Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.
Ülésnapok - 1931-222
Az országgyűlés képviselőházának 222. nom. A miniszter úr azonban ezt nem tette. Nem akarom azt mondani, hogy a miniszter úr elsikkasztotta a feleletet, csak azt mondom, hogy a miniszter úr mellőzte ezt a kérdést s nem ad feleletet kérdésemre. Miért? Ma meg fogja taláu adni a feleletet, vagy talán ez is olyan kényes kérdésnek fog bizonyulni, hogy erre se fogja a választ megadni? Érthetetlen dolog. Nézetem szerint ezeknek a tanácsosoknak és elnököknek kötelességük lett volna állásukat otthagyni, le kellett volna köszönniök. Ha ezt a gesztust megtették volna, a külföldön mindez egészen más hatást váltott volna ki, mint így, hogy egységesen hozzájárultak a dologhoz, amint azt a miniszter úr mondja. Nekem mindig egy kifogásom volt a mobil tőkével szemben. Sokszor kritizáltam a mobil tőkét, ellentétben is voltam vele, de hála Istennek, nekem nem kellettek igazgatósági tagságok, tehát nem voltam abban a helyzetben, hogy rászoruljak, ennélfogva, mint szabad ember, mindig megmondhattam véleményemet. Amit most -megmondottam, azt megmondottam már számtalanszor az évek folyamán. Azt találom ugyanis, hogy a mobil tőke vezetőiben — és ez nagy hiba nálunk — hiányzik a gerincesség. Akár rossz néven veszik tőlem, akár nem, megmondom, hogy hiányzik belőlük a gerincesség. Ezek mind szelíd, szolid, jóravaló, tanult emberek, akik nem szeretik a kellemetlenséget, azt kerülik, úgy mint a miniszter úr, aki valószínűleg ott tanulta meg, hogy lehetőleg kikerülje a kellemetlen dolgokat. Ezek az urak eltűrik az igazságtalan vádakat és mindenkor alázatos szolgái a kormánynak. En láttam már más példát is. A Bethlenkormány alatt láttam, hogy Popovics is igen kemény szavakkal ostorozta az akkori miniszternek, Búdnak ténykedéseit. Azután még láttam egy egész csomó más tőzsdei és bankembernek kritikáit, amelyek szintén rettentő kritikák voltak és ezeket a kritikákat egyszer itt a Képviselőháztan szó szerint felolvastam. De azóta, hogy felolvastam, nem jelenik meg semmiféle olyan kritika, amely a kormányoknak kellemetlen volna. Csupa szerelem és szeretet, méltányosság és elnézés az, amit tapasztalhatunk. Kevés kivételtől eltekintve hallgat a kritika, így kivétel elsősorban Hegedűs Lóránt volt pénzügyminiszter, akit nem lehet visszatartani attól, hogy az igazságot kimondja. Kivétel volt még az öreg Weiss Fülöp, aki még Bethlen idejében is, amikor az ő veje, Walko volt a miniszter, kemény igazságokat mondott, ha meg is haragudtak rá. Ezek kivételek, amelyeket konstatálnom kell, de ez még akkor történt, amikor Bud csillaga ragyogott. Akkor még Bud csillaga ragyogott és mégis megtették ezt ellene, az emberek nem feszélyezték magukat, ez olyan idő volt, pedig Bethlen nagy hatalom volt, — amint Önök tudják, ínég ma is nagy hatalom, (Gál Jenő: Nem tudják!) dehogy nem tudják — ezt megtették keményen, minden irgalom nélkül, lekritizálták a kormányt. Most természetesen meghódoltak, nem akarják a konzekvenciákat levonni és legnagyobb csodálkozásomra a Nemzeti Bank tanácsa, sőt még egy embeT sem merte nyilvánítani véleményét arról, ami történt, nem tettek egy lépést sem, egyetlenegy ember sem mondta meg a, véleményét. Ez olyan szegénységi bizonyítvány, a mi gazdasági, pénzügyi, agrárvilágunkra, amely az egész világon példátlan. (Ügy van! balfelől.) Ez a 100 millió pengő kölcsön semmi más, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XVIIL ülése 1933 november 30-án, csütörtökön. 