Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.
Ülésnapok - 1931-219
196 Az országgyűlés képviselőházának 219. ülése 19ÊB november 2h-èn t pénteken. vezmenyt kapnak. Bocsásson meg a t. képviselőtársam, e kérdés felett bent a pénzügyi bizottságban éppen a rossz szövegezés következtében rengeteget vitatkoztunk, mire jött a t. pénzügyminiszter úr a maga kommentárjával és kijelentette, amint nagyon helyesen nem is értelmezhető a szakasz másként, hogy ezekre az adósság-csinálásokra vonatkozólag a jövőben is fennáll a fizetési tilalom. Ennek következménye véleményem szerint az, hogy a védett birtokok tulajdonosait teljes mértékben kiveszi a rendelet a forgalomból, mert ki lesz az a bolond csizmadia, vagy az a bolond, suszter, vagy az a bolond fűszeres, aki ezek után kölcsönt nyújtana valamelyik védett birtok tulajdonosának. {Molnár Imre: Ha nem védett birtok, akkor sem kap!) Tény az, hogy ezek után a helyzet az, hogy kölcsönt semmi körülmények között kapni nem fog. (Simon András: Vagy van személyi hitele, vagy nincs!) Hogy van-e személyi hitele vagy nincs, azt én sem tudom, de azt tudom, hogy bolond lesz, aki ezek után neki hitelezni fog. Nem tudom, a t. képviselőtársamnak olyan jó tapasztalatai vannak-e ezekről a védett birtoktulajdonosokról, akik ezeket a kedvezményeket a múltban kapták. Én eddig is azt tapasztaltam, hogy nem lehetett behajtani ezeket a követeléseket. Mielőtt két indítványomat megindokolnám és mielőtt általában ezekkel a kérdésekkel bővebben foglalkoznék, méltóztassék megengedni, hogy én mai felszólalásom tulajdonképpeni témájához, a magyar búza sorsához, még pedig nem a magyar búza jelenlegi sorsához, hanem jövendő sorsához a vllágpdMitika és a világ gazdasági életének egyes atomjain és útjain keresztül közeledjem. Legelsősorban meg kell állapítanom, hogy minél távolabb jutunk a világháborútól, annál inkább meg kell állapítanunk azt a tényt, hogy a világháború után csak látszólagos békék köttettek, nem csak azért, mert a békeszerződések, amelyek megköttettek, mindenre alkalmasak, csak arra nem, hogy békés hangulatot teremtsenek (Úgy van! Úgy van!), hanem azért, mert felfogásom szerint a háború tovább folyik. Továhib folyik azzal a különbséggel, hogy a mostani háborúban nem ágyuk, nem tankok, nem gépfegyverek és nem hadihajók mérkőznek és azzal a különbséggel, hogy míg a világháborúban voltak szemleges államok, ebben az új háborúban, amely a gazdasági élet eszközeivel folyik, nincsenek semleges államok. mert ebben a háborúban különbség nélkül minden állam benne van; akármennyire kapálództak is egyes államok, hogy őket ebbe a gazdasági háborúba ne vonják bele, azért, mert akármennyire is vannak az államok között határok, a hajszálcsövesség következtében, amely az államok gazdasági életét egybekapcsolja, végeredményben nem vonhatják ki magukat ebből a háborúból. A másik tény, amit beszédem kezdetén meg kell állapítanom, az, hogy a mezőgazdasági, az agrártermelés az egész világon dekonjunktúrával küzd. Meg kell állapítanom, hogy eltekintve néhány egészen csekélyszámú ipari államtól, az egész világon az agrártermelés dekonjunktúrában van, az agrárállamok a legnagyobb gazdasági katasztrófákkal küzdenek. Erre rögtön példát hozhatnék fel, Amerikát, ahol, mint méltóztatnak tudni, odáig jutottak éppen az agrártermelés katasztrófája következtében, hogy amikor az agrártermelőket, a farmereket Roosevelt elnök segíteni