Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-194

Az országgyűlés képviselőházának li azokra a visszás jelenségekre, amelyeket a társulati adó terén tapasztalhatunk. Annyival is érdemesebb ezeknek figyelmet szentelni, mert mint Bud János t. képviselőtársunk az általános vita folyamán igen helyesen és klasszikus tömörséggel mondotta, az az adóösszeg, amelyet valaki nem fizetett meg annak ellenére, hogy igazság szerint köteles lett volna vele, kétszeresen és háromszorosan terheli azokat az adózókat, akik pedig adózási kötelezettségüknek pontosan eleget tettek. (Ügy van! jobbfelől.) Ennek az általános tételnek igazolására a társulati adózás terén bőven lehet példákat találni. Kétségtelen, hogy a társulati adó bevételei mélyen alatta maradnak annak az összegnek, amelyet a magyar vállalatok teherbíróképessége és a magyar vállalatokba beruházott tőke alapján joggal el lehetne várni. A magyar vállalatokban invesztált tőke összesen 2,600.000.000 pengő. Ez a 2,600.000.000 pengő dolgozó tőke az 1931. évben 14 millió pengő társulati adót fizetett. Ugyanebben az időben a társulatokba nem tömörült tőke, tehát a magánkézben lévő kereskedelem, ipar és bányaművelés, amelynek pengőértóke fél milliárd, kereseti adóban, jövedelmi adóban és vagyonadóban, tehát azokban az adókban, amelyek helyett a társulatok a társulati adót fizetik . .. (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Nem helyett, csak mellett!) Helyett. Mondom, ezek 28,260.000 pengő közterhet fizettek. Ha ezeket a számokat öszszeállítjuk, figyelembevéve a társulati adó pótlékait is, arra az eredményre jutunk, hogy a társulatokba tömörült tőke körülbelül 1%-os megterhelése mellett a társulatokba nem tömörült tőke 6%-os terhet fizet. Olyan aránytalanság ez, amely mellett szó nélkül elmenni nem lehet. Azok az okok, amelyek ezt a veszteséget előidézték — amely veszteség Bud János t. képviselőtársam megállapítása szerint kétszeres és háromszoros összegben nehezedik a többi adózóra — a következők: az egyik a társulati adótörvénynek azok a rendelkezései, amelyek az egyenlő közteherviselés elvével ellentétben a társulatoknak olyan kedvezményeket biztosítanak, amilyeneket az adózóknak semmiféle más csoportja nem élvez, a másik pedig a törvény végrehajtása terén éppen a legtőkeerősebb vállalatokkal szemben nyilvánuló megkülönböztetett kímélet. Különösen az utóbbira vagyok bátor felhívni az igen t. pénzügyminiszter úr figyelmét. Az utóbbi időben — s ezt a legnagyobb dicséret hangján említem meg — az ellenőrzés a múlttal szemben sokkal hatékonyabban kezd érvényesülni, de még 'mindig sok tennivaló van ezen a téren. T. Képviselőház! Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy valamennyi magyar társulat, valamennyi magyar vállalat kijátszván a társulati adótörvény rendelkezéseit, magának jogosulatlan előnyöket és hasznot szerez. Éppen ezért azonban ezeknek a kötelességüket pontosan teljesítő vállalatoknak elsőrendű érdekük az, hogy az egyejüő közteherviselés elvét legalább a társulati adó alanyainak körén belül érvényesítsék. K. Ház! A társulati adótörvény rendelkezéseinek legszigorúbb végrehajtása sem szün tetheti meg azonban teljesen ezeket a bajokat, miután bizonyos hibák magában a társulati adótörvényben is vannak. Az utóbbi időben ezeknek egy részét a pénzügyminiszter úr igen helyesen kiküszöbölte, a törvény azonban még . ülése 1ÚBB június 7-én, szerdán. 73 mindig, egészen indokolatlanul, iaz egyéni tő* kével szemben nagy kedvezményeket biztosít a társulatokba tömörült tőkének. Ilyenek például a leltári értékelésekre, az adómentes tartalékolásokra és az előző évi veszteségeknek az adóalapból való leírására vonatkozó kedvezmények. : Felesleges ugyan hangsúlyoznom, de félreértések elkerülése végett határozottan leszögezem mégis, hogy mindezek elmondásával engem a magyar kereskedelmi társulatokkal szemben egészen természetesen a legkisebb: ellenszenv sem vezet. Sőt ellenkezőleg: teljesen tisztában vagyok azzal a fontos közgazdasági szereppel, amelyet ők a magyar gazdasági életben betöltenek és tisztában vagyok a kérdésnek és az ő szerepüknek egész jelentőségével is. Éppen ezért azonban és éppen a magyar vállalatok érdekében tartottam szükségesnek, hogy mindezeket elmondjam, mert a részletkérdésekben előfordult visszásságok általánosítása folytán, a mai gazdasági helyzetben nem egészen érthetetlen idegesség miatt, a közönség ellenségesen fordulhat szembe olyan vállalatokkal is, amelyekkel szemben való ellensé

1 geskedésre semmi oka nincs. Kétségtelen azonban, Ihjogy az előbb említett számadatokból megállapíható aránytalanság ennek a téves látszatnak a keltésére és ilyen általánosításokra alkalmas alapnak látszik. En tehát igen kérem a pénzügyminiszter urat, hogy a törvény előtti egyenlőség és az egyenlő közteherviselés elvét a társulatokba tömörült és a magánkézben lévő tőkék között helyreállítani szíveskedjék. Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy a súlyos gazdasági válság a vállalatokra is keservesen nehezedik, ugyanilyen! keservesen nehezedik azonban a magánkézben lévő tőkére is. Különben is nem arról van most szó, hogy az állam által a mai nehéz viszonyok folytán kívánt terheket mennyiben bírhatja el, vagy nem

1 bírhatja el a tőke, hanem arról van ÍSZÓ, hogy >az állam által ténylegesen kívánt adóterhek megosztása a társulatokba tömörült tőke és a magánkézben lévő tőke között helyes és igazságos-e. Ez a kérdés pedig az előadott adatok alapján — azt hiszem — nemi lehet kétséges. Ezeken a visszás állapotokon intézményesen kell segíteni. Ezt az aránytalanságot semmiféle elméleti magyarázattal eltüntetni nem lehet. Nem alkalmas erre az a többé-kevésbbé közismert állítás sem, hogy a vállalatok egy részének részvényei a másik vállalat trezorjában vannak, vagyis az egyik, vállalat legalább részben a másik tulajdonát képezi, így tehát helytelen kiindulási pont az a két milliárd hatszázmilliós szám, amelyből a^ vállalatban tömörült tőke összegének megállapításánál kiindul tamj Ez az állítás formális szempontból vitán kívül helytelen, részletesebb megeáfolásával azonban, most az idő rövidsége miatt, nem akarok foglalkozni. Röviden és érdemben csak annyit jegyzek meg, hogyha igaz volna ez és ha a| számításba kisebb tőkét kellene e címen vennünk, mint két milliárd hatszáz milliót, ennek az volna a következménye, hogy miután a vállalati nyereség összegszérűleg változatlan, ez kisebb tőkére százalékosan elosztva nagyobb százalékot eredményezne, mint eddig. A tőkének a százalékos jövedelmezősége ilyenmódon természetesen növekednék, ami nemcsak automatikusan kiegyenlítené a tőkeösszegben felfelé való esetleges tévedést, hanem az adókulcs progresszivitása miatt a vállalatokra aligha 11*