Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-207

508 , Az országgyűlés képviselőházának melyet ők maguk közt tuir-nak neveznek és amelyből kamaránkra nézve mindig sok és kimondhatatlan hátrány és kár szokott háramolni, megtartani merjék; azokat pedig, kik jelen tilalmunk ellenére az ilyen gyűlést kezdeményezni vagy összehívni merik és azon megjelennek, a sóbányakamaraispán, vagy a kamarás letartóztathatja, őket testcsonkító büntetéssel, szemeik kitolásával és más erre alkalmas büntetéssel sújthatja, összes öröklött és egyéb vagyonukat pedig a mi különös engedélyünkkel felségünk számára lefoglalhatja és elkobozhatja.* Méltóztatnak látni, hogy már a XV. században is, eltekintve ezektől a rettenetes és a mai kor emberének borzalmas büntetésektől, a bányászokkal való * bánásmód körülbelül ugyanaz volt, mint ma, nem volt szabad gyűlésezniök, nem volt szabad összejönniük, nem volt szabad megbeszélniük, hogy egyetlen kincsüket, munkaerejüket milyen bérért bocsássák a bányabirtokosok rendelkezésére. TJgylátszik azonban, ezekben a régi időkben sem nagyon használtak ezek a policiáliis intézkedések, mert 13 év 'multán, 1448-ban Hunyadi János kormányzó új statútumot volt kénytelen kiadni, amelyben egyezséggel 25 dénárnyi bért állapítanak meg. Nagyon valószínű, — teszi , hozzá a krónika — hogy a kamarások újabb bérmozgalom hatása alatt voltak kénytelenek a sóvágókkal a munkabért illetőleg egyezkedniA bányászat a patrimoniális királyság alatt a királyi jövedelmekhez tartozott és meglehetősen bőven jövedelmezett; később ugyancsak a királyi kincstár vette kezébe a bányászatot és közismert dolog, hogy Mária Terézia például a hétéves háborút a selmeci bányászat erős fellendítésével és az ottani bányákmak, ibányászanűnyelven szólva, kirablásával tudta finanszírozni. A bányahatósági jogkört évszázadokon át a királyi kincstári kamara elöljárósága, majd amikor a Habsburgok kerültek uralomra, a Königliches Kaiserliches Finanzamt gyakorolta és csak az alkotmányosság helyreállítása után került a bányahatósági jogkör a magyar minisztérium kezébe A imult század 50-es éveiig a bányászok úgyszólván védtelenül ki voltak szolgáltatva a bányabirtokosok önkényének és csak az 1854. évben megvalósított általános bányatörvény hozott valamelyes enyhülést, amennyiben ez a bányatörvény megszervezte a bányatársládákat, amelyek betegség, baleset, aggkor és rokkantság esetén nyújtottak az abban érdekelt munkásoknak valami csekély támogatást. Ennek fejében azonban a bányamunkásokat teljesen a bányához kötötte le, mondhatnám, rabszolgai, enyhébben fejezve ki magam, jobbágyi sorsban, mert hiszen a bánytársláda csak annak az egy bányának a területére szólt. Ha a munkás abból a bányából kilépett, a másik bányában újrakezdhette éveit fizetni és amit az előbbi bányatársládába befizetett, az számára teljesen elveszett. A bányamunkások sorsát enyhítette az a körülmény, hogy igyekeztek megszervezkedni. Eleinte természetesen a föld alatt szervezkedtek, mert hiszen 1445 óta ebben a tekintetben nem igen változtak az állapotok s ahogy akkor üldözték a bányamunkások szervezkedését, úgy üldözték az alkotmányosság helyreállítása után is, kíméletlen eszközökkel, közigazgatási intézkedésekkel, csendőrséggel, rendőrséggel. Mégis az az ösztön, amely a bányamunkásokban évszázadokon át megvolt, hogy a maguk bérezését 