Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-194

84 Az országgyűlés képviselőházának kell, hogy mégis valami enyhülés fog bekövetkezni, hogy, valamit mégis csak ki fognak gondolni a gazdasági válság megoldására, mert a baj már a vezérlő' államokban, a nagyhatalmaknál, a gazdag államoknál is rendkívül komolyra fordult. T. Ház! Sokat beszéltek előttem és utánam is bizonyára sokan fogják azt hangoztatni, hogy ma már a mezőgazdasággal foglalkozók helyzete kétségbeejtő és kétségbeejtő nemcsak az óriási köz- és magánterhek, hanem főleg amiatt, mert a mezőgazda minden óvatossága és előrelátása dacára nem tud kalkulálni. Ami ma jó, az holnap rossz és megfordítva. Bizonytalanság van a gazdasági életben, a gazda nem tudjaj/mit vessen, milyen árucikk előállítására vállalkozzék, mert a holnap teljesen bizonytalan előtte. Szóval a gazda ma egészen sötétben botorkál és tapogatózik és így nem lehet csodálkozni azon, hogy a_ tervgazdaság hívei mindjobban felszaporodnak, mert ők a tervgazdaságban látnak egy eszközt arra, hogy a gazdasági válságot egy bizonyos ponton ki tudják kezdeni és a jobbrafordulást a tervgazdaság által előidézni, Természetes dolog, hogy a tervgazdaságot csak bizonyosi nagy világfogyasztási cikkekre és azoknak termelésére lehet kezdeményezni, de valamit keli csinálni a termelés és értékesítés vonalán, mert látnunk és tapasztalnunk kell, hogy a nyakló nélküli termelés és értékesítés teljesen megszünteti a gazdálkodás prosperitását és vele együtt árt a kereskedelemnek is. Hogy a mélyen lecsökkent értékesítési Viszonyok, a nagy közterhek és termelési költségek miatt mennyire veszteséges a mezőgazdiasági termelés, arra nézve nem lesz talán érdektelen a í. Ház előtt, ha az Alsódunántúli Mezőgazdasági Kamarának egy kimutatásával szórakoztatom a t. Házat, amely a körzetébe tartozó vármegyék földbirtokainak jövedelmezőségét mutatja ki. A kamara szembeállítja a holdankénti nyenshozam pénzértékét a termelési költség pénzértékével és így (mutatja ki az átlagos kataszteri holdankénti tiszta hozadékot. Ez a kimutatás azt mondja, hogy Baranya vármegyében a holdankénti kataszteri nyersbevétel 70*79 pengő, a termelési költség 108 pengőd tehát holdankénti veszteség 37-21 pengő. Somogy vármegyében a nyerisbevótel 104-47 pengő, a termelési költség 125 pengő, a holdankénti veszteség 20*53 pengő. (Zaj.) Tolna vármegyében a nyersbevétel 97'89 pengő, a termelési költség 108 pengő, tehát a katasztrális holdankénti veszteség 10*11 pengő. Zala vármegyében a nyersbevétel 110*90 pengő katasztrális holdanként, a termelési költség 136 pengő és a katasztrális holdankénti veszteség 25'10 pengő, vagyis az Alsódunántúli Mezőgazdasági Kamara kimutatása szerint az átlagos katasztrális holdankénti veszteség körülbelül 26 pengőre rúg. Megjegyzendő, hogy ebbe a kimutatásba nincsenek belevéve a magánadóssági terhek. A terményárak a vidékenkinti piaci árak szerint vannak értékelve az 1932. év átlagában, amivel azt akarom hangsúlyozni, hogy ma sokkal súlyosabbak a veszteségek, mert az 1932. év első felében a terményárak még jelentékenyen magasabbak voltak. Ha pedig ezt a kimutatást nem az adóévre, hanem az utolsó gazdasági évre száanítanók át július 1-étől 1933 június 30-ig. akkor még sokkal vígaszta19 k. ülése 1933 június 7-én, szerdán. lanabb képet 'matatna ez a hivatalos kimutatás. Nem mondom, hogy ez a kimutatás a legszigorúbb statisztikai követelményeknek is megfelel. Az az előnye mindenesetre megvan, hogy ennek a kimutatásnak összeállítói lementek egészen a gazda portájáig és nem nagykereskedelmi árakkal operálnak. Ma pedig egészen másképpen alakul a kép, ha a statisztikában nem ia. nagykereskedelmi és fővárosi, nagyvárosi fogyasztási árakat, hanem a vidékenkinti adásokat és vételeket vesszük tekintetbe, úgy, ahogy azok a gazda életében mutatkoznak. Még néhány jelenségre akarok rámutatni, amelyek sziintén gazdasági vonatkozásúak, de egyúttal nagymértékben érdekelhetik a pénzügy miniszter urat is. (Halljuk! Halljuk! baifelöl.)

