Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.
Ülésnapok - 1931-218
Az országgyűlés képviselőházának 218.,ülése. 1933 november 23-án, csütörtökön. , 17,3 ezelőtt? (Farkas István: A Dob-utcában szerzi be^á ivalutát!) iUgy-e, igaz, mélyen t. miniszter Tir? Ha egyszer éz igaz, kérdezem, 'honnan van nekünk, képviselőknek jogunk ahhoz, hogy az állam pénztárába nyúlván, onnan 175 millió pengőt kivegyünk és a kormány rendelkezésére bocsássuk, mondván: kormány, szanáld à gazdát! i (Farkasfalvi Farkas (îéza: Tyler elfogult gazdái Agrár!). v Igaz-e i az, hogy mi a legutóbbi két év folyamán emeltük az adókat? Emeltük. Meg sem kérdeztek, hiszen a kormány a 33-as bizottsággal teljésen önállóan intézkedett akkor, amikor az adókat emelte. Igaz-e, hogy leszállí^ tották a fizetéseket? i(Sándor Pál: Ötször!) ™ Igaz-e az, hogy az áramkincstár nem egy esetben küzd nehézségekkel, amikor normális üzleti obiigóit,,váltóit kellene rendeznie? Igaz-e az, hogy egy összezsugorodott gazdasági életnek vágyunk szánalmas passziv alanyai? Kérdezem, hogy r amikor a tisztviselőnek leszállítót( tuk a fizetését, amikor a még adófizetésre képes gazdának, mesterembernek, tisztviselőnek vagy bárkinek felemeltük az adóját, lehet-e nekünk erkölcsi jogosultságunk ahhoz, hogy ugyanakkor'azt mondjuk: te több adót fizetsz, de kevesebb fizetést kapsz, ellenben ki fogjuk fizetni ennek, vagy annak a cégnek adósságait? Bocsássanak meg az igen t. képviselő urak, az én erkölcsi felfogásom, az én jogi meggyőződésem, de azonkívül az államháztartás vitelének eszméje, elmélete, gondolatai bennem azt a hitet ébresztik, hogy nekünk, törvényhozóknak az állam pénzével ilyenmódon való manipulációhoz jogunk nincsen. (Ügy van! Ügy van! bal felöl) ;,:.,•• Í j ,.{.-,.. . Ha tehát a mélyen t. miniszter úr tőlünk, erre a célra kéri a pénzt, akkor mi, akik két év óta harcolunk azért, hogy a gazdaproblémák rendeztessenek, kénytelenek vagyunk óvást emelni ez ellen a rendezési módszer ellen, (ÚQy van! Ügy van! -halfelől.) Tanúul hívjuk fel az ország lakosságát: van-e va 1 aki, aki csak egyszer hallotta a mi pártunknak egyetlenegy tagjétói, hogy valaha, valahol azt mondotta volná, hoffy a gazdák adósságait az állampénztár kontójára'kell rendezni? (Eckhardt Tibor: Soíia! — Úgy van! Úgy van! balfelöl.) Soha a mi pártunk ezt az elvet le nem szegezte, ezt az elvet ki nem mondotta, erre az elvre nem is gondolt. És most itt állunk ez előtt a javaslat előtt. "Kérdezzük a kormányt: ha mi meg mertük, volna kockáztani egy évvel ezelőtt künn a tojneg e'őtt azt mondani, hogy a gazdaadósságrendezésre az államkincstárt akarjuk igénybevenni, mit mondottak volna a t. kormány közegei? (Sándor Pál: Lecsukták volna! — Eckhardt Tibor: Egész biztosan lecsuktak volna!) Vájjon nem azt mondották volna, hogy az, amit mi művelünk, demagógia, nem azt mondották volna, hogy akik azt hiszik, hogy így lehet gazdálkodni, azokból hiányzik minden tapasztalat, minden g-ouvernementális érzék, azoknak fogalmuk sincsen az igazságszolgáltatásról, az erkölcsről, azt mondották volna, hogy ezek kommunisták. (Eckhardt Tibor: Egészen biztos!) " v ; Mfcst itt vagyunk egy javaslattal, amely javaslat több, mint amire mi gondolni mertünk, (Eckhardt Tibor: Egy bizonyos vonatkozásban!) mert ilyenre gondolni sem lett volna szabad. Kérdezem: mit fog a mélyen t. miniszter úr majd tenni, ha az ő 500 milliónyi függő adóssága, amelyet most még 175 millióval növelni fog, tovább növekszik? H'a ehhez äz öszszeghez hozzávesszük