Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-208
Az országgyűlés képviselőházának 208. ülése 1933 július 5-én, szerdán. 545 hitelezők egyetlen egy fillérhez sem tudnak hozzájutni és belátható időn belül nem is fognak hozzájutni? Mert ne felejtsük el, hogy ezeknek a külföldi kölcsönöknek kamat- és • annuitásszolgáltatása a stresai konferencia jegyzőkönyvei szerint évente körülbelül 276 millió pengőnek felel meg. Ez az összeg csaknem eléri Csonka-Magyarország egész külkereskedelmi forgalmának összegét. Kérdezem: amikor csaknem annyi a kamat- és annuitásszolgáltatása évente a hosszúlejáratú külföldi kölcsönöknek, amennyi az egész külkereskedelmi forgalmunk, akkor lehet-e arról szó, amíg itt az árviszonyok nem javulnak meg, hogy a külföldnek belátható időn belül át tudjuk utalni azokat az összegeket, amelyeket a hazai pénzintézetek a belföldi adósokon behajtanak az ilyen hosszúlejáratú zálogleveles kölcsönök miatt? Nemcsak azért észszerűtlen, hogy tűri a kormány ezeket az árveréseket, mert a külföldi hitelezőknek egy fillér nem jut ezekből a behajtott összegekből, tehát teljesen célszerűség nélkül és teljesen észszerűtlenül tesszük tönkre adóalanyainkat, polgárainkat, hanem emellett a külföldi hitelezőkre nézve is káros ez az intézkedés. A külföldi hitelezők érdekei is sokkal jobban vannak biztosítva, még ha talán pillanatnyilag ezek a zálogleveles kölcsönök immobilek is, ha ingatlanokon, földeken vannak biztosítva ezek a zálogleveles kölcsönök, mint akkor, ha a fedezetül szolgáló ingatlanokat elárverezik és azok árát pengőértékben a transzferalapba fizetik be. Nem lehet tudni, hogy mi lesz ezzel a transzferalappal, de azt tudjuk, hogy a külföldi hitelezők ebből nem fognak kapni. Ezeket az összegeket a kormány a deficit fedezésére használja el. Azt kérdezem tehát, hogy amikor egyrészt a külföldi hitelezők érdekeit nem szolgálják ezek az árverések, másrészt pedig a saját állampolgárainkat, saját adóalanyainkat^ tesszük tönkre ezekkel az észszerűtlen árverésekkel, akkor lehet-e azt tovább tűrni, hogy emiatt a huza-vona miatt, emiatt a taktikázás miatt, amely már évek óta a zálogleveles^ kölcsönök terén történik, adózó polgáraink tízezrei és százezrei menjenek tönkre? De maguknak a hitelezőknek -— az egyéb hitelezőknek — érdekében sem lehet tűrni tovább azt_, hogy ezek miatt a zálogleveles kölcsönök miatt az árverések továbbra is olyan akadálytalanul folyjanak, mint ahogyan ez eddig történt. Mert mi is e téren a helyzet, t. Képviselőház? Amikor néhány év előtt ezeket a zálogleveles kölcsönöket kihelyezték, a föld értékének legfeljebb 30%-a erejéig adták a kölcsönöket, tehát az a helyzet, hogy egy katasztrális hold földre, amely akkor megért, tegyük fel, 1500 pengőt, legfeljebb 500 pengő névértékű zálogleveles kölesönt adtak. {Elnök csenget.) Tisztelettel kérek egy negyedórai meghoszszabbítást. Elnök: Méltóztatnak ehhez hozzájárulni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadja. Mojzes János: Egészen természetes, hogy a föld akkori értéke mellett a hosszúlejáratú kölcsönökön kívül az illető birtokosnak módjában volt^még egyéb kölcsönöket is szerezni, tehát történtek másod-, harmadhelyi bekebelezések is. Ma ellenben azt látjuk, hogy ezeken az árveréseken a vételár rendszerint nem fedezi még az első helyen bekebelezett kölcsön összegét sem, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) tehát az egész kielégítési alapot az elsőhelyi hitelező