Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-217

Az országgyűlés képviselőházának 217, vállalatnak nyaktilója alá hajtsa a fejét, amely vállalatnak 750.000 pengős kárt olkozott. Ilyesmivel gyanúsítani csak olyan ember tudhat, a!ki a maga szellemi nívójához mérten egy ilyen ostobaságot maga elkövetett volna. T. Ház! A magam részéről ezzel ismételten köszönettel és elismeréssel fogadom a miniszter úr válaszát, de hangsúlyozom, Gömbös miniszterelnök úr nemzeti munkaprogrammjára való hivatkozással, hogy sohasem lehet megnyugodni egy eredménynél. Ez komoly eredmény. Jöjjön az idegenforgalmi törvény, mert az idegenforgalmi törvény új közgazdasági ágat nyit ennek a szegény országnak. Es ismét leszegezem azt a tételt, hogy Magyaror| szag számára a friss jövedelemben produkált egy pengő többet ér, mint tíz pengő megtakarítás redukált kiadásban. r Elnök: Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a .miniszi ter úr válaszát tudomásul venni, igen, vagy nem? (Igen!) A Ház a választ tudomásul veszi. Következnék Tobler János képviselő úr interpellációja. A képviselő úr nincs itt, interpellációja töröltetik. Következik Petró Kálmán (képviselő úr interpellációja a miniszterelnök úrhoz. Kérem az interpelláció felolvasását. Esztergályos János jegyző (olvassa): «Interpelláció a m. kir. kormányelnök úrhoz. Hajlandó-e a miniszterelnök úr kormányrendelet útján a gazdatartozások rendezéséhez hasonlóan intézkedni a Lakásépítő Állandó Bizottság által megszavazott « folyósított kölcsönök kamatainak leszállítása s a hátralékok részletekbein való megfizettetése tárgyában ?» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Petró Kálmán: T. Ház! A tegnapi napon a miniszterelnök úrhoz elvittem egy memorandumot, amelyet 40 városból, több mint 700 tisztviselő írt alá és amelyben a tisztviselők^ arra kérik a miniszterelnök urat, hogy a lakásépítési kölcsön terhes kamatait és törlesztési részleteit lehetőleg kormányrendelkezéssel redukálja. T. Ház! Valahogy szeretném, ha a miniszterelnök úr odaképzelné magát a tisztviselőcsaládnak asztalához, amikor a családfő fejében megszületik a gondolat, hogy házat építsen. Szeretném, ha ő is ott ülne az ebédlőasztalnál, amikor kiterítik a terveket, jön az építész és külön-külön magyarázza meg, hogy ez lesz a konyha, ez lesz az ebédlő és a végén előhúzza a költségvetést, ismertetve annak számadatait. Szeretném, ha látná, milyen gonddal, milyen alapossággal számít a tisztviselő család akkor, amikor megszámolja éveken keresztül Összegyűjtött kis pénzecskéjét és amikor arra gondol, mennyi pénzre van szüksége ahí hoz, hogy azt a családi házat, amely előtte tervekben ott vau, felépíthesse. Szeretném, ha átérezné ő is, milyen öröm volt a tisztviselőcsaládban akkor, amikor elhatározták, hogy a kis családi házat fel fogják építeni, mert mó( dot nyújtott hozzá a kormány, hogy egy bizonyos összeget, előttük kedvezőnek látszó feltételek mellett, kölcsön tudnak kapni. Amikor így szépen elhatározták a tisztviselőcsaládban a házépítést és kivitelre került a dolog, úgy itt is, mint minden házépítésnél, előkerül a pótmunka s kiderül, hogy az a számítás, amelyet esténként az ebédlő asztalánál az egész família eszközölt, dugába dőlt, mert a pótmunkákra már fedezet nem volt s azokat már külön kölcsönnel kellett fedezni. Az öröm már itt kezdése 1933 november 22-én, szerdán. 