Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-221

340 Az országgyűlés képviselőházának 221 ügyi miniszter úr ígérte meg — vissza fogják állítani a régi tarifát. Ez az ígéret azonban természetesen csak ígéret maradt, hiszen csak munkásokról, csak dolgozó emberekről volt szó, ezt az ígéretet tehát nem tartotta'magára nézve kötelezőnek a kormány. Ebben az esztendőiben volt valamilyen kis díjmérséklés a környéki forgalomban. Természetes, hogy a környék dolgozó népe ezt az alkalmat feLhasiználta arra, hogy reklamálja a kapott ígéretet és kérte a régi tarifáiig viszonyok visszaállítását. Küldöttség akart tisztelegni a kereskedelemügyi miniszter úrnál, s engem kértek fel ennek a küldöttségnek vezetésére, mint Pest-környék egyik képviselőjét. Természetesen szí vesén vállaltam a vezetést és el akartam járni a kereskedelemügyi miniszter úrnál, aki azonban akkor valamilyen bokros elfoglaltsága miatt nem volt abban a helyzetben, hogy bennünket fogadjon, hanem az egész kérdést átutalta Tormay államtitkár úrhoz azzal, hogy ott terjesszük elő kérésünket és azt majd a lehetőséghez képest teljesíteni fogják. Elismerem, hogy konkrét ígéretet nem kaptunk, azt azonban, amit kaptunk, be isi tartották 100%-ig, tudniillik nem történt semmi. Csak egy kis technikai változtatás volt, amely abból állott, hogy a hétnapos jegyfüzet árára kalkulálták át, természetesen a hét napos érvényességet is hat napra szállítva le. Ez azt jelenti, hogy a heti jegyek körülbelül egy hetedrésszel olcsóíbbak lettek, de viszont ugyancsak egyheted résszel kevesebbet is érnek, mert a hetedik napon már nem lehet velük utazni, ami azért baj, mert vannak úgynevezett folytonos üzemek, amelyek vasárnap délben kezdenek dolgozni, azok a munkások, tehát, akik ilyen üzemekben dolgoznak, kénytelenek a hétnapos 'hetijegyet megváltani, mert az ő számukra a hét hét napból áll és nem hatból, mert ők már vasárnap megkezdik a munkát., Kiadtak azután négynapos hetijegyeket azok számára, akik három-négy napot dolgoznak hetenkint, tehát rövidített munkaidőt, úgynevezett Kurzarbeit-ot. Ezenkívül más menetjegyfüzeteket is adtak ki a munkakeresők számára tíz lappal, amelyekkel tetszésük szerint jöhetnek-mehetnek. Az ilyen keresetnélküli emberek természetesen ezt a munkás-menet jegyfüzetet isem tudják megvásárolni, minthogy semmiféle jövedelmük vagy keresetük nincs, így a munkakereséstől is el vannak ütve és a legtöbb esetben azért nem tudnak munka után járni, mert a munkás-menetjegyfüzeteket nem tudják megvásárolni. Itt azután az a baj is fennáll, hogy a niunkásjegyfüzeteket csak munkakönyvvel ellátott szakmunkásoknak adják ki, betanult vagy segédmunkások pedig ettől a kedvezménytől is elesnek, ha ilyenek akarnak bejönni Budapestre munkát keresni, ők még ebben a kedvezményben sem részesülnek. Vannak azután tanuló havi jegyek, ezeket azonban csak iskolás tanulóknak adják kiHiába figyelmeztetik a kereskedelmi kormányt arra, hogy van az ifjúság körében egy kategória, amely szintén a tanuló fogalma alá esik és pedig az ipari tanoncok kategóriája, amely — ismétlem — szintén tanuló-kategória, csakhogy ezek az ifjak nem iskolába, hanem műhelyekbe, üzemekbe járnak, ott tanulnak, kiképzik őket ipari szakmunkásokká, tehát tulajdonképpen éppolyan keresetnélküli tanulók, mint azok, akik középiskolába vagy felső- I ülése 1933 november 29-én, szerdán. iskolába^ járnak >

