Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.
Ülésnapok - 1931-220
230 Az országgyűlés képviselőházának 220 latos utólagos házhatározatokkal, amelyek az én nézetem .szerint az állami számvitelről szóló törvény intézkedéseibe ütköznek, (Örgr. Pallavicini György: Ügy van!) ha már a törvény kötelező erejének megtámadtatásáról van szó. Nagyon csodálom és .sajnálattal nélkülözöm azonban azt, hogy egy árva szóval sem történt eddig — legalább tudtommal — említés^ arról, hogy annak a három alapnak számadása, amelyeiket a rendeletnek 24. |-a statuál, egyáltalában mi módon fog elintéztetni. E három alap közül egy, azt hiszem, tavasz óta működik, illetve annak utóda, a kasmiatvisszatérítési alap, a másik kettő teljesem új. Nélkülözöm, — mondom — hogy ezeknek az alapoknak számadásáról nincsen szó, mert ami a törvényjavaslat 1. §-ának második pontjában van, hogy tudniillik az előző bekezdés alapján felvett ikölcsön mikénti felhasználásáról a pénzügyminiszter az évi zárszámadás kapcsán köteles az f országgyűlésnek jelentést tenni, ez csak magára -a kölcsönre, vagy magukra, a kölcsönökre vonatkozik, az alapokról azonban egy árva szó sincs itt. A zárszámadás tárgyalása során, valamint a 6-os bizottsági tárgyalások során szerzett — igazán nem dicsekvésből mondom — sokoldalú tapasztalataim alapján pedig állítom, hogy igenis nem vált a költségvetésnek, az államhitelnek és az állami költségvetés egyensúlya megtartásának előnyére az, hogy általában véve az alapokat és. az alapszerű kezelést a múltban is kivonták az ellenőrzés alól. (Ügy van! balfélől.) Második fontos kérdésem tehát — különben felszólalásom végén reasszummálni fogom ezeket — arra vonatkozik, hogy ennek a három új alapnak elszámolása hogyan van biztosítva. Teljesen hiányzik ugyanis ebből a törvényjavaslatból, hogy ez a számszék feladata-e, vagy nem, van-e a számszéknek ebbe betekintése, menyire és milyen módon. A törvényjavaslat 2. §-a ellen többen felhozták azt, hogy hiszen a bankszabadalom 1943-ban telik le, hogyan lehet tehát könyvadósságot húsz évre felvenni. Bocsánatot kérek, én ebben az aggályban abszolúte nem osztozom, — remélem, hogy jól interpretálom a törvényt — mert hiszen a könyvadósság nem a Nemzeti Bankkal szemben áll fenn — legalább így olvasom, — hanem az egyes hitelezőkkel és itt az a szempont, hogy 1943-ban, vagy pedig 1963-ban, harminc év múlva telik le a bankszabadalom, ebből a szempontból teljesen irreleváns- Nem így állunk azonban a 3. §-sal, ahol a transzferpénzből 15 millió pengő beruházásról van szó és legalább eddig semmit sem hallottunk a tekintetben, hogy tulajdonképpen miféle beruházásokat, hol és milyen összegig méltóztatnak eből a 15 millióból eszközölni. A magam részéről csak remélem, — hiszen a szövegből erre következtetni nem lehet — hogy ennek a 15 milliónak erejéig kibocsátandó pénztári jegyek és egyéb fizetési eszközök, kötelezvények révén nem fogják konvertálni azokat a körülbelül 12 milió pengőt kitevő kötelező jegyeket, amelyeket évekkel ezelőtt a kereskedelmi kormány kibocsátott és amelyek kamat- és tőkeszolgáltatásának tiszteletére, amint sajnálattal hallom, állítólag olj*an terv is van, amely államosítaná a törvényhatósági útadót és az utaknak csak csekély részét venné át az állam terhére, a többieket pedig a községek nyakába sózná a közmunkák terhére. Remélem, hogy ezzel kapcsolatban ezeknek a törvényhozás