Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-193

Az országgyűlés képviselőházának 193. ülése 1933 június 6-án, kedden. 41 kell az európai kooperáció gondolatát, amelynek van. realitása. Én az európai kooperáció gondolatának meggyőződéses és lelkes híve vagyok, mert van egy Európa. Ezt főleg akko^ látja az ember, ha az óceánon túlról, megismervén az ottani gazdasági élet struktúráját, a politikai élet pszichológiáját, visszapillant ide, az öreg Európa felé. Akkor meglátja azokat a nagy. közös intézményeket, szociális, politikai, gazdasági, morális, kulturális, művészi és egyéb — azt mondhatnám — kongruenciákat, amelyek Európából tényleg egy teljes egészet formálnak. En híve, még pedig lelkes és (meggyőződéses híve vagyok egy európai együttműködésnek. Ha ezekben az agrárkérdésekben nem sikerül elérni egy világgazdasági platformot, legalább egy európai kooperációt kell minden körülmények között biztosítani. Legalább azt kell biztosítanunk, hogy ezen az európai kontinensen bizonyos együttműködés jöjjön létre. Itt hivatkozhatom idegen, külföldi. — majdnem azt mondhatnám — tőlünk politikai és egyéb tekintetekben nagyon messze álló népek hasonló gondolkozására. Hivatkozhatom például Loucheur volt francia gazdasági miniszter megállapításaira, aki elég szellemesen és leleményesen mutatott rá arra, hogy unit jelentene egy Briand-i elgondolás például ezekre a kicsiny agrárországokra, amikor Európa tengerentúli importszükséglete csak kenyérmag vakban körülbelül évi 14 millió tonnát tesz ki. Ezzel szemben az á helyzet áll fenn, hogy az európai gondolat szervezetlensége következtében az európai importországok — elsősorban maga Németország — a tengerentúlról szerzik be importszükségletüket és magukra hagyván az európai agrárországokat, végeredményben saját ipari piacaikat pusztítják a tengerentúli agrárimport f

av

orizálása révén. Van, vagy legalább is kell hogy legyen egy európai szolidaritás ezekben a kérdésekben. (Ügy van! Ügy van! bálfelöl.) Van egy Európa. Ennek meg kell hogy legyenek a konzekvenciái. Azok az ipari országok, amelyek ma jelentékenyen olcsóbban tudják a tengerentúlról megszerezni mezőgazdasági importszükségletüket, természetesen joggal fognak hivatkozni arra, hogy Magyarország és más agrárállamok tőlük ilyen kedvezményeket ingyen nem kívánhatnak. Itt jön azután az az elhatározás, amelyben az igen t. kormánynak állást kel] előzetesen foglalnia, hogy igenis, ha. az ipari országok hajlandók az európai agrártermelés összes exportfeleslegének a felvételére, legalább is a termelési költség biztosítása mellett, akkor nekünk, agrárországoknak is kötelességünk az ipari vámvédelem tekintetében koncessziókat tenni. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Itt nem szabad merev álláspontra helyezkedni. (Helyeslés balfelől) Elsősorban azért is szólalok fel itt ma este, hogy az igen t. kormány figyelmét felhívjam erre, sőt felelősségét is már előre leszegezzem ebben a kérdésben, mert természetesen senki sem lesz hajlandó Magyarországtól talán dupla áron vásárolni búzát, ha viszont Magyarország semmiféle ellenértéket nem ad. Felvetem azonban itt azt a gondolatot, még pedig teljes meggondoltság alapján és a konzekvenciák lemérése után, amelyet ma délelőtt a pénzügyi bizottságban is elmondottam. Ez a gondolat az, hogyha Európának agrárszempontból importállamai Európa agrárexportjának felvételére kötelezik magukat, akkor nekünk, európai agrárországoknak is kötelességünk megfelelő koncessziókat tennünk KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XVII. az ipari vámok leszállítása tekintetében. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) En a magam részéről egyáltalán nem vonakodnék attól, hogy egy ilyen esetben maximálnám — mondjuk — az érték 25%-ában azt a vámot, amelyet a külföldről Magyarországra behozott iparcikkek után kivetni jogunk van, vagy hajlandók vagyunk. Természetesen jól tudom, ismerem azokat a jogos ellenvetéseket, amelyeket a különböző ipari államok dömpingexportjával szemben fel szoktak hozni. Ez a dömpingexport egyike a legfájdalmasabb nehézségeknek, egy egészséges gazdasági helyzet kialakulása tekintetében. De utalnom kell arra, hogy például már Baldwin angol miniszterelnök a safe guarding-rendszer kidolgozása során éppen a német és egyéb ipari dömpingexporttal szemben megadta a hazai indusztriának azt a szükséges védelmet, amely egy ilyen — mondjuk — illojális gazdasági versennyel szemben minden becsületes indusztriának megadandó. Ezt a 25%-os értékvámot nem a dömpingáron exportált, hanem az illető ország belföldi piacán érvényben levő eladási ár után értem. (Ügy van! a baloldalon.) Vagyis az volna az egészséges és tisztességes bázis, amelynél feljebb menni a vámokkal talán nemzetközi szempontból sem kívánatos, de a hazai lakosság olcsóbb megélhetése szempontjából sem. (Gál Jenő: A földmívelésügyi miniszter úrnak kellene ezt elmondani!) Ez volna a második szempont, és én itt arra hivatkozom, — és ezt nemcsak itt a t. Ház számára mondom, hanem az egész világ nyilvánossága számára is leszögezem — hogy ez a mi agrárpártunk, amely a föld dolgozó népének becsületes megélhetését akarja biztosítani, semmi körülmények között sem hajlandó" olyan politikát folytatni, amely a merev ipari vámvédelem mögé elsáncolva magát a föld népének becsületes és olcsó megélhetését lehetetlenné teszi vagy legalábbis megnehezíti. (Üay van! a baloldalon.) Mi nemcsak pro foro interno, hanem nemzetközi vonatkozásban is levonjuk a magunk népies politikájának konzekvenciáit és az egész világ nyilvánossága elé büszkén és emelt fővel állunk ki azzal a követeléssel, hogy követeljük: adjátok meg ennek a népnek a becsületes megélhetés lehetőségét, de mi sem zárkózzunk el attól, hogy a ti tisztességes és becsületes igényeiteknek megfelelő konszideráció, sőt megfelelő elfogadás tárgyává tételével, a ti jogos érdekeiteket a külföldi ipari államok megfelelő kompenzációja formájában honorálink és elismerjük. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Van még egy szempont, igen ' t. Ház, amelyre az igen t. minis7terelnök úr figvelmét fel akarom hívni. Éppen a mai lapokban is újból megjelent egy híradás, hogy az úgynevezett kisantant-kooperáció, amely elsősorban katonai- és külpolitikai jellegű volt, immár gazdasági téren is még jobban megszerveződött, sőt rituleseu román külügyminiszter úr olyan nyilatkozatot tett, hogy egészen váratlan és meglepő gazdasági lehetőségek adódnak az Ő számukra e kooperáción belül. Nagy sajnálattal, sőt azt kell mondanom, megütközéssel látom, hogy itt Középeurópában olyan gazdasági koncentráció jegyében folyik a gazdasági politika, amely a legmeszszebbmenő békés eurÓDai koonfiráei^nak elejét veszi, amely offenzív éllel, külpolitikai célzattal, sőt azt mondhatnám, a gazdasági elnyomás fegyvereivel és eszközeivel iparkodik egy külpolitikai és katonai koncepciót reá-