Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-209

564 Az országgyűlés képviselőházának 2í tudok, nem akarok és ezt kötelességemmel ellen­kezőnek tartanám. En ilyen szempontból, a ve­szélyek bemutatásával voltam bátor ezzel a javaslattal foglalkozni, amelyet még az általá­nos tárgyalás alapjául sem fogadok el. (He­lyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Illés József! Illés József: Igen t. Képviselőház! Az előt­tem szólott Farkas Tibor igen t. képviselőtár­sam meg fogja nekem engedni, hogy arra hi­vatkozzam, hogy beszédem egész felépítése és egész tartalma bizonyos mértékig talán cáfolat lesz arra, amit nagyban és egészben méltóztatott elvileg a javaslat ellen felhozni, és meg fogja engedni nekem, hogy beszédem­nek egészét adjam és olyan részletekkel ne fog­lalkozzam, amelyek pedig ennél a nagy kérdés­nél igazán megérdemelnék a mélyen t. Ház­nak, t. képviselőtársaimnak figyelmét; meg­érdemelnék, hogy ezzel a kérdéssel mi a maga egész súlyosságában, egész nagyságában fog­lalkozzunk és nézzünk szembe vele. (Halljuk! Halljuk!) Ha fejtegetéseimből nem pusztán a jogtörténettel vagy közjoggal foglalkozó tanárember szól, hanem az életnek az embere, úgy méltóztassék megengedni nekem, hogy en­nek a kérdésnek tárgyalásánál ne az én jog­történeti kutatásaimra, mint inkább az ered­ményekre helyezzek súlyt. A mi helyzetünkhöz hasonlókép sorsdöntő, rettenetes fordulat állott be annakidején az angol alkotmány életében is, és ha én most azzal kezdem, hogy hivatkozom erre a példára, ezt azért teszem, mert azt hiszem, hogy ebből bizonyos tanulságokat lehet levonni. A XVII. században Angliának hasonló helyzetében a legnagyobb angol jogászok, nagy bírák egyike, Maynard, megkérdeztetvén a parlamenttől, hogy mi a teendő, mit kell mármost tenni, így felelt (olvassa): «Mi e pillanatban nem va­gyunk járt ösvényen. Ha tehát mi azt alkar­juk, hogy csak a régi úton haladjunk, egy lé­pést sem fogunk tehetni. Aki egy válságos helyzetben semmit sem akar tenni, ami nem egyezik meg a megszabott formákkal, az egy vadonban eltévedt emberhez hasonlít, aki ezt kiáltaná: Hol van az ország útja, én nem aka­rok más úton járni, mint az ország útján!» Az eredeti angol szöveg szószerinti fordítása sze­rint ezt kiáltaná (olvassa): «Hol van a király útja, én nem akarok más úton járni, mint a király útján.» Azután így folytatta (olvassa): «Egy vadonban az ember azt az utat vá­lasztja, amelyen hazaérhet. A válságos hely­zetben nekünk az első törvényhez kell fordul­nunk: az állam boldogulásához.» így adott véleményt annakidején az ango­loknak a nagytekintélyű Maynard. És ón azt hiszem, hogy ehhez a helyzethez volt hasonló az a helyzet, amely az 1918—1919-es katasztró­fák után előttünk állott. Ha visszaidézem, ezt a képet, akkor magam előtt látom azt a célt, — és úgy vélem, hogy az 1920-as törvényhozás tagjai, az 1920-as nagyjelentőségű törvény meg­alkotói előtt is ez a cél lebegett: — megtalálni azt az eszközt, amely a legrövidebb idő alatt, a legrövidebb úton kivezetett alkotmányos éle­tünknek abból a vadonából. Abnormis időket élve az abnormis helyzetből a normális helyzet felé vezető út sem lehet normális, hanem szük­ségképpen rendkívülinek kellett lennie. Es most mindjárt találkozom előttem felszólalt igen t. képviselőtársa,mmal, mert én is a haza bölcsére hivatkozom, sőt véletlenül ugyanarra a helyre utalok, amelyre