— az iparostanoncoknak ezt az ifjúsági havijegyet nem adják meg. Hiába jártunk el érte, hiába kértük, hiába magyaráztuk, hogy ez hallatlanul nagy teher a munkáscsaládokra és az iparostanoncokra nézve mereven elzárkóztak előle, csupán csak annyira voltak hajlandók, hogy az Államvasutak igazgatósága, vagy a kereskedelemügyi minisztérium szakvéleményt kért a kultuszminisztériumtól. A kultuszminisztériumban azonban ez az ügy valahogyan elcsúszott. Nem tudom, elintézték-e ezt az aktát, vagy nem, vagy talán kedvezőtlenül intézték el, ezt nem lehetett kipuhatolni, tény azonban az, hogy az iparostanoncok tanuló jegyeinek kérdése a mai napig is megoldatlan, mert ezt a kultuszminisztérium — mint mondottam — valahogyan elszabotálta és a maga véleményét nem juttatta el illetékes helyre. Ismét felhívom a kormány figyelmét arra, hogy úgy az ipari, mint a kereskedelmi és a szellemi pályákon a keresetek egyre csökkennek s olyan keresetek vannak, amelyeket az ember szinte el S'en! hinne, ha okmányilag nem látná igazolva. Itt van például egy konkrét eset: körülbelül 30 kilométer távolságból bejön egy felnőtt munkás egy vegyészeti gyárba dolgozni, ahol az egésiz heti keresete kitesz 12 pengő 89 fillért. (Kabók La Jos: Melyik az a gyár?) Ez a gyár a Magyar Ruggyanta árugyár a Kerepesi-úton. Ugyanaz a munkás, aki egész heti robotért, hatszori bejövetelért, hatnapi munkáért, hatszori hazamenetelért 12.90 pengőt kap, — itt van a hivatalos fizetési bo ríték — az Államvasutaknak a heti menetjegyért 7.60 pengőt fizet. Marad egy felnőtt ruggyantaárugyári munkásnak egy heti ^munkája fejében a családja és a maga eltartására, ház bérfizetésre, ruházkodásra, fűtésre és mindenre, amire egy családnak szüksége van, 5.30 pengő. És ugyanakkor ebből a 12.90 pengős heti keresetből a m. kir. Államvasutak 7.Ö0 pengővel participai. (Kabók Lajos: És még ebből le is vonnak!) Nem, ez a 12.90 pengő a tényleg kifizetett összeg. Azt sem tudja az ember, hogy mit mondjon erre, hogy miképpen határozza meg ezt az eljárást, hogy milyen kritikai megállapítást tegyen, mert hiszen ez már körülbelül a vég kezdete. Ha egy kormányzat, amely a szociális problémák emlegetésével fekszik le és kel fel, amely a munkást testvérének szólítja és a keblére akarja édesgetni és állandóan ölelgetni, nem tudja belátni azt, hogy a munkásság nem adhatja oda keresetének 60%-át utazási költségekre, akkor természetesen mi hiába tesszük szóvá, itt ezt a kérdést és valóban csak a képviselői kötelességek teljesítése és a lelkiismeret megnyugtatása az, ami bennünket arra ösztökél, hogy ezeket a kérdéseket folyton és állandóan szóvátegyük, annak reménye nélkül azonban, hogy az ilyen sárelmeket a kormány orvosolja. Egész sereg község van Budapest környékén, amelynek népe mindennap Budapestre jön; a Budapestről szétfutó valamennyi vonalon vannak olyan községek, amelyeknek népe túlnyomórészt Budapesten dolgozik vagy dolgoznék, ha munkája akadna, és legnagyobb-. részt olyan távolságban fekszenek, amely távolságok beleesnek a 7—8 pengős hetijegy-kategóriába: Rákoscsaba, Pécel, Isaszeg, Gödöllő, Aszód, Monor, Pilis, Taksony, Kiskunlacháza, Dömsöd, Tétény, Érd, Ercsi, Dunakeszi, Göd, Sződ, Vác, Nagymaros stb., mind 20—30 kilométernyire vannak Budapesttől, és azok a munkások, akik ott laknak, keresetük túlnyomó