Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-219

212 Az országgyűlés képviselőházának 219. ülése 1933 november 24-én, pénteken. magyar pengőt többre értékelünk ma egy angol sillingnél, hajlandó lennék elfogadni és akceptálni, ha legalább hasznom volna belőle, de egy ilyen fikcióra, amelyet senki nem hisz el, súlyosan ráfizetni, elvérezni ezeken a fikciókon tisztán csak azért, hogy a pénzügyminiszter úr Londonban csatlakozhassák az aranyalapon álló államok blokkjához (Rakovszky Tibor: Nagyzási hóbort!) ezt a beállítást, ezt a túlértékelést, ezt a pénzügyi egyoldalúságot az ország gyakorlati érdekei rovására való pénzügyi doktrinérizmust minden energiámmal elutasítom magamtól és követelem a pengőnek odavaló értékelését, ahol tényleg van. (Helyeslés a baloldalon.) Követelem ennek a költséges és hiábavaló fikciónak a megszüntetését, követelem azért, amiért minden józan állam hasonló rendszabályokat léptetett életbe és mert az eladósodott magyar földbirtok problémáinak rendezése is r aránytalanul könnyebbé válik, ha a föld értéke és az azt terhelő adósság közötti arány megjavíttatik. Hiszen egy devalváció esetén az adósság marad a régi, a föld értéke azonban emelkedő tendenciát mutat. Ugyanez a helyzet áll fenn az államháztartásban is, amelynek rendezése a mai túlértékelt pengő alapján megoldhatatlan feladat. Utalok itt például a délafrikai tapasztalatokra, ahol, amíg egy esztendőn keresztül ugyancsak botorul ragaszkodtak a délafrikai frontnak aranyalapon megtartásához, nem tudtak szabadulni a deficittől, de abban a pillanatban, amikor — nagyon bölcsen — követték az angol font útját, rendbejött az államháztartás, sőt megtakarításokat is tudtak kimutatni. Azt kérdezem az ország minden józanul gondolkodó emberétől, hogy amikor a pengővaluta létesítése idején a magyar pengőt összekapcsoltuk volt néhány évre az angol fonttal, nem lehetne-e ma is ugyanezt a hasznos módszert követni. Hát leesnék fejünkről a korona, ha a pengő az angol fonttal azonos sorsban osztoznék*? Az európai pénzpiacon nem az angol font irányít, dominál még ma is? A következőre vagyok bátor az igen t. kormány és a t. túloldal figyelmét felhívni. Az az út, amelyen járni méltóztatnak, nemcsak hogy nem helyes, hanem veszélyes is. Mert, t. Ház, ha a kormány kitart a túlértékelt pengő jelenlegi fenntartása mellett, nem fogja elkerülhetni az inflációt. Vagy devalválni kell a költségvetést, vagy devalválni kell a pengőt, de a jelenlegi túlértékelt pengő mellett a megfizethetetlen költségvetés múlhatatlanul a pengő katasztrófáját készíti elő. A magam részéről reális, komoly és átgondolt pénzügyi politikát, nem pedig szélsőséges politikát hirdetek akkor, amikor a magyar pengőnek az angol fonttal való legalábbis arányosítását és az angol fonthoz való kapcsolódását tartanám az egyedül célravezető megoldásnak. Miután a pénzügyminiszter úr által előterjesztett javaslatot úgy általánosságban, mint részleteiben elhibázottnak tartom, a javaslatot nem fogadom el. (Élénk éljenzés és taps a balközépen, — Szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Pintér László! Elnök: A képviselő úr nincs itt, feliratkozása töröltetik. Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Beck Lajos! Elnök: A képviselő úr nincs itt, feliratkozása töröltetik. Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Ernszt Sándor! r Elnök: A képviselő úr nincs itt, feliratkozása töröltetik. Ki a következő szónok? Esztergályos János jegyző: Fenyő Miksa! Elnök: A képviselő úr nincs itt, feliratkozása töröltetik. Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Báró Vay Miklós! Elnök: A képviselő úr nincs itt, feliratkozása töröltetik. Ki a következő szónok? Esztergályos János jegyző: Létay Ernő! Elnök: A képviselő úr nincs itt, feliratkozása töröltetik. Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Lukács Béla! Elnök: A képviselő úr nincs itt, feliratkozása töröltetik. Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Gróf Eszterházy Móric! Elnök: A képviselő úr nincs itt, feliratkozása töröltetik. Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Krüger Aladár! Elnök: A képviselő úr nincs itt, feliratkozása töröltetik. Ki a következő szónok? Esztergályos János jegyző: Csizmadia András! Elnök: A képviselő úr nincs itt, feliratkozása töröltetik. Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Malasits Géza! (Erdélyi Aladár: A jövő zenéje ez a sok törlés!) Malasits Géza: T. Képviselőház! Aligha tudnék oly sötét képet festeni a magyar mezőgazdaság állapotáról, amelyet a valóság ne tenne még sötétebbé. Később kifejtendő okoknál fogva ma a gazdaközönség teljesen leszegényedett, vásárlóképtelen, különösen a mezőgazdasági lakosság olyan állapotban van, amilyenben még sohasem volt. A helyzet jellemzéséhez nem kell más, mint PurglyEmil volt földmivelésügyi miniszter úrnak az egyik gazdagyűlésen tett kijelentése, (Halljuk! Halljuk! a szélsőbáloldalon.) amely szerint a magyar gazdatársadalom és a munkásság olyan megélhetési viszonyok közé került, amelyek könnyen veszélyeztethetik a szociális békét. Elmondja továbbá, hogy a mezőgazdasági munkásság munkabére elérte a minimumot (Farkas István: Régen alatta van!) és alatta van a kínai kuliknak fizetett bérnek. Elmondotta a volt földmivelésügyi miniszter úr, hogy az idén az Alföldön úszónadrágban arattak, mert oly rettenetes ruhahiány van a vidéken, amelyhez foghatót még magyar ember sohasem tapasztalt. Ez az állapot természetesen nemcsak a gazdaközönséget érinti súlyosan, nemcsak a mezőgazdasággal foglalkozók helyzetét teszi majdnem elviselhetetlenné, hanem természetszerűleg visszahat a társadalom többi rétegeire, visszahat az iparosokra, a kereskedőkre is, mert hiszen a gazdatársadalom vésárlóképtelensége egyenesen katasztrófába dönti azokat a társadalmi rétegeket, amelyek a gazdaközönség kiszolgálásából élnek. Bizonyos az, igen t. Képviselőház, hogy ma a falu a társadalomtól alig tud vásárolni, lassan-lassan visszacsúszik oda, ahol Ö0<—70 esztendővel ezelőtt volt, amikor még fatengelyű kocsikon jártak, amikor még házi szőttesbe öltözködtek, amikor még petróleumot sem tudtak a társadalomtól vásárolni, hanem olajmécsessel világítottak. Ma a falu visszafejlődik és maholnap eléri Timbuktu színvonalát kultúrában, Timbuktu színvonalát gazdasági értelemben is. Ilyen körülmények között, azt hiszem, nincs képviselő és nincs párt ebben a Házban, — bármilyen világnézetű, legyen is — aki ne kívánná és ne akarná, hogy a mezőgazdaságon segítsenek, hogy a mezőgazdasági lakosság ismét vásárlóképes legyen. Az előttünk fekvő javaslat is ezt a célt akarja szolgálni, segíteni akar a magyar mezőgazdaságon. Csak az a