139 dett egy kicsit bánatba fejlődni, s amikor beköltöztek a házba — az emberi természet sajátossága az, hogy: az én házam az én váram — ennek elméletében elgyönyörködve, örültek mindnyájan annak, hogy végre-valahára a család egy kis házhoz jutott. Milyen más ez a kép ma a tisztviselőcsaládban, milyen máskép ülnek esténként az ebédlő asztalánál a család összes tagjai, gondokba merülve és számítgatva, nézve azt, hogyan lehet kifizetni először az adósságot, amelyet az állam révén vettek fel, hogyan lehet törleszteni legalább ennek az adósságnak kamatait, s hogyan lehet megfizetni azt az adósságot, amelyet idegen helyről voltak kénytelenek felvenni. Valahogy a két arc és a két szituáció között nagy különbség van. Egyik az örömet, boldogságot jelképezte, r a másik a bánatot, kétségbeesést. Most félve áll ott az apa, a család feje, aki nem tudja, melyik nap 'kell neki a megépített családi házból kiköltöziködni. T. Ház! Ha azt kérdezem, hogy az a sok emher, aki így a tönk szélén áll, s köztük az a 700 tisztviselő, akinek memorandumát átadtam a miniszterelnök úr irodájában, miért van a kétségbeesés és anyagi romlás szélén, akkor meg kell állapítanom, hogy nem a saját hibájából, (Ügy van! balfelől.) mert a tisztviselő alaposan átgondolta, mint ahogy nem lehet feltételezni azt, hogy nem gondolta volna át az építkezéskor, hogy mivel bír, mert akkor azt mondanám, hogy talán könnyelmű volt, de amikor három esztendő alatt a tisztviselő önhibáján kívül olyan kényszerhelyzetbe került, amelynek folytán nem tudja a számítások alapján vállalt kötelezettségeit teljesíteni, akkor méltán lehet kétségbeesve és méltán fordulhat oda, ahonnan ő segítséget várhat. T. Ház! Azt kérdezhetik viszont tőlem, miért van az mégis, hogy a lakásépítési 'bizottsághoz a kérvények tömegesen jönnek, miért igényeli a tisztviselő újra és újra azt a kölcsönt, amellyel már rengeteg társa nem bírt? Erre csak egy a válaszom, az, hogyannak idején is, amikor 1930-ban megalkották a tisztviselői építkezésekre vonatkozó törvényt, nem lehetett kölcsönt kapni másutt tisztviselői házak építésére, csak a kormány befolyása folytán. Az 1930 : XLI. te. indokolása világosan azt mondja, hogy a lakásépítési hitelszövetkezetet azért kell megalapítani, mert a tisztviselőkben részben építési szándék van, másrészt pedig a munkanélküliség oly nagy, hogy csak ezúton lehet kielégíteni a munkanélküliséget, mert a legalkalmasabb adós az építkezéshez a tisztviselő, akinek állandó és folyton havonként vissza térő és meg nem vátloztatható illetménye van. A tisztviselő tehát, amikor államilag^ majdnem törvény útján garantálták részére javadalmazásának megváltoztathatatlanságát, nyugodtan ment bele az építkezésbe, mert nem merte el sem képzelni, hogy valamiikor jöjjön olyan idő, amikor éppen ez az állam, amely ilyen törvénnyel biztatja a tisztviselőt, hogy építkezzék, lesz talán kényszerhelyzete folytán arra kényszerítve, hogy a tisztviselő jövedelmét, lakbérét, illetményét leszállítsa. Ha a tisztviselő merte volna ezt gondolni, egyik sem mert volna belefogni az építkezésbe és nem jutott volna ebbe a lehetetlen gazdasági helyzetbe, amelyben ma benne van. Nem vette volna fel a kölcsönt, amelyet az állam oly kedvezőnek ítélt ^meg, pedig végeredményében, ha a kölcsön feltételeit megvizsgáljuk, akkoriban sem volt nagyon kedvező, de ma különösen kedvezőtlen.