Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-217

162 Az országgyűlés képviselőházának 217, vén zárva és a kulcs nem lévén sem kívül, sem belül, nem tudtak behatolni. Én ott voltam, elmentem megnézni ezt az épületes jelenetet; én azt indítványoztam volna, hogy azt a csoportot talán eresszük be és ott magunk végezzünk velük, de sajnos, ez nem mentemért a kulcs nem volt sehol. (Berki Gyula: Kár pedig! Kár volt! — Rassay Károly: Bizony kár volt, mert rendet mégis kellett volna csinálni!) Iparkodom ebbe a kérdésbe politikát nem vegyíteni. Akármi legyen valakinek a felfogása az úgynevezett királykérdésben (Rassay Károly: Ügy van! Ez teljesen független attól!), azt hiszem, hogy a törvényhozásnak egyik tagja sem helyeselheti azt ha bárki — tartozzék bármilyen politikai irányzathoz — az utcán hangos botrányokat okoz, békés polgárokat inzultál (Felkiáltások balfelől: Nőket!) és az utca csendjét zavarja éppen a székesfőváros legelőkelőbb negyedében, ahol az összes nagyszállodák vannak és ahol sokat emlegetett idegenforgalmunk legnagyobb része lefolyik, a külföldieket is ilyen épületes jelenetek szemtanúivá teszi. (Rassay Károly: Mi lett volna, ha ez például a TESz-vacsorán történik? Aligha tűrték volna el! A vezér intett volna és el lett volna intézve!! — Derültség. — Rassay Károly: Sőt nem is kellett volna intenie! — vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Az lesz a boldog idő!) Mindez még csekélyebb jelentőségű dolog volt. A nagy botrány akkor kezdődött, amikor a vacsora résztvevői kezdték elhagyni a Vigadót. Akkor az utcán a helyzet a következő volt. A rendőrség igen nagy erélyt szokott és tud tanúsítani akkor, amikor az intézkedés a rendőrség szabad belátására van bízva, amikor rendzavarásról van szó és amikor arról van szó, hogy meg kell tisztítani az utcát, itt csak elismeréssel emlékezhetem meg a budapesti állaimrendőrségről, mert nem ilyen 2—300 suhancból álló bandát, hanem ezer főből álló tömeget is igen hamar széjjel tud oszlatni és igen hamar rendet tud teremteni az utcán. (Szeder Ferenc: Ha szocialistákról van szó!) Ha olyanokról van szó, akik nem élveznek különleges védelmet. Itt azonban arról van szó, hogy egy tömegnek nem is nevezhető csoport a Vigadó körül szépen elhelyezkedett, főleg a Hungáriaszálló felé eső útvonalon, a gyalogjárókon és a rendőrség jóindulatú asszisztálása mellett nyugodtan és zavartalanul inzultálta a vacsoráról távozó közönséget. Ha hölgyek jelentek meg, a legtrágárabb kifejezéseket kiabálták. Mi civil férfiak jártunk még a legjobban, mert csak büdös Arisztideknek tituláltak bennünket. (Mozgás a jobboldalon.) Ez nem nevetni való, képviselő urak, hanem igen szomorú dolog. Többek között, ami valóban komikus volna, ha nem volna olyan szomorú, hogy ilyesmi lehetséges ma a sokat dicsőített jogrend idején Budapesten (Egy hang a baloldalon; A nemzeti egység idején!) — úgy van! — akkor, amikor Griger Miklós t. barátom nemzeti néppártjának vidékről feljött tagjai, többnyire csizmás magyarok, vidéki földmívesek és kisgazdák jöttek, azok felé is ilyeneket kiabáltak: «Le velük! Dögöljetek, büdös Arisztidek!» (Griger Miklós: Így van!) Nem tehetek róla,^ de az egész esetet igen szomorúnak tartom, és még humoros érzékű ember is csak keservesen nevethet rajta. Ebben az esetben igaza van a képviselő úrnak. Itt azonban a legsúlyosabb dolog akkor történt és ez az