Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-218

188 Az országgyűlés képviselőházának 218 ságnak, amelyben élünk és amely talán két évre valami nyugvópontot jelent. T. Ház! Nem akarok azzal a kérdéssel foglalkozni, vájjon ez a rendezés a bankoknak valóban olyan nagymérvű megmentését jelenti-e. mint ahogyan ezt itt feltüntetni szeretnék. Én nem is akarom a bankok sebeit feltárni, mert a bankok kérdése valóban olyan kényes kérdés, amelyet így a nyilvánosság előtt nagyon könnyen letárgyalni nem lehet. De éppen azért, mert Ulain képviselő úr a hosszúlejáratú adósságok konszolidálását a jegyzett tőzsdei árfolyamok alapján akarja elvégezni, ennélfogva mégis bátor vagyok a tíz legnagyobb budapesti bank tőzsdei árfolyamjegyzéséből megközelítőleg kimutatni azt a pusztítást, amelyet az elmúlt két esztendő — amelyről úgy beszélt Ulain képviselő úr, mint amely a jogtalan milliók százait juttatta a bankokhoz — a budapesti nagybankok heyzetében létrehozott. Csak néhány számadatról van szó. A tíz legnagyobb budapesti pénzintézet részvénytőkéje és tartaléktőkéje együtt 323 millióban van kimutatva. Ennek az összes részvénynek tőzsdei értékelése 1930 vég-én 299 millió volt. megközelíthetőleg tehát az összes részvénytőkének és tartaléktőkének a létezését juttatta kifejezésre. Most 1933-ban ennek az egész vagyonnak tőzsdei értékelése 72 millió pengő, vagyis a tíz nagy budapesti pénzintézet összvagyonának tőzsdei értékelése két esztendő alatt egynegyed részére zsugorodott össze. Ez azt jelenti, hogy ezeknek a bankoknak nemcsak egész tartalékalapjuk veszett el, hanem elveszett alaptőkéjük 60%-a is. {Ügy van! bálfelöl.) Méltóztassék venni, hogy azok a budapesti intézetek, amelyek nem ehhez a tíz nagybankhoz tartoznak, és az összes vidéki pénzintézetek még sokkal súlyosabb helyzetben vannak, mint amilyen helyzetnek a képét ezek az adatok feltárják. Ismétlem, nem akarok a bankoknak védelmére kelni, nem is vagyok rá hívatva. Aki isimeri a budapesti bankok életét személyi vonatkozásban, az tudja, hogy engem inkább tiszteletbeli kötelékek fűznek a bankokhoz, tehát én nem védeni akarom a bankokat, én csak figyelmeztetni akarom az igen t. Képviselőháznak azokat a tagjait, akik ezekkel a fantasztikus történetekkel, a bankoknak két év alatt történt meggazdagodásával állanak elő akkor, amikor nincs egyetlenegy budapesti banknak már egyetlenegy részvénye sem. amelyet ne mélyen a névérték alatt jegyeznének, vagyis ebből a fantasztikus meggazdagodásból mindenki al pari megszerezhetné a részét avval, ha a tőzsdén, sajnos, nagyon kínálkozó részvényeket megvenné. En csak azért akartam minderre rámutatni, mert végül hitelszervezetünk kérdése mai közgazdasági életünknek mégsem legutolsó kérdése. (Ügy van! balfelől.) Tessék elhinni, hogy ha ez a hitelszervezet, amely ma már ilyen nagyon keskeny pallón áll meg, még egy kissé lejjebb talál csúszni, akkor el lehetne mondani, hogy ebben a Házban még nem merültek fel olyan súlyosságú problémák, mint amilyenek akkor lesznek megoldandók; nem lesznek megoldhatók, de olyan megoldást fognak sürgetni, amely nem annak a néhány bankigazgatónak lesz a gondja, akikkel nem tudom, milyen külön munkákat akar Ulain képviselő úr végeztetni, hanem éppen olyan gondja lesz_ az ország betevőinek, az ország összes eladósodott gazdáinak, iparosainak és kereskedőinek, és nagyos súlyos felelősséget ülése 1933 november 23-án, csütörtökön. vállalnak