375 mint ahogy egy francia mondás tartja: «Le premier pas ce qui coût.» Az első lépés tehát a legnehezebb. A miniszter urat igen t. képviselő társaim nagyon hamar utánozni fogják, mert akkor is azt fogják mondani: nincs más erő, nem vehetünk máshonnan pénzt, egy van, aki még adhat nekünk, a Nemzeti Bank, változtassuk meg tehát megint ezt a paragrafust. En még itt leszek, amikor megint /meg fogják változtatni és száz millióval többre igazítják ki, (Ulain Ferenc: Es megszavazzák!) mert azt mondják: változtassuk meg ezt, segítsünk magunkon, az agrárvilág úgyis akarja az inflációt, miért ne csináljuk mi, miért kellemetlenkedjünk. Es meg fogják csinálni. {Mozgás. — Ulain Ferenc: Hegedűs Kálmán megint egy gyönyörű halotti beszédet fog tartani a Nemzeti Bankról!) Volt egy kérdésem a Nemzeti Bank közgyűlésén, amely következőképpen hangzottMiután ott nem kaptam rá választ, — azt a választ kaptam ugyanis, hogy ebben az ügyben az elnök nem nyilatkozhatok, hanem majd a főtanács fog erről határozni — ennélfogva kénytelen vagyok a t. miniszter úrhoz fordulni, hogy ha lehet, adjon nekem feleletet. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Ez az ötödik kérdésem úgy szól, hogy {olvassa): «Van-e tudomása az elnök úrmak »arról, hogy a pénzügyminiszter úr a bankokkal, a takarékpénztárakkal, de különösen a vidéki pénzintézetekkel — mert utóbbiaknak létalapjáról van szó — a rendelet pénzügyi kihatásait megbeszélte volna, mert hiszen ennek konzekvenciái előreláthatólag a Nemzeti Bankra sem lehetnek majd közömbösek.» Én nem tudom megérteni azt, hogy a t. miniszter úr, aki a Nemzeti Banknak valamikor — mielőtt miniszter lett — befolyásos igazgatója volt, még kollégáit sem kérdezte meg, hogy melyek azok a kívánságok, amelyeket a miniszter úr szerintük lehetőleg teljesíteni fog, hogy ők abszolúte tönkre ne jussanak. Mert t. miniszter úr, azzal az elgondolással, amelyet a miniszter úr elmondott, abszolúte tönkre kell menni. A miniszter úr azt kérdi ugyanis, hogy azonos feltételek között lesz-e a világ két év múlva, megmarad-e a mostani helyzet, vagy pedig változik 1 ? A miniszter úr még emlékezik arra, amikor NewYorkban 52%-ot fizettek a pénzért, de fizettek 100%-ot is, anélkül, hogy valaki azt mondotta volna, hogy ez uzsora. Ha ilyen idők következnének be, akkor a miniszter úr a 4 és 5%-ot meg tudja majd hagyni? Hogyan fesz ez, hogyan iképzeli ezt a miniszter úr? Hogyam képzeli, hogy két év után azok a takarékpénztárak, amelyek amúgy is borzasztóan meg vannak gyengülve, miből fedezzék még csak a rezsit is? Hiszen ez lehetetlen. Az adósok egy része, a védett birtokok adósai, nem kötelesek semmit sem fizetni, kivéve azt a 4%-ot. Ott vannak azután azok, akik nem tartoznak ide, akik nem kapnak hitelt.. De ha még meg is nehezítjük azt, hogy a bankoknak általában pénzük legyen, a bankoknak általában jövedelmük legyen, akkor elérjük, hogy mindenki fél majd a bankok részvényeitől, mindenki fél majd attól, hogy betegye abba a takarékpénztárba a pénzét, miután ezek a gyengülések okvetlenül bekövetkeznek két év múlva. w Akkor hogyan gondolja a miniszter úr, hogy ő ezeket a pénzintézeteket megmenti? Hiszen itt szemére vetették, hogy a bankvilág előnyére készítette a t. miniszter úr ezt a javaslatot. Bocsánatot kérek, kijelentem, 54