207. ülése 1933 július U-én, kedden. és életviszonyait úgy alakítsák, hogy abból magukat és családjukat valamiképpen el tudják tartani, erősebb volt, mint az elnyomás és ennek a hatása alatt mégis kénytelenek voltak a bányavállalatok valamelyes engedményt tenni. Az 1924-ben lezajlott bányászsztrájnak az eredménye volt azután, hogy a bányatársládákat úgy reformálták, hogy ma már a megkötöttség nem olyan nagymérvű, mint volt az 1924. évi megállapodás előtt. Ma, mint méltóztatnak tudni, az a rendszer a bányatársládákat illető.< C'i-> J ilAVJ£, Jf Cb ÍJLiU^ tAJJ.XVi.XXJi.lAO illL'JlVyli LA/J *^fb Jf •*•"• W"

1 nyából a másikba és az előző helyen befizetett részleteket ott heszámítják, A bányahatósági jogkör legfontosabb része nem is az volt, hogy ügyeljen arra, hogy a bányamunkások ne álljanak elő a bányabirtokosokkal szemben túlzott követelésekkel, nemcsak az volt a feladata a bányahatóságoknak, hogy megakadályozza, hogy ne merjen a bányarabszolga szervezkedni, és nem is az volt >a legfontosabb feladatköre, hogy ügyeljen arra, hogy a bányatársládák körül visszaélések ne történjenek, smert ha ez lett ívolna a feladata, akkor súlyos kötelességmulasztást követett volna el, mert nagyon sok esetben elnézték a bányahatóságok azokat a sorozatos visszaéléseket, amelyeket a bányabirtokosok a nekik védtelenül kiszolgáltatott munkásokkal szemben elkövettek. A legfontosabb feladata az volt, hogy a baleseteket, a bányában előforduló szerencsétlenségeket okos és bölcs intézkedésekkel valamiképp megelőzze, a megtörtént szerencsétlenségeknél pedig megállapítsa, hogy azok kinek a hibájából következtek be. Ameddig Magyarországon nem volt szénibányászat, az egész halesetmegelőzés nem volt nagy probléma, mert hiszen méltóztatnak tudni s azok, akik technikai kérdésekkel foglalkoznak, bizonyára. jól tudják, hogy sem a só-, sem az érc-, sem a kő-, sem az agyagbányászat a mellett, hogy rendkívül nehéz és veszélyes munka, mégsem annyira veszélyes, mint maga a szénbányászat, ahol a munkás teljesen ki van szolgáltatva az elemeknek. Az ércbányászatnál legfeljebb egy-egy beomlás történik, ennek következtében egynéhány ember megsebesül, ott azonban durranólég nincs, gázmérgezés nem fordul elő, legfeljebb az történik, mint Selmecbányán és Nagybányán is gyakori volt, hogy huzat folytán a munkások reumásokká válnak. Baleset ezekben a bányákban nagyon kevés volt és ami baleset volt, az legfeljebb egy-két egyént érintett, de azokat sem súlyosan. Halálos baleset a szénbányászattól eltekintve ezekben a bányákban nagyon ritkán fordult elő. A szénbányászat rendkívül veszélyes üzem. A magyarországi szénbányák ugyan nagyon csekély mértékben tartalmaznak durranó levegőt, itt robbanó légbeömlések ritkán fordulnak elő, de mégis a magyarországi lignités feketeszónibanyák is rendkívül veszedelmesek. Főleg azért, mert egyfelől azok, amelyek szárazak, állandóan tele vannak porral és a durranás veszedelme, amelyre később leszek bátor rátérni, igen nagy; de veszedelmes a bányászat azért is, mert a bányabirtokosok rendkívül takarékosan bánnak a bányafával, különösen az ország megcsonkítása óta, amióta a bányafát külföldről kell behozni és így rendkívül megdrágult és hogy valamit megtakarítsanak, igen szűkösen mérik ki a bányafát, a f dúcolás rendkívül gyenge és a bánya•beomlás gyakori, mondhatnám naponta előforduló eset.