Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-219

Az országgyűlés képviselőházának 219. A második kérdés, hogy helyes-e a segítésnek ez »a módjai Erre vonatkozólag inebeim különvéleményem van. Én a segítésnek egy má:.-.v ,.iuu.jat találnám helyesnek, olyan módját, amely a gazdatársadalmat a jövendő bajoktól megvédelmezi, mert meggyőződésem az, hogy a mai szituáció mellett, úgy, ahogy .a gazdatársadalom ma áll, ha nemcsak a védett birtokok tulajdonosainak, hanem az egész gazdatársadalomnak minden adósságát méltóztatnék elengedni, ha méltóztatnék elengedni fennálló köztartozásait, — tehát nem moratóriumot méltóztatnak neki adni, hanem méltóztatnak elengedni, — mondom, az én véleményem az, hogy ha magántartozásait is méltóztatnak elengedni, a gazdatársadalmat a mai termelés, a mai piacok és a mai közterhek mellett akkor is csak pillanatnyilag méltóztatnak megsegíteni. Leszek bátor mai felszólalásommal bebizonyítani, hogy amikor az a segítség, amelyet a gazdatársadalomnak nyújtani méltóztatnak, az egyik oldalon súlyosan megterheli az országnak nem agrárfoglalkozású lakosságát, ugyanakkor csak pillanatnyi segítséget nyújt a gazdatársadalom részére is. Méltóztassanak megengedni, hogy legelsősorban egészen röviden foglalkozzam, e javaslat mellett azokkal a felmerülő tervekkel, amelyeket most az úgynevezett és az én meggyőződésem szerint megrendezett és megrendelt vidéki gyűlések keretében hangoztatnak a felmerülő tervgazdaság gondolatával kapcsolatban. Nem tudom, nálunk ennek az országnak főként az * úgynevezett középosztálya mindig büszkén mondja, hogy: «Magyar árut, nekünk nincsen szükségünk idegen importra, mi magunk kitermeljük a magyar segítés módozatait!» A legszerencsétlenebb országnak legszerencsétlenebb gondolatát, amellyel azt az országot tönkretették, akarják ide beplántálni; hogy milyen címen és milyen okból, nem tudom, A tervgazdaság gondolata nem Magyarországon született, nem is polgári országban, hanem SzovjetOroszországban. Érdekes az egész világon, hogy amikor az egész kapitalista világ az egyik oldalon életre-halálra védekezik Szovjet-Oroszország ellen, nacionalista alapon, vagy pedig valami érdekvédelmi alapon, mindig akad egy társadalmi réteg, amely a különféle szovjetjelszavakat, amelyek a saját hazájukban levitézlettek, magukévá teszi. Ilyen a tervgazdaság". 1928. óta van Oroszországban tervgazdaság. Azóta erről az ötéves tervről, a pjetiletkáról Összeírtak, részben olyan emberek, akik értettek, de olyanok is, akik nem értettek hozzá, mindenféle való és valótlan dolgokat. De egy bizonyos, az, hogy amikor most állítólag a második ötéves tervről van szó, Szovjet-Oroszországban megállapították, hogy az egész tervgazdaság úgy, ahogy azt tudósok, agytröszttulajdonosok, vagy agy trösztrészesek elképzelik, lehetetlen. Itt van egy kapitalista szempontból és a tőke szempontjából fejlettebb 01szag, amely most pusztul el valamennyiünkszemeláttára, — amelynek aranydollárjáfoól egyelőre gumidollár lett; de hogy a gumidollárból mi lesz, senki sem tudja, — azért, mert néhány ember agya, egy agytröszt kitermelte, hogy miképpen lehet légmentes térben és légmentes aggyal egy ország gazdasági életét átreformálni. Ha valami jó van a külföldön, évtizedek telnek el, amig az hozzánk eljuthat, de ha valami kalandos dolog van a külföldön, akkor azt mindjárt megakarják valósítani. Látszik ez abból, amit most nálunk a