Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.
Ülésnapok - 1931-220
Az országgyűlés képviselőházának 220. mit letagadnom abból. (Szeder Ferenc: Nagyon helyes!) Én akkor is a nemzeti birtokpolitika haladásának alapján állottam, (Helyeslés ) most is azon állok. (Farkas István: Mi van a telepítéssel? A 95 pontban beígérték! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek! Létay Ernő: T. Képviselőház! Az adóhátralékokva vonatkozó kedvezményt igen szerencsésnek tartom ebben a törvényjavaslatban, illetve ebben a rendeletben és nagyon hálásan köszönöm a pénzügyminiszter úrnak azt a jóakaratot, amelyet részéről ezen a téren tapasztalunk. De az a kérésem van, hogy gondolkozzék a miniszter úr azon, amit itt több képviselőtársam felvetett, hogy ezt a kedvezményt a falusi iparosokra és kiskereskedőkre is ki lehessem terjeszteni, sőt tovább megyek, ki lehessen terjeszteni az egész magyar társadalomra. Én ugyanis úgy gondolkozom, hogy egy ilyen ^egadott kedvezménynek az állam életében az egyenlő és osztó igazság szempontjából van annyi feszítőereje, hogy előbb vagy utóbb ki fogja kényszeríteni a maga igazát azért, hogy egyenlőséget teremtsen az adózás terén az állam polgárai között. Az a kérésem van azonkívül az igen t. pénzügyminiszter úrhoz, hogy amilyen jóakarattal kezelte az adóhátralékokra a tízévi kamatmentes fizetési kedvezmény megadását ebben a törvényjavaslatban, éppen olyan jóakarattal legyen kegyes kiterjeszteni ezt a kedvezményt a vagyonátruházási illetékekre is. (Helyeslés jobb felől és középen.) Specia izálom ezt a kérdést azért, mert magam is belátom, hogy egy ilyen generális rendezés az államkincstér jövedelmeiben olyan kiesést teremthetne, amiért nem lehetne nekünk a felelősséget válalnunk. Kérésem tehát az, hogy a közfelügyeleti i szervek útján vizsgáltassa ki a t. pénzügy-' miniszter úr az individuális helyzetet és ott, ahol a teljesítőképességet nem találja megfelelőnek, adjon a mainál lényegesen hosszabb ideig, esetleg tíz évig terjedő haladékot is, különösen azokban az esetekben, ahol a öröklés, vagy vagyonátruházás a konjunktúra idejéből ered és ott, ahol a tényleges birtokbahelyezés csak most lett aktuális. Mert ezekben az esetekben igazságtalanságot látok abban, hogy egy 1927-ben örökölt, de akkor esetleg haszonélvezeti joggal megterhelt birtokért ma, amikor kezébe megy a hagyaték az. örökösnek az a vagyon, azt a nagy illetéket akkori értékben és egyszerre kelljen megfizetnie. Teljes mértékben bízom a pénz úgyminiszter úr jóakaratában, hogy ebben a kérdésben meg fogja találni a helyes megoldást. T. Képviselőház! A közfelügyeleti szerv működésének igen nagy fontosságot tulajdonítok, éppen azért kérném azt, hogy a köz ^ felügyeleti szerv ingerenciá^át lényegesen szélesítsük ki: a közfelügyeleti szerv legyen felügyelője egyszersmind a hitelezői felügyelő szervnek is (Helyeslés jobb felől.) és a hitelezői felügyelői szervnek mindenféle funkciója mint közfunkció tekintessék és a közfelügyeleti szervnek legyen felelős ez a szerve minden cselekményéért. Éppen a/ért kérem, hogy egy központi szervet méltóztassék létesíteni a közfelügyeleti szervek irányítása szempontjából. Távol áll tőlem a pártpolitikai gondolatIsten őrizzen, hogy ebbe a nagy kérdésbe pártpolitikát vigyünk bele (Farkas István: De önök azt visznek bele!) és nem szeretnék olyan vádKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ XVIII. ülése 1933 november 28-án, kedden. 