hitelkínálatnak ez erős megszűkülése dacára a kamattételek az év folyamán nemcsak nem emelkedtek, hanem nagyarányú olcsóbbodást mutattak. A kamatolcsóbbodás egyrészt a Magyar Nemzeti Bank fokozatos kamatlábleszállításainak, másrészt a bíróiag érvényesíthető kamatmaximumot megállapító jogszabályoknak volt a következménye. Jórészt mesterséges fejlődés volt tehát a bekövetkezett kamatolcsóbbodás, amelyet csak a rendkívüli körülmények és pedig elsősorban a hitelélet megmerevedése, valamint a jó hitelkeresők számának meggyérülése tettek lehetővé. Minthogy a betétképződésre való tekintet útját állta annak, hogy a betétkamatláb a kihelyezési kamatlábbal azonos mértékben csökkentessék, a kamatmarge az év folyamán jelentékenyen szűkült». Azután folytatja a jelentés, hogy a bankoknak ez a helyzete általában szükségessé tette, hogy a betételvonások folytán előállott hitelkeret-szűkítések ellenszerét valamiképpen megtalálják. Ennélfogva hivatkozik arra, hogy 1931-ben. megjelent a Szavatossági Bank és a Szavatossági Bankot támogatta a Magyar Nemzeti Bank. Errenézve én csak azt mondom, hogy annakidején — mint igen jól tudjuk — az Osztrák Magyar Bank foglalkozhatott a jelzálogüzlettel is. Nem akarom itt most hosszan vitatni azt, hogy egy elsősorban agrárország, .azonkívül tőkeszegény ország bankjánál nem célszerűbb-e az, ha ez a lehetőség megvan. Ezt annakidején szintén eredmény nélkül vitatta Genfben több keleti állam — a kisebb államok — és a Népszövetség nem ment ebbe bele, abból indulva ki. hogy a jegybankok gesztiójával nem egyeztethető össze a mezőgazdasági hitel. De tegyük . ülése 1933 december 1-ên, pénteken. fel, hogy elfogadjuk azt az álláspontot, hogy a jegybank struktúrájával nem egyeztethető össze a mezőgazdasági hitel, vannak azonban más módok, is, amely módokkal a jegybankok más országokban segítenek a hitelre szoruló mezőgazdaságon, vagy pedig, amennyiben ipari országokról volt szó, az iparon- Kétségtelen, hogy a jegybanknak egyik feladata • — ezt, azt hiszem, talán lazok sem igen fogják ^ vitatni, akik a legorthodoxabb elméletet fogadják el^— a jegybanknak hivatása az is, hogy a gazdasági élet megfelelő hitelellátásáról is gondoskodjék és ezt a hitelellátást irányítsa. Természetesen a hitelellátás irányításánál azután. — bármennyire individualista alapon is álljon valaki és a jegybankot lehetőleg a kormánytól bármennyire függetlenné is akarja tenni — kétségtelen, hogy ennek a kérdésnek helyes megoldása csak a mindenkori kormányzat és a jegybank helyes együttes politikája folytán érhető el. Kétségtelen azonban, hogy helyes, ha arravonatkozólag is megfelelően intézkednek az alapszabályok, hogy a jegybank kormány közötti viszony hogyan alakulhat. Mert, hogy ez a viszony nem mindig alakul ugy, mint ahogyan a törvényes szabály szerint alakulnia kellene, arra ismét vannak példák. En esak figyelmébe ajánlqm az igen t. Képviselőháznak azt, hogy a független francia jegybank kormányzóját annakidején eltávolították részben politikai, részben gazdasági okokból, mert bajok voltak; emlékezzünk csak vissza Robineaux-ra. Kétségtelen, hogy még az alapszabály szerint független francia jegybank sem dolgozhatiik óriásképpen, mint a kormánnyal együtt. Azok a tapasztalatok azonban, amelyeket a múltban 'és az 1931. év folyamán szerezhettünk, azt hiszem, mindenesetre kívánatossá tennék azt, hogy olyan szabályozás történjék, amely nagyobb betekintést enged az elsősorban érdekelt magyar adófizetőnek ebbe az egész problémába. Mert nagyon érdekes és azt hiszem, drága dolog is volt az, amit annakidején az az igen t. genfi bizottság a legnagyobb szakértőkkel felszerelve sem tudott megállapítani, hogy tulajdonképpen hova lett a jegybank érckészlete az 1931. év első felében, hogy ebből tulajdonképpen mennyi szolgált legális kereskedelmi vagy egyéb célokra és mennyi szolgált tőke-expatriálásra. (Magyar Pál: Ezt Meskó máskép mondja!) En nem tudom magamévá tenni azt a stílust, habár kétségtelen, hogy ez a stílus Európában meglehetősen kezd terjedni, és éppen a közelmúltban olvastam olyan cikket, amely ibankproblémákat Németországiban is ebiben az új stílusban tárgyal. Ezt én nem tartom sem a közérdek szempontjából, sem általános emberi szempontból nagyon kívánatosnak és gyakorlatinak sem, habár kénytelen vagyok elismerni, hogy általában tapasztaltam azt, vagy pedig beszéltem olyanokkal, akik közvetlen tapasztalatokat szereztek más országokban abban az irányban, hogy talán azt lehetne mondani, általános tünet az, hogy a bankok és a bankok vezetői jobban reagálnak a brutalitásokra, mint az objektív, nyugodt kritikára (Fenyő Miksa: Minden ember! — Derültség.) és hogy különösen akkor, amikor a dekadencia általános jelenség, a brutális megoldás, a brutális intézkedés, a brutális ember feltétlenül előnyben van az intellektuéllel szemben, azzal az emberrel szemben, aki mielőtt cselekszik, meggondolja a dolgot és megfontolva cselekszik, számbavéve cselekedetének következményeit és cselekedeteinek reakcióját.