Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.
Ülésnapok - 1931-218
Az országgyűlés képviselőházának 218. ülése 1933 november 23-án, csütörtökön. 187 terjeszteni. (Farkasfalvi Farkas Géza: Jó, ha a gazdák maguk csinálják Î) Boldog leszek, ha a gazdák maguk csinálják meg, de a magyar gazdaközönség... (Zaj a jobb és a baloldalon.) Képviselő úr, én pártpolitikát nem ismerek. Egyetlenegy ténykedésemre méltóztassék rámutatni, amely pártpolitikából történt. Gyűlölöm ellenben azt, ha magyar gazdasági kérdésekbe örökösen csak kritikát, örökösen csak gáncsolást visznek bele a főcél szem elől tévesztésével, különösen ha ez olyan részéről történik, aki nem fekszik bele egy kérdésbe, mint egy diák, hogy megtanulja, mielőtt hozzászólna. {Taps a jobboldalon. — Farkasfalvi n Farkas Géza: Nagyon meg lehetünk elégedve, boldogok lehetünk!) T. Ház! A magyar gazdaadósság rendezésére vonatkozó rendeletet nyugodt lelkiismerettel bocsátom az útjára. Ez a gazdaadóssági rendelet bizonyítéka annak, hogy ez a kor• mány a magyar gazdák érdekeinek megvédését elsőrendű kötelességének tartotta, amikor programmszerűen, úgyszólván azon a napon, amikorra azt kormányralépésekor beígérte, ezt megvalósította. Es t. képviselő urak, azt mondom önöknek, hogy azon ellenzéki és kormánypárti barátaimnak mindegyike, — mondjuk így — akiknek egy-két nappal a megjelenés előtt ennek a rendeletnek az alapelveit megsúgtam, azt mondta: több, mint amit vártunk. Es a megnyugvást nekem az adja meg, amit ezek az urak négyszemközt mondottak nekem, mert ott elhangzott kijelentéseikből éreztem ki az *• őszinte elismerés hangját. Ennek tudatában — ismétlem — nyugodt lélekkel bocsátom útjára a gazdák érdekében kiadott gazdaadósvédelmi rendeletet. (Elénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnöki Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Eber Antal Éber Antal: T. Képviselőház! A gazdaadósságok rendezésének kérdéséhez hozzászólva, ugyanabban a dilemmában vagyok, mint amelyről Inkey báró igen t. képviselőtársam megemlékezett, amikor azt mondotta, hogy annyi minden szól azon rendezés mellett, amelyet a kormány javaslata tartalmaz, viszont annyi minden szól ellene annak, hogy ez a rendezés így eszközöltessék, hogy valóban nehéz helyzetben van az ember, amikor el kell határoznia, vájjon a javaslat, illetőleg rendelet elfogadása mellett, vagy az ellen adja-e le szavazatát. Amikor én azt határoztam el, hogy a törvényjavaslatot elfogadom és ezzel a gazdarendelet életbelépését is helyeslem, akkor előttem távolról sem lebegett az, mintha ennek a törvényjavaslatnak, illetve a gazdaadósságok rendezésének minden egyes részével egyetértenék, sőt azt kell mondanom, hogy azok közül az aggodalmak közül, amelyek a törvényjavaslattal kapcsolatban a Háznak erről az oldaláról elhangzottak, néhányat magam is messzemenőleg osztok. De viszont azt is meg kell mondanom, hogy, amikor egy ilyen fontos megoldásra verő kérdésben — amely kérdés^ mikénti megoldásának lehetőségei felett én is sokáig gondolkodtam — magam sem tudnék semmi okosabbat, semmi keresztülvihetőbbet javaslatba hozni, mint azt, ami ebben a rendeletben foglaltatik, akkor le kell vonnom ebből azt a konzekvenciát, hogy a kérdés mai stádiumában, egy világraszóló mezőgazdasági válság közepén, egy világraszóló valutáris válság és mozgalom közepén szerény