a tünet, amely engem veszedelmeülése 1938 november 22-én, szerdán. sen emlékeztet történelmünknek ama közelmúltban, 15 éve lefolyt legsötétebb napjaira, amikor megszűnt a rend fenntartására hivatott tényezők uralma a tömegek felett, amikor a tömegszenvedélyek szabadon érvényesülhettek és nem volt karhatalom, amely tudott, vagy akart volna megbirkózni a felkorbácsolt szenvedélyű csőcselékkel. Akkor történtek ilyenek, hogy reverendás papok felé ordítottak olyanokat — saját fülemmel hallottam: «Büdös csuhások, lógni fogtok!» így egyetemi sapkás fiataleimherek kiabáltak. Indexüket nem láttam, tehát nem esküdhetem meg arra, hogy egyetemi hallgatók voltak, de egyetemi sapkát hordtak. Akkor történt > meg, hogy katonatisztek felé röpködtek sértő kifejezések, katonatisztek felé, akik a miniszterelnök úrnak és nekem is volt bajtársaim és tiszttársaim. Akkor történt meg az, hogy hölgyeket tettleg is bántalmaztak. (Griger Miklós: Ügy van!) Erre vonatkozólag konkrét eseteket is tudok felsorolni részben a nevek megemlítésével, amelyeknek a miniszterelnök űr utánajárhat, hogy miképpen áll a dolog. Többek között gróf Hadik-Barkóczy Endréné, Prónay Pálné kíséretében és még egy hölgynek a kíséretében, akinek kilétét nem sikerült megállapítanom, és egy úrnak kíséretében, akinek kilétét szintén nem tudom, távozott a vacsoráról és ezeknek nekiment a tömeg. Tisztelettel kérem beszédidőmnek egy negyedórával való meghosszabbítását. Elnök: Méltóztatnak ehhez hozzájárulni^ (Igen!) A Ház a meghosszabbítást engedélyezi. Gr. Apponyi György: Ezeknek nekimentek. Az úrnak a kalapját leütötték, reprodukálhatatlan trágár kifejezések kiabálása közben, úgy, hogy a hölgyeknek gyorsan autóba kellett szállni és távozni. — Marsovszky Tibor nyugalmazott miniszteri tanácsos, a központi sajtóyáilalat igazgatója soff őr jenek volt szintén egy épületes esete. Az autó hűtőjére felült egy ilyen suhanc; a soff őr felszólította, hogy távozzék, erre az illető azt mondta, hogy: «Ez az autó úgysem a maguké, hanem a nemzeté!» Itt azután már veszedelmesen közeledtünk a «Minden a mienk!» elvhez. — Saját szemeimmel láttam, hogy egy öreg Lipót-rendes tábornokot, akit. sajnos, személyesen nem ismerek, aki 25—30 lépéssel ment előtttem ós egy autótaxiba szállt be — keresztülvonulása alatt a leggyalázkodóbb, a legpiszkosabb kifejezésekkel illettek; mondom, egy Lipót-rendes, I. osztályú vaskeresztes tábornokot. (Rassay Károly: S ez mind a rendőrség jelenlétében történt 1 — Griger Miklós: Igen, mindezt láttam!) A hölgyeket is mindig a leglehetetlenebb, a legtrágárabb kifejezésekkel illették, nekem pedig — ezt nem akarom most külön szóvá tenni — fejemhez akartak vágni egy hasáb fát,, amely célt tévesztett. Ezt az esetet tegnap már elmondottam, nem akarok tehát erre visszatérni. Pallavieini képviselőtársammal ugyanez történt. Mialatt a bankett folyt, a Vigadó előtt a Szent István Bajtársi Szövetség titkárát, Kaitán Norbertet, aki kiment a kapu elé, hogy ott* a rendőrséget felszólítsa arra, hogy egy kicsit szorítsa hátra a tüntetőket, Ajtay rendőrfőfelügyelő szemeláttára gummibottal fejbevágta valaki anélkül, hogy bármi történt volna, hogy a közelben lévő fejbekólintót nyakoncsípték volna. A vacsoráról való távozáskor — bocsánatot kérek, hogy az idő rövidsége miatt gyorsan sorolom fel az eseteket — a következő eset történt. Egy úriember, aki résztvett a vacso-