Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-217

142 Az országgyűlés képviselőházának 21 további tisztességes kiszolgálásra rákényszerí­teni. Néni akarok most hivatiKozni a tiszti­főorvos úrnak arra a megállapítására, hogy még a pasziorizalt tej is csak forralva jó, sem a tej központnak arra a kétségtelenül csak saját céljait szolgáló megállapítására, hogy csak az a tej kívánatos a fogyasztás szempont­jából, amely az ö kannáin iolyik keresztül, mert hiszen a főváros egymillió lakosságát le­számítva, hétmillió ember végeredményben azt a tejet issza, amelyet az általános tehené­szet termel és bocsát a fogyasztók rendelkezé­sére. Budapest közönsége ezt a gyámkodást a maga részéről, azt hiszem, drágán fizeti meg. Méltóztassék megengedni, hogy tovább menjeii' és foglalkozzam elsősorban azokkal a kifogásokkal, amelyeket ellenünk felhoznak, hogy tudniillik leesik a tej ára. A magam ré­széről bizalommal bízom a földmívelésügyi miniszter úrra azt a kérdést, hogy ő állapítsa meg a tej árát, hogy ő irányítsa ezt a kérdést és Ő vigyázzon arra, hogy itt súlyos nemzet­gazdasági krízis ne fejlődjék Iki. Sajnos, azzal a 32 filléres tejjel nem az a baj, hogy a tej sok, hanem az, hogy a fogyasztó kevés és ke­vés embernek jut belőle. A pestkörnyéki ter­melők a rendelet végrehajtása óta, tehát im­már a harmadik nap óta egyszerűen nem szál­lítanak be semmi tejet a tejközpontolk gyűjtő­állomásaira. (Vázsonyi János: Miért 1 ! — Gál Jenő: Pénzt kapnak!) Egyszerűen nem szállí­tanak be semmit és felháborodással utasít­ják vissza azt a kérdést, hogy hány litert vit­tek be? Azt válaszolják: egy fél litert sem. Ezek az emberek, nem tudom milyen irányí­tások hatása alatt, 'kétségtelenül a passzív re­zisztencia, majdnem azt mondhatnám a sztrájk, a termelői sztrájk terére léptek és ha azt vizsgáljuk, hogy ezek a keserűségek, ame­lyek bennük így felfokozódtak, milyen alapo­don nőttek meg ennyire, akkor látni fogjuk, hogy mind a két félnék, magának a rendelet végrehajtójának és magának a termelőtársa­dalomnak is meg kell találnia valahol azt a középutat, amelyen a termelők, a milimárikés másfelől a fogyasztók érdekei valamiképpen összhangba hozatnak. (Gál Jenő: Olcsóbb le­gyen a tej!) Arra kérem az igen t. földmívelésügyi mi­niszter urat, legyen Ő az, 'aki megtalálja a har­mónia lehetőségét, mert engem ebben a kérdés­ben az élet és a körülmények kitanítottak arra, hogy igenis megvolna a mód a harmónia meg­teremtésére. (Gál Jenő: Mondja meg a képvi­selő úr, hogyan gondolja 1 ?) Huszonháromezer liter tej az, amelyet ez a 7—8 község, amely tejet szokott szállítani, há­rom nap óta nem hoz be. Ezt a 23.000 liter tejet 700 úgynevezett milimári, tejkihordó hozta be a tejrendelet útján megállapított zárt tejterü­letre. Ez a 700 milimári a családtagokkal együtt számítva — hárommal szorzok — körülbelül 2000 embernek felel meg. Mármost a tejközpont elhatározta, hogy a mii imarikat, akiknek ily­módon a rendelet végrehajtásával a kenyerét veszik el, literenként kártalanítani fogja más és más összegben. Hosszas vita, hosszas gyür­kőzés és birkózás volt, amíg végre^ odáig jutot­tunk, hogy három kategória állapíttatott meg. Az első kategóriába tartoznak a hadiözvegyek, a hadiárvák és a három családtaggal rendel­kezők. A második kategóriába a három család­tagnál kevesebbel rendelkezők, a harmadik ka­tegóriába pedig azok tartoznak, akiknek öt holdjuk van, maguk is termelnek, de emellett még be is hozzák valamelyik zárt területre. '. ülése 1933 november 22-én, szerdán. A tejkar teli 240.000 pengőt ajánlott fel a milimári-társadalom kártalanítására. (Gál Jenő: Kikből áll ez a kartell, azt tessék meg­mondani! — Kállay Miklós földmívelésügyi mi­niszter: Kétszázezer gazdából! Ez a kartell!) 