Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-194
?2.' Az országgyűlés képviselőházának lenséget; a pénzügyminiszter úr, mint az ortodox pénzügyi politika egyik bölcse, folyton azt prédikálja, hogy koplaljunk, koplaljunk, a végén a koplalásíba (belehal az ország és akkor a pénzügyminiszter úr a maga pénzügyi politikájának isikereivel meg lehet elégedve. (Helyeslés és taps a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Diuich Ödön jegyző: Zsindely Ferenc! (Dinnyés Lajos: Elfogadja a költségvetést, látni az arcáról! — Zsindely Ferenc: Örülök, hogy ilyen találékony a képviselő úr!) Zsindely Ferenc: T. Kép viselőiház! Előttem szólott igen t. képviselőtársam szíveskedjék megbocsátani nekem, ihogy nem kapcsolódom bele előadásába, még pedig azért nem, imiert az 1931 nyarán kirobbant pénzügyi válság a pénzügyminiszter kötelességévé is ós a közvéle(meny érdeklődésének előterébe is az államjházttartás egyensúlyának helyreállításával és biztosításával kapcsolatos kérdéseket tette, ezek a kérdések azóta is és az egész költségvetési vita folyamán is a figyelmet a legszélesebb mederben lekötik. Én ezt a magam részéről természeltesnek találom s természetes és igen helyes következményeként veszem mindezeknek, hogy a pénzügyiminiszter úr figyelmét és anfunkaerejét főként költségvetési és az ezzel legszorosabban kapcsolatos 'hitelügyi kérdések veszik igényibe. Éppen azért azonban, ímert ezek a budgetáris, monetáris, valujtáris és közgazdalsági problémák a közvélemény érdeklődését annyira lekötik, hogy talán azon kívülmaradtak, nem egészen indokoltan, olyan adóztatási kérdések is, amelyek pedig a figyelmet megérdemlik, ezért felszólalásom keretében ezekkel kívánok foglalkozni. (Halljuk! Halljuk!) Az adóztatásnak, az adórendszernek, a közterhek méltányos és egyenlő eloszlásának kérdése nemcsak szociális, nemcsak közgazdasági, nemcsak nemzetpolitikai szempontból fontos, hanem a közönség teherbíró képességével is a legszorosabban összefügg, összefügg tehát az államháztartás egyensúlyának sokat vitatott kérdésével is. A pénzügyminiszter úr tudniillik csak erre a teherbíró képességre építhet, csak ehhez méretezhet bármiféle kibontakozást és költségvetést. (Malasits Géza: Akkor rozoga alapra épített!) Az 1933—34. évi költségvetés ennek a teherbíróképességnek maximumát nemcsak kimerítette, hanem az adott viszonyok között és különösen a magyar lakosság agrárrétegei felé meg is haladta. Kétségtelen, hogy ezek a rétegek ezt a túlterhelést huzamos ideig nem bírhatják el, hacsak a gazdasági viszonyokban sürgősen valami olyan változás nem történik, amire — sajnos — semmi kilátás nincs. (Malasits Géza: Várjuk Londonból a csodát!) Ha pedig, ami valószínű, tartós gazdasági válságra kell elkészülnünk, ebben az esetben gondoskodni kell róla, hogy azokat a terheket, amelyeket a gazdasági helyzet által jobban, sújtott néprétegek nem bírnak el, a gazdasági válság által kevésbbé érintett néprétegekre háríthassuk át, mert különben veszélybe kerül a költségvetési egyensúly. Ha az adózási kérdéseket ebből a szempontból tesszük vizsgálat tárgyává, akkor azt mondhatom, hogy matematikai ellenpróbáját végezzük, szakadozottan és részletekben, tehát tökéletlenül, de mégis matematikai ellenpróbáját végezzük az állami költségvetés helyességének. Előre kell bocsátanom, hogy a közönség teherbíróképessége