megkerülésével kibocsátott kötelező ülése 1933 november 28-án, kedden. jegyeknek semmifle konverziója előfordulni nem fog. Ezek után már csak az értesítés, a közterhek^ és talán némi tekintetben az infláció kérdésére akarok áttérni, mint olyan témára, amellyel előttem szólott t. képviselőtársaim is foglalkoztak. Az értékesítés terén, sajnos, egyes kétségtelenül elismerendő, de csekélyebb jelentőségű kivételektől eltekintve, azt kell konstatálnom, hogy a mezőgazdasági cikkek áralakulása nagyban és egészben fordított arányban áll az érdekelt miniszterek nyilatkozataival. Az agrárolló egyre nagyobbodik, az kétségtelen, bár elismerem, hogy még jobban nagyobbodott volna, ha bizonyos cikkek árában bizonyos helyes intézkedésre elismerésreméltó csökkenés elő nem állott volna. Egészen más helyzetben lennénk a jövőt, jövő terveinket illetőleg és gazdálkodhatási lehetőségeink tekintetében is, ha ma, 12 hónap után nem annyira a szándékok folytonos bejelentését, mint inkább Ç" egyes konkrét kézzelfogható eredmények beje-' lentését hallanók. Szó esett az irányított gazdálkodásról is és itt különösen Eber Antal igen t. képviselőtársaim meglehetősen erősen nyilatkozott ez ellen és példát hozott fel 1931-ből, amely példa, azt hiszem, nem egészen helytálló, legalább is nem fedi az irányított gazdálkodásnak azt az irányát, amelyről én mind itt a Házban, mind a múltkor az egyik nagy gazdagyűlésen Purgly volt földművelésügyi miniszter szájából hallottam. TTgy látom, hogy az irányítás elsősorban csak olyan cikkekre terjedne ki, amelyeknek jelentősége, t országos szempontból, egész termelésünket véve, sajnos, nem éppen elsőrendű; értek bizonyos ipari növényeket, magokat, fűféléket, stb. Magam is azonban azon a véleményen vagyok, hogy különösen az export terén helyénvaló és nagyon kívánatos bizonyos hiteles irányítás, nehogy éppen anynyit és olyat termeljünk, amiről a 'beavatottak már ab ovo tudhatják, hogy egyáltalán el nem helyezhető, szóval, hogy a piacok valószínű felvevőképességéről és irányáról mégis tájékozva legyünk bizonyos mértékben. Tartok tőle, — őszintén mondva — hogy az irányított gazdálkodás, különösen a mezőgazdaság terén, körülbelül ugyanazt a szerepet fogja betölteni, amit az irányított fegyverkezés tölt be a legújabb hírek szerint a leszerelési konferencia terén. Azt hiszem, hogy állandó piacok biztosítása mellett vámpolitikánk megváltoztatása nem szolgálna mezőgazdaságunk hátrányára. Ha már egyszer az exportcikkeknél exportengedélyeken alapuló kivételes nyereségnek van helye, akkor helyesnek tartom az irányított gazdálkodás híveinek azt a követelését, hogy az így előálló nyereség egyrésze, mint árkiegyenlítő tényező, a többi nem exportáló és a kiviteli engedélyek előnyében nem részesülő gazdaközönség között felosztassék, hogy így indirekte részesülhessenek az export és a belföldi ár közötti spannungban. Természetesen úgy képzelem az egész kérdést, hogy ez csakis a ténylegesen gazdálkodók bevonásával és közreműködésével legyen lehetséges. Ha már megint a ceteruni censeonál tartok, utalok a tűzifa kötött vagy nem kötött forgalmának kérdésére. Az erre vonatkozó rendelet most már hónapok óta vajúdik és még a mai napig sem látott napvilágot, már pedig méltóztatnak tudni, hogy spekulálni csakis bizonytalanságban lehet. A tűzifa kérdésénél is azt tapasztaltam, hogy olyanoknak is volt bizony igen súlyos szavuk, akik közfogyasz-