Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-194
Az országgyűlés képviselőházának 19%. ülése 1933 június 7-én, szerdán. 83 a cmi nemzeti jövedelmünkkel oly kevéssé arányban álló, oly irtóztató súlyú közterhekkel állunk szemben, amelyeket még abban az esetben sem fog a 'mi gazdasági életünk elviselni, ha nemzeti jövedelmünknek némi javulása következnék be a világgazdasági helyzet javulásával. Ez a magyar probléma változatlanul fennmarad s ezzel a magyar problémával szemben hiába azok: a szónoklatok, hogy a mi kulturális kerelteinket nem hagyjuk leépíteni, hogy nekünk a kereteket fenn kell tartanunk, hogy imi az ambitiosa paupertas jegyében a csonka országban mindent fenn akarunk tartani, ami azelőtt egy nagy ország keretében talán fenntarítható volt. Mi a magángazdasági életünket produktívvá^ rentábilissá és a lakosság számára a megélhetést lehetővé csak akkor tudjuk tenni, ha leszállítjuk a közületi háztartást olyan színvonalra, hogy az azzal járó terhek elviselhetők legyenek ahhoz, ahelyett, hogy a-zt tennők, amit most teszünk, hogy folyton a terheknek nyilt vagy leplezett, vagy burkolt emelése által igyekszünk az egyensúlyt helyreállítani. Az egyensúly helyreállítása nem sikerül, mert folytonos vagyonemésztéssel állunk szemben és hogy mi lesz ennek a vége, ha egyszer az emészthető vagyon mennyisége meg fog csappanni, arra nagyon rossz gondolni is. En a kormány pénzügyi politikájának ebben a vonatkozásában nem tudok osztozni. A legteljesebb elismeréssel vagyok a kormány szándékai iránt, a kormány pénzügyi politikájának minden kalandoktól mentes irányítása iránt, de mégsem tudom a költségvetést elfogadni, azért, mert ebben a költségvetésben nem jut kifejezésre az a legfőbb vezető gondolat, amelynek az 1931-iki események óta az egész államháztartás irányítása vezető gondolatának kellett volna lenni, hogy végre hozzáidomítsuk a közületi háztartások kereteit az ország megcsappant fizetőképességéhez. Minthogy ez a költségvetésben kifejezésre nem jut, sőt újabb burkolt adóemelések történnek, a költségvetést nem fogadom! el. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Patacsi Dénes jegyző: Káinoki BedŐ Sándor! í Elnök: A képviselő úr nincs jelen, jelentkezései töröltetik. Ki a következő szónok? Patacsi Dénes jegyző: Gyömörey Sándor! Gyömörey Sándor: T. Képviselőház! Igen nagy érdeklődéssel hallgattam Éber t. képviselőtársam nagy elokvenciával előadott fejtegetéseit, amelyek az ipari és kereskedelmi kérdésekben át ízig-vérig kapcsolatban vannak a magyar mezőgazdaság produktivitásával. Teljesen igaza t. képviselőtársamnak abban, hogy ha mi a hazai iparnak olyan magas vámvédelmet nyújtunk, amely nem indokolt, és ha ezzel a vámvédelemmel a magyar mezőgazdaság ismét olyan hátrányos helyzetbe jut, hogy termelési költségei növekednek, akkor előáll az a helyzet, amelyre a t. képviselő úr rámutatott, hogy vagyonemésztés következik be, & mezőgazdasági vagyonok eladósodnak és a végén az ebek harmicadára fognak kerülni. T. Képviselőház! A pénzügyminiszter úr maga mondta májusi expozéjában, hogy áreltolódási periódusban élünk és hogy az ilyen áreltolódási periódusok mindig nagyon fájdalmas reakciót váltanak ki a társadalomban és pedig az erősebbnek kapzsisága miatt mindig a gyöngébbnek háttérbe szorításával. A pénzügyminiszter úr valóban igen találóan állapítja meg a mai helyzet következményeit, amelyek az áreltolódások révén beállottak, mert tényleg úgy állunk, hogy a gyöngébbek — már pedig a gyöngébb rész a társadalomnak óriási nagy tömegét teszi ki, azt lehet mondani, majdnem az egész társadalom «gyöngébb» egy kis hányadának kivételével — nagy nehézségekkel küzdenek, megélhetési lehetőségük a minimumra csökkent és nagy tömegek váltak munkanélküliekké. A másik oldalon pedig azt látjuk, hogy a társadalomnak egy kisebb, élelmesebb és szervezettebb része ügyessége révén áti tudta menteni vagyonát minden áringadozások között is a mai napig, át tudta menteni azért, mert értette a módját annak, hogy árucikkeinek értéke fennmaradjon. Utalok itt a nagytőkére és a nagyiparra és az ő cikkeikre, a pénzre, illetőleg a nagyipari cikkekre. Ezeknek az árucikkeknek értékét állandóan az aranyparitáson tudták tartani, sőt az aranyparitás fölött is. Éppen ezért a társadalomnak ezek a rétegei, ahelyett, hogy az emberiség, a nemzet, ai társadalom nagy lesüllyedését anyagi téren ők is követték volna, felemelkedtek és mindenekfelett uralkodó pénzükkel uralkodnak ma az egész világon. Nem mondom, hogy a magyar kormányok nem igyekeztek a gazdasági válságnak, ha nem is elejét venni, de igyekeztek ezeket a válságokat legalább késleltetni és enyhíteni. Igyekeztek ezt tenni a gazdaságpolitika megjavításával, új kereskedelmi megállapodásokkal, hogy az elzárt külföldi piacok némileg rendelkezésünkre álljanak, a gazdaközönség előtt feltáruljanak. Mégis meg kell állapítani, hogy minden kormányigyekezet ellenére r e7 ;^a megsegítő eszközök ma már nem kielégítők; de nem kielégítők a kormányrendeletek formájában nyújtott azok a segítségek sem, amelyek a gazdák védelmére meghozattak, mint a kamatok mérséklése némely viszonylatban, az árverések felfüggesztése, a boletta, amely bizonyos mértékben árkiegészítést akar involválni a mezőgazdaság javára. Ezek az eszközök ma már nem elegendők, mert a gazdasági rend alapjában van megtámadva. A mélyen lesüllyedt nemzeti társadalom feltámasztása különösen egy ilyen prononszírozott agrárországban, mint Magyarország, egyedül csak a mezőgazdaságon keresztül következhetik be és pedig azért, mert ha a, mezőgazdaság vásárlóképessége azáltal, hogy terményéit jobb árakon tudja értékesíteni, javulni fog, akkor a többi foglalkozási ágak, amelyek mind kapcsolatban vannak a mezőgazdasággal, ugyancsak jobb napokra fognak virradni. Nagyon természetes dolog, hogy egyedül ennek a kis, csonka országnak kormánya a vezérlő hatalmakkal szemben nem: gyakorolhat irányító befolyást atekintetben, hogy a világ gazdasági politikáját megváltoztassuk, azonban ügyes és erélyes vezetés mellett az ilyen kis államok kormányai is jelentékenyen hozzájárulhatnak ahhoz, hogy bizonyos enyhülés álljon be, bizonyos megértés kapjon lábra. Kétséges dolog, hogy a genfi leszerelési konferenciától és a most következő londoni konferenciától várhatunk-e valamit. Hozzá vagyunk szokva, hogy ezek a konferenciák többnyire nagyon meddők szoktak maradni, a jelen esetben azonban hinnünk és remélnünk