akarta, akkor ennek a segítésnek a következménye az lett, hogy nemcsak az agrártársadalmon nem tudott segíteni, hanem Amerikának egész gazdasági életét olyan katasztrófa elé állította, amilyen katasztrófa tartósan nem állott fenn talán az Egyesült-Államok megalakulása óta. Hogy ennek a gazdasági katasztrófának, amelyben Amerika is él, ennek a farmerháborúnak mi lesz a következménye, megállapíthatjuk, ha méltóztatnak gondolni azokra a belső bajokra, amelyek Amerikában a farmerek háborújából előállottak, azokra a valóságos forradalmi jelenségekre, amelyek Amerikában az utóbbi időben bekövetkeztek és azokra a forradalmi jelenségekre, amelyek olyan károsan befolyásolják Amerika egész életét. Annak az Amerikának egész életét, amely ugyan Szovjet-Oroszországgal most megállapodott arra vonatkozólag, hogy Szovjet-Oroszország Amerika területén szovjetagitációt nem folytathat, meggyőződésem szerint azonban Amerikában olyan belső forradalmi agitáció folyik éppen az agrárválság következtében, amilyen forradalmi agitáció Amerika életében, amelynek sohasem kellett eddig forradalmi válságokkal küzdenie, egyáltalán elképzelhetetlen volt. Vannak felfogások, amelyek szerint Roosevelt azzal a módszerrel, amellyel az amerikai agrártermelőkön segíteni akart, nemcsak, hogy nem segítette Amerika agrártársadalmát, de egyszersmind megölte az egész amerikai tőkét és megölte az egész amerikai termelést. Ezek után áttérve a képviselőház előtt fekvő törvényjavaslatra, legelsősorban előre kell bocsátanom, -hogy nincs ebben a képvise- f lőházban és nincs az én tudomásom szerint ebben az országban egyetlen egy komoly ember sem, aki ne arra az álláspontra helyezkednék, hogy az agrártársadalmat meg kell segíteni. Ez nemcsak szociális, hanem politikai okokból származó egyöntetű vélemény. Elsősorban is mindenkinek meggyőződése az, hogy egy ország polgári társadalma, amely a szolidaritás alapján épül fel, nem állana a szolidaritás elvén 'abban az esetiben, ha a bajban levő társadalmi rétegeket nem segítenék meg. Itt azonban az első kérdés az, hogy a bajban levő társadalmi rétegek az egészséges társadalmi rétegek hozzájárulásával segíttetnek-e meg, vagy pedig azok a társadalmi rétegek, amelyek támogatásával a szolidaritás elve alapján történik a segítés, maguk is már olyan bajban vannak, vagy pedig nagyobb bajban, mint azok a gazdarétegek, amelyeknek megsegítésére a kormány 175 millió pengőt igénybe vesz. Előre kell bocsátanom, a legnagyobb könnyelműség volna arra az álláspontra helyezkedni, hogy nem kell a gazdákat megsegíteni. Könnyelműség volna azért, mert amikor arra az álláspontra helyezkednénk, hogy minket nem érdekel az, hogy Magyarországon 100—200—300.000 család letaszíttatik-e a polgyári társadalom épületéből és prédául dobatik oda a forradalmi propaganda céljaira, ez senkinek a világon nem lehet cél, amikor azonban megállapítjuk azt, hogy a bajba jutott agrártársadalmon segíteni kell, akkor legelsősorban azt a kérdést kell vizsgálnunk, hogy ez a mód, amellyel a képviselőház és a kormány a gazdákon segíteni akar, helyes-e $ Meg kell állapítani, hogy ezzel a gazdákon véglegesen segítve van-e és harmadszor meg kell állapítani, nincsen-e más mód, mely az államnak kevesebb pénzébe kerülne és hatályosabb volna, nem állott volna-e ilyen mód a t. kormány rendelkezésére? Amikor tehát felmerül az első kérdés, hogy kell-e segíteni, erre egyhangú válasz az, hogy kell.
