Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.
Ülésnapok - 1931-217
140 Az országgyűlés képviselőházának 217 A kölcsönt először 90%-os árfolyamon folyósították, tehát a tisztviselő 10%-ot elvesztett mindjárt, amikor felvette a kölcsönt. A kölcsön kamata 7%-os volt és 3'67%-ot kellett fizetni a tőketörlesztésre és így 10°67%-os annuitásra kapta a kölcsönt húsz évre. Azonkívül, aki 40 éves elmúlt, annak még életbiztosítást is kellett kötnie és ennek terhét külön kellett viselnie. T. Ház! Amikor a tisztviselő minden krajcárját számításba vette, nem gondolhatta, — mint ahogy említettem — hogy illetményeit, lakbérét le fogják szállítani, hogy külön, adóemelések fognak bekövetkezni és új illetékeket fognak reá kivetni, s hogy a legkisebb költség és a legkisebb újabb teher felborítja már a számítását. Ha végigvizsgáljuk az újabb terheket, újabb adókat, illetménycsökkentéseket és lakbércsökken téseket, akkor el kell ismernünk, hogy a tisztviselőtársadalom, amely a maga jóindulatával házat próbált magának építeni, a* tönk szélére jutott. (Ügy van! balfelől.) Nem érdektelen az, hogy 1930. óta a fizetéscsökkentés 17%-tói—42%-ig terjed, még pedig a következő lépésekben: az 5000/1931. M. E. számú rendelettel 10%, a 7000/1931. M. E. számú rendelettel 2%, a 3000/1932. M. E. számú rendelettel 3%, az 1400/1933. M. E. rendelettel 5% fizetéscsökkentés. Lakbércsökkentés volt a 3000/1932. M. E. számú rendelettel 5%, azonkívül a 3000/1932. M. E. számú rendelet III. fejezetének 13. §-a szeriint a férj és feleség kettős lakbéréből a kisebbnek 50%-át vették el, azután a 9800/1932. M. E. számú rendelettel a lakbérből újabb 3%-ot vettek el, az 5000/1931. M. E. számú rendelettel a pótilletményeket 25%-kai szállították le, végül a 3000/1932. M. E. számú rendelettel pedig a családi pótlékot szállították le körülbelül 10%-kal. Azok a tisztviselők, akiknek nincsenek ilyen házépítési és egyéb gazdasági terhei, csak a lehető legnagyobb nélkülözéssel tudják életstandardjukat fenntartani. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Hát még az a tisztviselő, akinek ilyen terhei vannak és a lakás- és házépítésekkel még újabb terheket is szerzett magának! (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Mert nem elég, hogy leszállították a tisztviselők illetményeit, hanem ugyanakkor felemelték az adókat is, illetve újabb adókkal terhelték meg részben a tisztviselőket, részben pedig a háztulajdonosokat. Nem érdektelen, t. Ház, annak felsorolása sem, hogy melyek ezek az új adók. Nyolc új adót vezettek be azóta. Ezek a háztulajdonosok és a tisztviselők újabb terhei: Az alkalmazottak kereseti adójának százszázalékát kitevő úgynevezett különadót vezetett be az 1930:XLVII. te. II. fejezete. A jövedelemadó alanyai, — tekintet nélkül az adómentes ház tulajdonosaira — 1000 pengőt meghaladó házbérjövedelem esetén az 1932. évre megállapított jövedelemadónak 30%-át tartoznak fizetni, rendkívüli pótlék címén a 2030/1932. miniszteri rendelet szerint. A jövedelemadó alanyai a terhükre megállapított jövedelemadónak 60%-át kötelesek fizetni 1932. évi július hó 1-étől, azzal a megszorítással, hogy megfelelő jövedelem hiánya-ban az adó a vagyonból fizetendő, a 23000/1933. sz. rendelet értelmében. A vagyonadó alanyai — az 1000 pengőn aluli jövedelmű adómentes házak tulajdonosai is — az 1932. évi vagyonadó 100%-ának megfelelő rendkívüli pótlékot tartoznak fizetni a 2030/1932. számú rendelet szerint. . ülése 1933 november 22-én, szerdán. A vagyonadó alanyai 1933. évi január hó 1-étől a terhükre megállapított' vagyonadónak 100%-át kötelesek megfizetni, ugyancsak a 23000/1933.