Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-193

Az országgyűlés képviselőházának 1 kérdésében mondott szavait is teljesen osztom és azért kijelentem, hogy ezekhez csatlakozom nemcsak magam, hanem hozzátehetem, a keresztény gazdasági párt nevében is. (Helyeslés balfelől.) Áttérek a miniszterelnökségi tárcának arra a kérdésére, amellyel igazán nem foglalkoznék az idő előrehaladott volta miatt és amiatt^ a regard miatt, amellyel — látom — az egész ellenzék is a miniszterelnök úr iránt viseltetik, hogy most a hosszú budget-vita után fejezzük be a vitát, de az a meggyőződésem, hogy nem lehet elégszer a kisebbségi kérdésről beszélnünk és nem szabad egyetlenegy alkalmat sem elmulasztanunk, hogy a mi kisebbségi politikánknak, hogy úgy mondjam, legalább a legfőbb elveit ki ne fejtsük. Ez is inkább olyan kifelé szóló beszéd, amilyen Eekhardt t. barátom felszólalása volt, de, mondom, szükségesnek tartom, mert éppen ez a tárca adja meg a lehetőséget költségvetési tételénél fogva, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzunk. Olyan historikusaink, 'mint amilyen !boldogult Janesó Benedek is volt, állandóan figyelmeztettek minket arra, hogy a revízió és a kisebbségi kérdés az a két sarkpont, amelyen a magyar politikának, jobban mondva a hol; nap Magyarországának sorsa eldől. És Janesó Benedek azt mondotta, hogy úgy a revízió kérdésében, mint a kisebbségi kérdésben csak olyan propaganda lehet eredményes, amely a külföldi, a nemzetközi politika vizein jár, vagyis amely a külföldi és a nemzetközi politikának horizontján mozog. Ebből tehát az következik, hogy amikor mi a kisebbségi kérdésről beszélünk, nem elég nekünk a magyar kisebbségek szomorú jelenére gondolnunk, hanem nekünk az egész kisebbségi kérdést, mint a jövő' kialakulásának egyik fontos tényezőjét kell tárgyalnunk. Én most nem beszélek arról, hogy éppen Közép-Európában, vagy KeletEurópa és Közép-Európa területén milyen nagy a kisebbségek száma, hogy tehát ez az állandó erő, amelyet ez a 40—50 millió népesség képvisel, mégsem maradhat anélkül, hogy a történelem további kialakul befolyással ne legyen, de beszélek arról, hogy amint nekünk a map-var kisebbségek sorsa a magyarsáp- lelki integritásának kérdése.^ úer azt állítom, ho^v ma fa a kisebbségi kérdés esryúttal a történelmi Maervarorszáo-nak és az ő integritásának is legfontosabb kérdése. Ez ma a reálpolitikának egyik fontos problémája, t. Ház. Ez nem elmélet, mert én nem akarok most itt a kisebbségi nemzetközi jognak eddigi fejődésével, sőt még a népszövetsésrben a kisebbségekkel szemben gyakorolt eljárással sem foglalkozni; én csak ^ azt állítom hogy nekünk a magyar politikát bele kell állítanunk abba az európai folyamatba, melyben én a kisebbségi kérdést egy olyan csírának nézem, amelyből békés úton mégis e«ry új Európa^ alakulhat ki, különösen itt a Duna medencéjében. A 48-as években is a nemzeti ségi kérdés ilyen címen felmerült és jelentkezett; akkor imneriatisztikus hatalmak ezt valahosry el tudták némítani. De több, mint 50 esztendő, több mint fél d múlva látjuk, hogy ez a kérdés ismét jelentkezik és én meg vagyok győződve arról, hogy ezt már nem lehet iniperialisztikus vagy hatalmi szóval elintézni. A revízióhoz vezető utat is én a kisebbségi kérdés helyes kezelésében látom. Ezért tartom szükségesnek, hogy az idő rövidséghez mérten, csak néhány vonással szóljak a ma)3. ülése 1933 június 6-án, kedden. 