t Itt van a kezemben Zala vármegye alispánjának az utolsó negyedévre iszóló jelentése, amelyben a májusi közgyűlésnek jelenti, hogy az idei tavaszi haszonállatösszeírás szerint a múlt évivel szemben a szarvasmarhaállomány 20.000 darabbal, vagyis 15%-kai, a sertésállomány 40.000 darabbal, vagyis 30%-kai, a lóállomány közel 3000 darabbal, azaz 50%-kal, a juhállomány pedig 6370 darabbal, tehát 12-%kal csökkent. Ha ezeket a számokat tekintjük, ijesztő képet kapunk arról, hogy miként alakul a mezőgazdaság prosperitása. Ezek a számok, a múlt évivel szemben való apadást Jelzik, tehát azt, hogy mennyivel kevesebb az állomány annál, 'amennyit a múlt évben is eladtak a rendes adás-vétel következtében. Hogy mire fordíttatott ennek a sok árutöbbletnek az elpocsékolása? (Br. Inkey Pál: Kamatra!) Elsősorban úgy állott élő ez a nagy depecorisátiója Zala vermegye állatállománya^ nak, hogy egyrészt az aszály következtében takarmányszűkiben voltak a gazdák, — ez is ösztönözte őket bizonyos mértékig az értékesítésre — másrészt viszont a legszigorúbban kötelezve voltak arra, hogy közterheiket lehetőleg kiegyenlítsék. Minthogy azonban az árak eltolódása oly nagy, hogy a rendes bevételek az állateladások terén nem tudják fedezni a magas közterheket, a gazdák kénytelenek voltak az állatoknak sokkal nagyobb mennyiségét piacra dobni. Az a legszomorúbb az egész kérdésben, hogy jobbára növendékállatokait voltak kénytelenek piacra dobni, ami a jövőre nézve rendkívül káros befolyással lesz, mert hátráltatni fogja a jövő állattenyésztésének fejlődését. Minthogy bizonyára más vármegyékben is hasonló szomorú jelentések láttak napvilágot, az a kérdés merül fel, hogy milyen tanulságot vonjon le a kormány ezekből. Szerintem legelsősorban is azt, ami mindezekből a jelenségekből látható, hogy a pár év előtt eladott termények és állatok értéke kétszerese, háromszorosa, sőt többszöröse is volt a mainak és a gazdák akkor is nehezen tudták kötelezettségeiket teljesíteni, köz- és magán terheiket kifizetni, hátralékosok maradtak; mennyivel nagyobb mértékben kell ma küzdeniök, hogy elő tudják teremteni a szükséges fizetési eszközöket és mennyivel kevésbbé tudnak ma kötelezettségeiknek megfelelni! A második tanulság az, hogy ha az állam azt akarja, hogy legmegbízhatóbb támaszai, a gazdák, földönfutókká ne legyenek, akkor okvetlenül át kell értékelni a pengő belföldi aranyértékállóságának megfelelően a