249 dal találkozni, hogy bármely képviselőtársam ebben a tekintetben jogos panasszal fordulhatna a törvényhozás bölcsesége elé, sőt r ellenkezőleg, az egész eljárást teljesen pártpolitikamentesnek kívánom, sőt követelem. De nem is látok olyan szándékot, amely ezzel ellenkeznék. En azért kérem ezt, mert őszintén szólva félek a bírótól; félek a bírótól az adósok szempontjából, nem azért, mintha a bíróságnak tekintélyét, a bíróságnak hölcseségét és> azt a nagyszerű hivatást, amelyet a magyar közéletben teljesít, le akarnám becsülni. De félek attól a fix jogszabálytól, amely a bíró kezében van, hogy ezután már csak a likvi dáció következhetik az adós gazda számára A közbeeső szerveknek tehát nagyobb köz érdekű hivatást, nagyobb közérdekű funkciót akarok adni, hogy azáltal a bíró funkcionálását lehetőleg ki tudjam küszöbölni Állítom, hogy ez a hitelezői érdeket is szolgálja. Nem áll a hitelező érdekében ma az, hogy a védett birtokokat töröljék a védettségből és ezután likvidációnak tegyék ki. Mert ma a hitelezőnek az áll érdekében. (Rassay Károly: Hogy adóssá legyen!) hogy ez alatt az átmeneti idő alatt ezek a birtokkategóriák gazdaságilag minél jobban megerősödjenek, hogy ez alatt az átmenet alatt viselt esetleg nagyobb áldozatért később megnyíljék az a lehetőség, hogy pénzüket teljes összegében, vagy nagyrészében visszakapják. Nagyon kérem a t. pénzügyminiszter urat, — sürgönystílusban beszélek, az időm mindjárt lejár — hogy a magánegyességi eljárást, amelyet a rendelet csak a kataszteri tiszta jövedelem negyvenszeresén túlterhelt birtokokra tartalmaz, terjessze ki a negyvenszeresnél kevésbbé megterhelt kategóriákra is. Különösen a kisbirtokokra gondolok, t. pénzügyminiszter úr. Nem látóim ennek semmiféle akadályát és azt sem, hogy ez a kérelmem a iavaslat, a rendelet szellemével ellenkeznék. Hiszen egyáltalában nem is érinti azt az áldozatot, amelyet ebben a tekintetben igénvbe kell venni, ellenárén megtérült e<rv ïehető sewt hogy a negyvenszeresnél kevéshbé megterhelt gazda is ott, ahol arra pset és löheE^séar kínálkozik, maeáneg^ességi úton tudja rendezni a maga adósságterhet. Naeyon fontosnak tartom annak a 10 milliónak rendeHetését. amelyet az államot illető elővásárlási jog tekintetében a kormány a földmívelésügyi miniszter kezébe tnttat. A hirtokoolitika nem végződött be a földreformmal ebben az országban és egy nemzeti birtokpolitika további folytatása, további munkálása mindnyáVnknak kötelessége akik ennek a nemzetnek létéért, jövőjéért reménykedünk. A nemzet jövője a magyar nemzet birtokpolitikájában van, a kisember megerősítésében. (Ügy van! a baloldalon,) a kisember fejlesztésében, a kisbirtokkategóriák növelésében, egy helyes telepítési és birtokpolitika inaugurálásában van. (Helyeslés a jobboldalon.) Ezzel kapcsolatban szintén van egy kérésem a pénzügyminiszter úrhoz, bár ez a kérés 'bizonyos fokig a földmívelésügyi miniszter úrhoz* de talán az igazságügyminiszter úrhoz is tartozik. Kérném hogy az államot illető elővásárlási jogot, amely idáig csak a fö'dbirtokokra állott fenn és a házbirtokokra csak akkor vonatkozott, amennyiben földbirtok tartozéka volt, méltóztassék kiterjeszteni a falusi házas beltelekre is. (Helyeslég a jobboldalon.) Lehetetlenség megtűrni ma, hogy egy házas 37