azt a 90 milliót, amit Tyler előre bemond erre afc esztendőre, mint deficitet, az összeg 850 millió körül van. Hiszen két esztendőre van szüksége a mélyen t. miniszter úrnak és ha ez így megy tovább, fel tudja majd tornázni a függő adósságot 900 millió pengőmé. Hozzáteszem, hogy ez a függő adóssági tétel azért olyan alacsonyamért ez a tétel, amelyről én a Tyler-féle je 1 entés alapján beszélek, már a leredukált külföldi valuták kaikuláláfsa mel'ett adódik. T, Képviselőház! Mi azért vagyunk itt, hogy ennek a nemzetnek vagyoni viszonyai felett diszponáljunk, ezért küldöttek ide 1 bennünket. Nem azért vagyunk itt, hogy tetszelegjünk magunkna-k, hogy csodálatos beszédeket mond- ' junk itt, ha tudunk és tudatlan beszédeket, ha. nem tudunk, hanem azért vagyunk itt, hogy megvitassuk a nemzet gazdasági dolgait, A pénz az adó volt .a legnagyobb probléma 500 éven keresztül ennek a nemzetnek históriájában. Minden alkotmányos küzdelem az adón múlott és a katonán. A katonáról most nem is beszélek, de az adóra nézve, ki kérdezi ma a nemzet képviseletétől, hogy akar-e adót megszavazni, vagy nem (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) és hogy miképp és mire használják azt fel. (Friedrich István: Le vannak fedezve a kincstáriegyek, ezzel el van intézve minden két, év óta. Bethlen. István, ide játén ' jobb- volt, én mondom. Maid elakad a szám! — Elénk derültség. — Malasits Géza: Gyere haza, István, té-ged magyar nemzet kuán!) Itt vagyunk, dönítnürik k-vl a nemzet; pénz 3 felett, a nemzet vagyona felett, de nem kérdeznek meg bennünket, amikor kibocsáttatik az á rendelet, pedig 175 millióról van szó és most szavazzunk. Hogy meg fogják szavazni ezt az összeget, ahhoz nem fér semmi kétely. Mi azonban vétót emelünk ez ellen a szavazás ellen és mindig keresni fogjuk a módját annak, hogy kinn a szavazópolgárok előtt mentesítsük magunkat ennek a rendeletnek és ennek a kölcsöntörvén ynek a konzekvenciáival szemben. Fel lehet azonban vetni azt a kérdést, hogy tulajdonképpen mi az, ami ebben a rendeletben rossz. Azt, hogy a rendeletben mi a jó, felesleges szóvá tenni, merthiszen azt tulajdonképpen egy mondattal ki lehet fejezni: van egy moratórium. Hogy mi a rossz benne, az egy második mondattal fejezhető ki a legpregnánsabban : van egy moratórium, amely 175 milliójába kerül a nemzetnek, amikor ingven is meg lehetett volna kapni. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Abban az egy tényben, hogy ez a moratórium, — amelyet mii két évvel ezelőtt kértünk, de amelyet eddig nem kaptunk meg — 175 millióba kerül, benne van a kritika. Mert ha a miniszter úr nem 175 millió pengőt, de kétszer annyit kért volna egy végleges rendezésre, arra azt feleltem volna, hogy ezt sem lehet megcsinálni, mert az állam pénzével így sem lehet gazdálkodni, de legalább meg tudtam volna érteni a rendelkezés rációját. De 175 millió pengőn megvásárolni egy kétéves nyugalmat, (Eckhardt Tibor: Látszatnyugalmat!) igen, látszatnyugalmat azért, hogy két esztendő múlva odajussunk, ahol ma vagyunk: mondják meg t. képviselő urak, Önök odaát, politikai bölcsesség-e, a nemzet pénzével való helyes gazdálkodás-e ez? (Zaj a baloldalon.) Szabad-e enynyit fizetni egy moratóriumért? Nos, méltóztatnak látni, nem a moratóriumban van a hiba, hanem a moratórium árábaoi. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) A pénzügyminiszter úr a pénzügyi bizottI ságban, ahol én már mellének szegeztem ezt az érvet, szíves volt azt a választ adni, hogy