viszi el, a másod- és harmadhelyi hitelezők pedig, akik akkoriban teljes jóhiszeműséggel hiteleztek és akiknek a kölcsönre ciTji tel föld-, vagy házbirtok teljes fedezetet nyújtott, ma árverés esetén a kielégítési alapból semmit sem kapnak. (Zaj a baloldalon.) Az tehát a helyzet, hogy a zálogleveles kölcsönök miatt nem is a külföldi hitelezők, hanem a belföldi pénzintézetek, továbbra is akadáytalanul árverezhetnek és azok a bizonyos, úgynevezett altruista intézetek, amelyek folyósították nagyrészben ezeket a zálogleveles kölcsönöket, ma is privilegizált helyzetben vannak, és különönben is, a legutolsó,, úgynevezett gazdavédelmi rendelet: a 6300-as rendelet szerint is ezek a zálogleveleken alapuló hosszúlejáratú kölcsönök ki vannak véve az árverési tilalom alól. Amikor azt látom, hogy ez az intézkedés néni használ a külföldi hitelezőknek sem, mert az árverésen behajtott összegeFből egy fillért sem kapnak, emellett saját adózó polgárainkat tesszük tönkre, ezenkívül még a többi hitelezőkre is káros ez az intézkedés, akkor mi értelme van annak, hogy a kormány továbbra is tűrje ezt az állapotot? (Felkiáltások a baloldalon: Hol a kormány?) Az előbb már utaltam arra, hogy ma tulajdonképpen a fordítottja történik annak,_ ami a világháború és a forradalmak befejezése után történt és amit akkor inflációnak neveztünk. Akkor az volt a helyzet, hogy a ? pénz értéke állandóan romlott és minden egyéb érték, tehát például a föld, a házak, a mezőgazdasági termények értéke és minden egyéb reális érték állandóan emelkedett. Ma ennek éppena fordítottját látjuk. Ma azt látjuk, hogy a pénz értéke nemcsak hogy állandó, amint ezt a pénzügyminiszter úr hangoztatja, hanem a pénz értéke már kétszeresére, háromszorosára emelkedett, ha a pénz vásárlóerejét az áruk, de különösen a mezőgazdasági értékek és termények árában kifejezve nézzük. Amikor ma az a helyzet, hogy a törlesztéses kölcsönöket a külföldi hitelezőkkel, tehát a tényleges hitelezőkkel szemben — hogy csak a zálogleveles kölcsönöknél maradjak — rendezni lehet a névérték 24—30%-ával, akkor a mai árverések mellett a belföldi pénzintézetek, tehát a közvetítőszervek, behajtják a szerencsétlen adósokon az egész 100%-ot. (Ügy van! a baloldalon.) Látjuk, hogy még a rövidlejáratú kölcsönöknél is, amelyeknél pedig talán nem is lenne indok szorosan véve olyan védelemre, mint amilyen van, mert magának a rövidlejáratú kölcsönnek fogalmából folyik, hogy ezeket már azzal a feltétellel vették fel, hogy ezek a lejáratkor, illetve a szükséghez képest lehetőleg rövid idő alatt mobilizáltassanak, bizonyos moratórium, bizonyos türelem tapasztalható a tőketartozás felmondása, illetve visszafizetése tekintetében, viszont ezzel szemben a ^törlesztéses kölcsönök behajthatása terén fennálló kivételes helyzet miatt a bankok valósággal vérszemet kapnak arra, hogy árverezzenek, mert a mai viszonyok között ez jelenti számukra a legbusásabb kereseti lehetőségeket. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Hát megengedhető az, hogy amikor ezeket a zálogleveles kölcsönöket a névérték 25—30%ával rendezni lehet, akkor a belföldi bankok, amelyek tulajdonképpen csak közvetítő szerv a külföldi hitelező és a belföldi adós között, 100%-ot behajthassanak a saját részükre? Mert ha egyszer ezek a közvetítő szervek, ezek a belföldi pénzintézetek a törlesztéses kölcsönöket rendezni fogják a külfölddel szemben, tehát a tényleges hitelezőkkel szemben, nem fogják a