43 gyár politikának etekintetben való irányelveiről. Nagyon jól látom, t. Képviselőház, hogy a kisebbségi kérdés ma Európában két formában, vagy mondjuk, két oldalon jelentkezik: először, mint nemzetközi kérdés, mint a nemzetközi jognak legfontosabb kérdése s másodszor jelentkezik minden államban, mint belső politikai vagy hatalmi kérdés Mint nemzetközi jogi kérdésről nem akarok szólni — mint említettem. Azok a nemzetközi kötelezettségek, amelyeket az utódállamok egyenesen vállaltak területi nagyobbodásuk fejében — méltóztassanak megnézni azokat a leveleket, amelyeket a négyes tanács írt akkor elsősorban, gondolom, Lengyelországhoz, ^ milyen kötelezettségeket vállaltak a kisebbségekkel szemben a területnagyobbódás folytán — mondom, ezek a kötelezettségek nincsenek teljesítve, ezt meg kell állapítanunk. Egyetlen utódállam sem tartotta be azokat a nemzetközi kötelezettségeket, amelyeket vállalt, (Ügy vont Úgy van! jobbfelől és a közéven.) Miért fontos ez nekünk a mostani percben? Mert a revízió kérdésében nekünk ez egyik leghatalmasabb argumentumunk. Ha a magyar kisebbségekkel szemben betartották volna kötelezettségeiket azok az államok, amelyek a régi történelmi Magyarországból gyarapodtak és nagy darabokat kaptak, akkor nekünk a revízióval szemben elesnék az a legnagyobb argumentumunk, hogy a magyar kisebbségeknek nemcsak jogaikat nem respektálják, hanem kiirtásukra is törekszenek. Ezt annál is inkább kell hangoztatnunk nekünk, ennek a nyolc- vagy tízmilliós népnek, mert a kisebbségi kérdés egészen más kérdés Olaszország vagy Németország szempontjából, amely bizonyos szigeteken az ő rokonfajtáját, vagy hasnló fajtáját védi. Nekünk a kisebbségi kérdés egyenesen létkérdésünk, hogy a magyar faj és a magyar nemzet valamiképpen fenn tud-e maradni és a maga életét, kultúráját és egyáltalában nemzeti életét ki tudja-e élni. Azért, amikor én azt látom, hogy egy olyan nagy nemzet, mint Németország," menynyit tud költeni arra, hogy a más államokban elő németajkú honfitársaik kultúráját megmentse, amikor tudom, hoerv mi erre nem vagyunk képesek, és e^y 721.000 pengő* tétellel kell találkoznunk ehhen a szegényes költségvetésben, akkor különösen kell hangoztatnom' azt. hogyha ennek az államnak nincs annyi lehetősége arra. hogy az elszakadt magyarságnak kulturális fennmaradásához segítséget nyújtson, annál inkább kell ezen atrocitásokra, ezen jogtalanságokra rámutatnunk, amelyekkel azt^ a kisebbségeket ki akarják irtani. Enpen azért, mert nemzetközi joggá vált ma már a kisebbségi jog, nem más állam jogába való beavatkozás az, ha én ezeket a sérelmeket szóváteszem. Ha más államok költségvetését, például Románia költségvetését megnézzük, látjuk, hogy a Görögországban, 'a Bulgáriában élő románok istápolására nyíltan költségvetési tételeket vesznek fel. A magyar társadalom olyan szegény és gyenge, hogy bár hallja a jajszavait az elszakított részeken élo magyaroknak, hogy iskoláik hogyan mennek tönkre és anyagi pusztulásuk mellett kulturális életük leromlik, nagyon keveset tud tenni az ő érdekükben. Ilyen körülmények között legalább azt a kötelességet teljesítsük minden alkalommal, hogy felhívjuk a világ figyelmét arra, hogy azok az államok, amelyek a népek önrendelkezésének jogát elméletben hirdetve, magukhoz ragadtak nagy országterületeket és né6*