vidéki gyűléseken csinálnak a tervgazdasággal kapülese 1933 november 2U-én, pénteken* 19? csolatban. Nagyon tisztelem azokat a férfiakat, akik ennek a mozgalomnak ólén állanak, úgylátszik azonban, hogy Ők is éppen olyan Kevéssé gondolták azt át, amire a magyar népet most fel akarják használni, mint amilyen kevéssé gondolta át Roosevelt, aki e.len most már a tényleges helyzet bizonyít, az egész agy trösztkomplexust, amely az aranydoilárból gumidollárt csinál. Ha nálunk is meg fogják csinálni ia tervgazdaságot, akkor itt a mai magyar agrárgazdaságokból gumigazdaságokat fognak csinálni, amelyek nyújtható gazdaságok lesznek az egyik részére és nyujthatatlan gazdaságok • a másik részére, mert az én meggyőződésem szerint ebből a magyar tervgazdálkodásból semmi egyéb nem fog származni, mint az, hogy megint lesz egypár ember, akit mint tervelő vezért, tervelő műépítészt fognak alkalmazni, lesz egy vezértervelő, lesz vezértervelő-heiyettes, less alelnök, lesznek titkárok és lesznek hatalmas nagy épületek, azután megint lesznek az élharcosok mintájára éltervelők, lesznek hamarosan cirkálók is, azután felhőkarcolók is s ide fogják elhelyezni majd azokat, akik az agytrösztben résztvesznek, akik ki fogják gondolni, hogy miként lehet ezt a Planwirtschaftot úgy megcsinálni, hogy minél több ember találjon megfelelő elhelyezkedést. (Zsigmond Gyula: Kár ezt ilyen sötét színben festeni! Nagy tévedés! — Zaj-) T. képviselőtársam bocsásson meg, de mikor itt egy másik hatalmas felhőkarcoló felépítéséről tanácskoztunk, bátor voltam ugyanilyen színben elmondani majdnem szószerint ugyanezeket és akkor arról a helyről nem t. képviselőtársam, hanem egy igen kiváló miniszter állt fel és azt mondotta, hogy kár ezt ilyen sötét színben festeni- Azóta azon az intézményen, amelyet akkor felállítottunk és amelyet azóta lebontani nem lehetett, tönkrement az egész magyar kisipar és az egész magyar kiskei'eskfidelem. (Mozgás jobb felől. — Liláin Ferenc: Teljesen igaza van!) Es ezen itt fog tönkremenni az egész magyar mezőgazdaság. Méltóztassék ezt megérteni. Mondhatnak az urak, amit akarnak, a gazdasági liberalizmusról, más ember működésébe beleszólni csak akkor lehetne, ha volna egy isteni agy, amely valóban meg tudná mondani, hogy mit és hogyan kell termelni. De nem lehet csak úgy beleszólni másoknak a termelésébe, (Ulain Ferenc: Felelősség nélkül!) mert nem az megy tönkre rajta, aki beleszól, hiszen ő tovább kapja a fizetését. (Zsigmond Gyula: Abba megyünk talán tönkre, hogy termeivényeinkért jobb árat fognnk kapni? — Simon András: A Gyosz. talán tönkrement?) Nem tudom, honnan vészig a t. képviselő úr, hogy a magyar mezőgazdaság terményei jobb áron volnának eladhatók. Ha olyan kedves lesz és végighallgatja beszédemet, majd meglátja, hogy milyen reménységei vannak a magyar mezőgazdaságnak terményei jobb áron való eladására! Én egyelőre csak egyet tapasztalok, azt, hogy eddig mindig mindent rosszabb áron adtunk el. Tapasztaltuk azt, hogy mondották, hogy majd jövőre, vagy bizonyos idő múlva jobb lesz, a tényleges szituáció ellenben mindig az volt, hogy mindig rosszabb és rosszabb áron adtunk el mindent. Sohasem történt meg, sajnos, hogy jobb áron tudtunk volna eladni. Ez szomorú dolog, vajha állíthatnám az ellenkezőjét, de mindig azt tapasztaltuk, hogy a. magyar mezőgazdaság; termékeinek árában állandó lefelé zuhanó tendencia van. (Zaj és felkiáltások 29*