240.000 pengő az összeg. (Gál Jenő: Nem 200.000­ből, hanem 20-ból sem áll a kartell! — Elnök csenget.) Ez nagyon szép összeg és be kell is­mernem, hogy még ez az összeg is lényegesen emelkedett, magasabb és magasabb lett, ami­kor a lakosok részéről a rezisztenciát látták. Ez nagyon szép összeg és megtörtént vagy megtör­ténik, — most már nem tudom, melyik község­hez hogyan és miképpen ért ki ez az összeg — hogy miután senki sem akarta vállalni ennek a pénznek szétosztását, postautalványon történt a pénz 'kiküldése és az emerek. nem vették fel. Az emberek azzal érvelnek, hogy nekik nem erre az egyszersmindenkorra való megváltásra van szükségük, amely literenként 5, 15 vagy 20 pengőt tett ki, ők munkaalkalmat kérnek az el­vett munkáért, ők azt kérik, hogy valamikép­pen biztosítsa számukra a miniszter úr, hogy ezek az emberek továbbra is munkát kapnak, munkába állhatnak és becsületes, jószándékú törekvéseikkel megkereshetik a holnaputáni, meg az azután elkövetkező napokra való ke­nyeret. Ezek az emberek keserűségükben bizony csomóskodnak, kiöntik a tejet, leöntik a tejjel a karhatalmat és egyszerűen tehetetlenül álla­nak azzal a kérdéssel szemben, hogy mit csi­nálnak holnap a tejükkel, amelyet nem akar­nak bevinni a tejközpontba, mert az a tej liter­jéért csak 15 vagy 16 fillért fizet. (Meskó Zol­tán: Nem lehet senkit sem kényszeríteni rá!) Ha az illető a tejet oda sem tudja adni, erre az esetre felmerült a gondolat, hogy majd csi­nálnak a tejből tejtermékeket. Igen ám, de a tejtermékek áruba bocsátása és forgalomba­hozatala körül szintén egy nagy probléma van, mert a tejfel, meg a túró, meg a tejszín forgalombahozatala nem olyan egyszerű dolog, (Meskó Zoltán: Túrókartell, tejfelkartell!), mint az, amikor azt fogyasztjuk, mert itt nincsen határozottan, precízen megállapítva az ár, hogy a termelő mennyiért adhatja el és meny­nyiért kaphatja meg a fogyasztó. Ezek az emberek körülbelül a következő­ket kérik. Kénytelen vagyok megmondani: nincs itt egység, nincs itt kimondott egység, ami természetes is, hiszen egyszerű emberek­ről van szó, mindenki idegesen, mindenki két­ségbeesetten gondol arra, hogy most mi lesz az ő tehénkéjével, mondom, nincs itt egy kiala­kult forrná.is egység és éppen a földmívelés­ügyi miniszter úr bölcsességének kell megta­lálnia azt az utat, (Zaj.), amelyen részben a milimárik kártalanításán kívül tovább is biz­tasítani tudjuk a kereset lehetőségét Mert ha már nem tudunk munkaalkalmakat teremteni, legalább ne bántsuk azokat a munkaalkalma­kat, amelyek megvannak, és annak a 2000 élő léleknek ne vegyük el munkaalkalmi lehetősé­gét (Meskó Zoltán: Ügy van!) most a tél ele­jén, amikor a legnehezebb gonddal néz min­denki az elkövetkezendő tél elé. (Gál Jenő: Adjunk egymillió pesti embernek olcsó tejet!) Ez azután a fogyasztónak az érdeke. Tisztelettel kérem beszédidőmnek negyed­órával való meghosszabbítását. Elnök: Méltóztatnak a képviselő úr beszéd­idejének negyedórával való meghosszabbításá­hoz hozzájárulni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadja. Fitz Artur: Az első kérés a gazdák részé-

Next

/
Thumbnails
Contents