igen tisztelt képviselő­h ülése 1933 július] 6-án, csütörtökön. társam. A haza. bölcse 1868-ban azt mondotta (olvmsa): «E nem normális helyzetből lehető­leg kimenekülni ismét nem normális módon leszünk kénytelenek». Tehát szükség volt az abnormis helyzetből kivezető eszközre. Ez az eszköz rendkívüli volt. Rendkívüli eszköz az 1920:1. törvénycikk által felelevenített kormányzói tisztség is. Igenis, t. képviselőtársam, felelevenített, mert a kormányzói tisztségnek — ha nem is szigorú jogtörténeti szempontból mondjuk ezt — bizo­nyos precedenciái vannak. Abban f az időbén volt nádor és mégis kormányzót választottak, világosan azért, mert rendkívüli idő volt, hi­szen a nádor lett volna hivatva a rendes idők járása szerint arra, hogy, mint a király helyet­tese, a királyi főhatalom funkcióit ideiglene­sen — mert akkor is csak ideiglenesen — gya­korolja. Ez a felelevenített kormányzói tisztség tehát — amelynek, ismétlem, ha nem is analo­gonjai, de bizonyos precedenciái vannak alkot­mányos fejlődésünkben — arra mutat, hogy ez mindig és minden egyes esetben rendkívüli időkben következett be. Ez az egyik momen­tum. A másik pedig kétségtelenül az — és eb­ben is megegyezhetünk — hogy ennek bekövet­kezésénél mindig a királyi jogok, vagy — amint méltóztatott mondani — másképpen az államfői jogok megszűnt gyakorlásának a foly­tatásáról volt szó. Tehát megállapíthatjuk, hogy a kormányzói tisztséget hasonló esetek­ben először —minthogy azonosság van — rend­kívüli idők tették .szükségessé; másodszor pedig azok mindegyikében a király helyettesítésének gondolata érvényesült, világosan úgy, amint a törvényhozás maga megállapította _ azokat - a korlátozásokat, amelyeket — mondjuk — cél­szerűeknek, helyeseknek talált abban az időben. T. Ház! Hogy nem fejlődött ki a kormány­zói tisztség, ebben teljesen igaza^ van t. kép­viselőtársamnak, hiszen éppen azért beszélünk rendkívüli, abnormális időkről ós abnormális helyzetekről, mert rendes, normális időkben sem 1848 előtt, sem után ilyen expediensekre szükség nem volt. Ha tehát megállapítom eze­ket az előzményeket, ugyanakkor levonhatom azt a következtetést, hogy a király államfői jo­gainak gyakorlása végett volt szükség a kor­mányzói tisztségre, amely tisztségnek a hatás­köréből csak azt vették ki a törvényhozások, — mindig negatív megállapítással — amely ha­táskört egyenesen nem akartak a kormányzó­nak megadni. Ami mármost a királynak az országgyűlés körüli jogait illeti, mint méltóztatnak tudni és •amiiint aniéltózitiaittak hallani, az 1920 : 1. te. az elnapolási jogot — természetszerűleg — nem tartotta szükségesnek megadni a kormányzó­nak, mert a nemzetgyűlésről volt szó, amelyet csak rövid időre szántak, amint azt előttem szólott igen t. képviselőtársam is mondotta; tehát e jog megadásának szüksége fel sem me­rült. Rövid idővel ezután az 1920 : XVII. te. szükségesnek találta az elnapolási jognak a megadását is a kormányzó jogkörében, és ezért megadja ezt a jogot 30 napra korláto­zottan. Nem keresem, hogy az 1920 : 1. tcikk és az 1920 : XVII. tcikk meghozatalánál mik voltak az indító körülmények. Ezeket ma is meg le­hetne állapítani, hiszen itt vannak közöttünk egyesek azok közül, akik résztvettek ezeknek a törvényeknek az előkészítésében, ök megmond­hatnák nekünk e törvényjavaslatok ^ előzmé­nyeit, beszélhetnének azoknak retortáiról, Ei-

Next

/
Thumbnails
Contents