felfogásom szerint nem: lehet olyan megoldást találni, amely ezt a kérdést véglegesen nyugalmi álláspontra tudja hozni. Igen t. Képviselőház! Ebbeli meggyőződésemben megerősít engem az, hogy mint a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke, ez év szeptemberében, a társaság keretében, kiválóan szakértő férfiakból — agrárius, pénzügyi és hitelügyi szakértőkből — zártkörű szaktanácskozmányt hívtam össze, amelynek a keretében 8— 10 ülésen keresztül, mindannyiszor óraszámra, mindig teljesen bizalmas módon — hiszen semmiféle közlés erről le nem adatott, tehát mindenki nyugodtan és nyíltan mondhatta el a véleményét — tanácskoztuk meg ezeket a kérdéseket és igyekeztünk olyan megoldási módozatot találni, amely mint végleges rendezés valóban mindenkinek, a gazdaadósoknak és a hitelezőknek érdekeivel összeegyeztethető lett volna. És azt mondhatom, hogy ezen a tanácskozáson a terveknek egész sorozata merült fel és ahányszor egy-egy tervet megvitattunk, a végén mindannyiszor arról kellett meggyőződ-" nünk, hogy az ilyen végleges megoldásra vonatkozó tervek ezidőszerint kivihetetlenek, megvalósíthatatlanok, mindenekelőtt azért, mert — ismétlem —a mai rettenetesen nyugta-? lan és bizonytalan körülmények között, azok között az árhullámzások között, amelyek fenn^; forognak, nem lehet olyan végleges megoldást teremteni, amely a teljes megnyugvást és $ kérdésnek nyugvópontra juttatását eredményezte volna. Méltóztassék csak, igen t. Ház, elképzelni, ha egy évvel ezelőtt ilyen végleges megoldást teremtünk, amikor fogalmunk sem volt a dollárnak erről a katasztrófájáról, amely azóta végbement, micsoda óriási változás állott volna be, mennyi igazságtalanságot panaszolnának joggal a gazdaadósok, ha az akkori aranyparitás alapján, akár pengőben is, lefixírozták volna adósságaikat és elveszítették volna azt az előnyt, amelyet számukra ez most jelent. De egyáltalában ki tudta néhány évvel ezelőtt, hogy mindaz, ami most történt, végbemehet, és ki merne egy ilyen labilis állapotban, az egés_z valutáris helyzetnek ebben a folyton mozgó és kiszámíthatatlan irányban mozgó állapotában végleges rendezést teremteni? Azt a tervet, amelyet Ulain igen t. képviselő úr itt ma előadott, azon a szaktanácskozmányon valóban mi is végighallgattuk, de igazán felmentve érzem magamat az alól, hogy ezzel a tervvel, amely bűvészmutatványnál egyébnek nem minősíthető, komolyan foglalkozzam. Mert végtére azt bebizonyítani, hogy az lehetetlenség, hogy az a vidéki intézet, amely reeszkpmptra adott gazdaváltót, a végén semmit se fizessen, de még ő kapjon 50% ajándékot: ez; nem gazdasági lehetőség, hanem bűvészmutatvány. Valóban felesleges ezt itt bővebben indokolnom. fín tehát azon a véleményen vagyok, hogy nincs könnyebb feladat, mint ennek a rendezésnek számtalan hátrányát kimutatni. Azt hiszem, a mélyen t. pénzügyminiszter úr ezt ugyanúgy el tudja végezni, mint én. Nem hi; szem, hogy ő is tökéletes munkának tekintené ezt a rendezést, de ismétlem, hogy miután nemcsak én nem tudok semmi jobbat, hanem a legkiválóbb szakértőkkel végigfolytatott szaktanácskozmányon sem — a legjobb meggyőzőr désem szerint mondhatom — alakult ki semmiféle olyan gondolat, amely konkrété megfogható lett volna, én elfogadom ezt a megoldást, mint olyant, amelynél jobb nem kínálkozhatok,; amely: következménye annak a rettenetes váí;