szempontjából teljesen közömbös az a körülmény, vájjon az adózó polgár jövedelmének azt a részét, amelyet IH. ülése 19É3 június 7-én, szerdán. valamiképpen nélkülözhet, 'az állam viszi-e el adóban, vagy a községi, vagy önkormányzati autonómia, avagy pedig az egyház. Igen helyes tehát a pénzügyminiszter úrnak az az álláspontja, hogy ezeket az önkormányzatokat, ezeknek gazdálkodását állami ellenőrzés alá helyezte, mert azáltal, hogy ilyenformán az adózóközönség érdekeit igyekszik megvédeni, tulajdonképpen a maga költségvetési bevételeit oltalmazza. De továbbmegyek, t. Ház! A közönség adófizetési képességének és a közteherviselési képességének szempontjából nemcsak az egyenesadók jönnek számításba, hanem számításba jönnek, sőt talán fokozottan jönnek számításba a fogyasztási adók is. Már pedig, ha a közszükségleti cikkek árát veszem, teljesen közömbös az a körülmény, hogy azok áremelkedését valamely az állam vagy az önkormányzat "részére szedett fogyasztási adó okozza-e, vagy pedig a monopolizált vagy kartellizált vállalatoknak a termelési költséggel arányban nem álló indokolatlan nyeresége. (Ügy van!) Közömbös az a körülmény is, hogy ez a nyereség a vállalat mérlegében mint nyereség kimutatható-e, vagy pedig a vállalat túlságosan dimenzionált, esetleg túl bőkezűen dotált igazgatósága folytán szívódik fel. Akár így, akár úgy, ez az összeg mint fogyasztási adó jelentkezik a fogyasztóközönség szempontjából és mint fogyasztási adó az élet által a legelső helyre van rangsorozva az öszszes adók közt, mert a közszükségleti cikkeket a közönségnek fogyasztania kell, ha pedig fogyasztja azokat és az árakat megfizeti, akkor okvetlenül le is rója ezt az adót. Ha viszont ezek folytán az ő fizetési képessége kimerül, akkor nincs pénze megfizetni az egyenesadókat s akkor az államkincstár károsodik és a költségvetési egyensúly kerül veszélybe. A legnagyobb dicséret és elismerés illeti meg a pénzügyminiszter urat, de az egész kormányt is a 4600. számú rendelet kiadásáért, amely rendelet az első lépés az új úton, a vállalati gazdálkodás ellenőrzésének útján. Ez a rendelet csak azokat a vállalatokat helyezte állami ellenőrzés alá, amelyekben az államnak bizonyos közvetlen érdekeltsége van. Az előbb elmondottak alapján azonban nyilvánvaló, hogy az államnak ilyen közvetlen érdekeltségén kívül igen erős közvetett érdekeltségei vannak más vállalatoknál is és mivel a közvetett érdekeltség összege sok esetben sokszorosan meghaladja azt a közvetlen érdekeltséget, amelynek minimális határaképpen a rendelet 50.000 pengőt jelöl meg, kétségtelen, hogy ezen az úton az államhatalom meg nem állhat és a vállalati gazdálkodás ellenőrzésében ezzel az első lépéssel meg nem elégedhetik. Készségesen elismerem, hogy a vállalatok gazdálkodásának ellenőrzése nem normális jelenség, aminthogy nem normális jelenség az autonómiák gazdálkodásának ellenőrzése sem. De az idők sem normálisak, amelyeket élünk, és abnormális idők a nekik megfelelő eszközök igénybevételét teszik szükségessé. A magam részéről csak köszönetet mondhatok a pénzügyminiszter úrnak, e nehéz idők hivatott pénzügyminiszterének azért, hogy volt bátorsága az első lépést megtenni ezen az úton és kívánom, hogy legyen megfelelő ereje és kitartása a további lépésekhez. Most pedig engedje meg a pénzügyminiszter úr, hogy szíves figyelmét felhívhassam