-as sz. rendelet értelmében. A nyilvános betegápoiási pótadó alóli mentesség 1932. évi július 1-től az adómentes épületeket nem illeti meg. (Zaj a baloldalon. — Farkasfalvi Farkas Géza: Hol van a kormány? Petró Kálmánt talán csak meg lehetne hallgatni!) Minden háztulajdonos, — tehát az adómentes ház tulajdonosai is — 1933. január hó 1-étől az érvényben lévő szabályok értelmében fizetendő rokkantellátási adónak kétszeresét tartozik megfizetni. , 1932. évi január hó 1-étŐl lépett először ' életbe a minden háztulajdonost egyformán terhelő úgynevezett vármegyei pótadó, amelynek kulcsa az 1932. évre 8*1%, az 1933. évre pedig 8'9%. T. Ház! Ezek az új adók terhelik teháí- az ingatlanokat, bár ezekről nem volt még szó akkor, amikor az építkezést elhatározták, vagy ahhoz hozzákezdtek a tisztviselők. Azt kérdezem, hogy ez a 17 új teher — 9 ílietménycsökkentés, 8 újabb adó — előrelátható volt-e, számíthatott-e arra a tisztviselő akkor, amikor az építkezéshez hozzákezdett. Számíthatott-e erre akkor, amikor az építkezés megkezdésekor a Nemzeti Bank kamatlába 9% volt, ő pedig még 7%-ra kapta a pénzt. Ma a Nemzeti Bank kamatja 4V2%, szemben a 7 és 8%-os kamattartozásokkal., j Elnök: A képviselő úr beszédideje lejátrt, méltóztassék beszédét befejezni. Petró Kálmán: Kérem beszédidőmnek 15 perccel való meghosszabítását. Elnök: Méltóztatnak ehhez hozzájárulni? (Igen!) A Ház a kért meghosszabbítást megadja. Petró Kálmán: T. Ház! Amikor ezelőtt 3, illetve 4 esztendővel a betétkamat több, mint 9% volt, ma pedig a betétkamat csak 4% körül mozog, azt kérdezhetem, méltányos-e a tisztviselőktől 7, illetve 8%-os kamatot kívánni (JáD.OSS? Gábor: Nem leheti) és a tisztviselővel megfizettetni azt az összeget, amelyet még akkor követeltek tőle, amikor fizetését még 100%-ban megkapta. (Úgy van! Ügy van! a baloldalon és jobb felőle Még csak egy példát hozok fel arra, hogy a kölcsön milyen terhes, annak bizonyítása érdekében, hogy a terheket minél előbb le kell «^állítani Aki 7300 pengő kölcsönt vett fel névértékben, az 6216 pengőt kapott kézhez. 20 éven át tehát a tartozás törlesztésére körülbelül 14.000 pengőt kell fizetnie. A félévi törlesztési részlet 350 pengő 40 fillér, öt év alatt tehát 3504 pengőt kell befizetni és ha a 3504 pengőt befizette, akkor még mindig több adóssága marad, mint | amennyit készpénzben annak idején öt esztendővel azelőtt kapott. T. Ház! Kérdezem, hogy kinek dolgozik, kinek spórol, miért koplal és miért dolgozik s feleségével és gyermekeivel együtt miért szenved a tisztviselő? (Ügy van! Ügy van! a bal- * oldalon.) Kérdem, szabad-e ezt a tiszt viselőtársadalmat ebben a helyzetben (meghagyni, igen vagy nem? (Felkiáltások: Nem!) Ezelőtt már egy esztendővel kérvények mentek a kormányhoz ebben az ügyben, de intézkedések még nem történtek. Arra kérem a t. kormányt, lássa be, hogy itt feltétlenül cselekedni, intézkedni kell. Az intézkedés pedig három irányú volna éspedig az 1931:XXVL te. és az 1932:VII. te