azok, akik r ezzel szemben a saját fantáziájukban élő képeket ecsetelik. Igen t. Képviselőház! Én ezzel a gazdarendelettel kapcsolatban csak egy rövid kérést akarnék az igen t. pénzügyminiszter úrhoz intézni, oiyan kérést, amely különféle alakban már többször felmerült. Én nem akarom a kereskedők és iparosok adófizetési kérdését kapcsolatba hozni azzal a tízéves rendelkezéssel, amely itt a védett gazdaságokra nézve előadatott, mert hiszen éppen ezért nincsen meg a teljes párhuzam, mert itt végre nem az öszszes földbirtokoknak, hanem csak a védett birtokoknak adatott meg ez a kedvezmény. Én tehát ilyen párhuzamot vonni nem akarcfe. De « minden párhuzamtól függetlenül bátor vagyok utalni arra, hogy a budapesti kereskedelmi és iparkamara 1932 június 18-án, tehát mielőtt ilyen gazdavédelmi intézkedések szóba kerültek volna, egy küldöttség útján beadott beadvánnyal fordult a pénzügyminiszter úrhoz, t amelyben azt kérte, hogy miután nyilvánvaló, hogy a kereskedők és iparosok az irtóztatóan nagy késedelmi kamatokkal felszaporodott adóhátralékaikat, hozzáadva ehhez az Oti.- és Mabi.-hátralékokát, valamint a kommunitásokkal szemben fennálló adóhátralékaikat, úgysem bírják a folyó adófizetés mellett törleszteni, tehát mi azt ajánljuk, nemcsak az adózók érdekében, hanem a kincstár érdekében is, hogy méltóztassanak azt a végre könyvelésileg nem megoldhatatlan feladatot elvégezni, hogy ezeket a hátralékokat, a társadalombiztosítási hátralékokat, az állami és községi adóhátralé- h kokat kommasszálják egy tételbe és annak a feltétele mellett, hogy az illető ezentúl pontosan eleget fog tenni folyó fizetési kötelezettségének, engedjék meg, hogy Öt év alatt 60 egyenlő havi kamatmentes részletben fizesse le az illető a hátralékot. Mi ezt Korányi bárónak akkor előadtuk, és igazán meggyőződéssel mondhatom azt, hogy ennek a gondolatnak a pénzügyminisztériumban kellett volna megszületnie. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Mert imi történhetik? Vagy eleget tesz valaki ennek a fizetési kötelezettségének, és akkor kívánhat-e a kincstár valami jobbat annál, mint hogy a kereskedő és az iparos folyó adótartozását megfizeti és a mellett hátralékát 60 havi kamatmentes részletben fizeti? {Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Ha pedig nem tesz eleget a kötelezettségének, akkor sincs a pénzügyi kincstár rosszabb helyzetben, mint ma van. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Ha megnézné a mélyen t. pénzügyminiszter úr, ahogy én megnéztem, a kisiparosok és kereskedők százainak adókönyveit, ak* kor meggyőződnék arról, hogy ezek miatt a hátralékok miatt, a hátralékok után felszámított késedelmi kamatok miatt a három irányból feléjük irányuló folytonos fenyegetések miatt elvész már belőlük az animus a pontos fizetés iránt, reménytelennek tűnik fel előttük a helyzet, mert amikor a legnagyobb megerőltetéssel egy részletet kifizetnek, akkor azt nekik régi késedelmi kamatokban írják be, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) és a végén minden hátraléka változatlanul fennmarad. Azt hiszem, hogy mindannyiunk javára kell bizonyos elnézést gyakorolni, azzal az észrevétellel és megfontolással élve, hogy a nagy vá'ság* bekövetkeztét megelőző években, sőt a bekövetkezése utáni időben sem Irthatta senkisem tisztán, hogy micsoda irtózatos katasztrófával állunk szemben és így abban az időben nem teljesítette olyan pontosan az adó-