Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-206

496 • Az országgyűlés képviselőházának ban, meghagyná a létminimumot. Ha ezek nem kapják meg az, eddigi létminimumot, akkor a választ — sajnos — nem vehetem tudomásul. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: A kereskedelemügyi miniszter úr kíván válaszolni. Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter: T. Képviselőház! Ebben az irányban konkrétumot mondani nem tudok, jeleztem azonban, hogy bizonyos aránytalanságok kiküszöbölésére jóindulattal törekszünk, de ez magát a bérredukciót nem érintheti. Méltóztassék figyelembe venni, hogy sokezer felesleges munkása van a Mav-nak, akit minden más üzem elbocsátaná, a Máv-nál azonban ezt nem engedem meg*, hanem tovább is alkalmazásban maradnak, de lehetetlenség a lecsökkentett bérnél nagyobb hjért adni nekik. A választás tehát a teljes elbocsátás és bizonyos méltányosan leszállított bér melletti megtartás között van. Nem mi idéztük ezt elő, hanem a viszonyok kényszere az, hogy ez ma ilyen szomorú dilemma, de ezt is igyekszünk enyhíteni egyrészt azzal, hogy a redukciót egy hónappal eltoltam, másrészt azzal, hogy éppen a nehéz testi .munkát végzőknél a létminimumra való tekintettel is igyekszem méltányos revíziót keresztül vinni. Többet emberileg tenni nem lehet. Kérem válaszom tudomásul vételét. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a kereskedelemügyi miniszter úrnak az interpellációra adott válaszát tudomásul venni, igen, vagy nem? (Igen!) A Ház a választ tudomásul vette. Következik Müller Antal képviselő úr interpellációja a pénzügyminiszter úrhoz. Kérem az interpelláció szövegének felolvasását. Esztergályos János jegyző (olvassa): interpelláció Imrédy Béla m, kir. pénzügyminiszter úrhoz. 1. Van-e tudomása a pénzügyminiszter úrnak arról, hogy a m. kir. Dohányjövedék Központi Igazgatósága 1933. június hó 1-től a budapesti dohánygyárakban és dohánybeváltó hivatalban alkalmazott munkások közlekedési segélyét, amelyet több mint egy évtized óta élveztek, elvonta? 2. Van-e tudomása a pénzügyminiszter úrnak arról, hogy a dohánygyárakban alkalmazott munkások átlagos keresete a. létminimum alatt van? 3. Hajlandó-e a pénzügyminiszter úr intézkedni aziránt, hogy az eddig élvezett és most elvont közlekedési segélyt a munkások visszakapják és keresetüket úgy rendezni, hogy az a-, létminimum határát elérje?» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Müller Antal: T. Ház! Általában helytelenítettem és helytelenítem ma: is, hogy a közalkalmazottak fizetésredukcióját a kormány az egész vonalon ismételten keresztülvitte, de fokozottabb mértékben helytelenítem — és azt hiszem, hogy ebben a Ház minden egyes tagja velem kell hogy érezzen —-, hogy a legkisebb kategóriához tartozó, a leggyengébb fizetésű munkások bérét is csökkentették. Interpellációmmal kapcsolatosan a kormány, illetőleg a pénzügyminiszter úr figyelmét szeretném felhívni a dohánygyári munkások állapotára. A dohánygyárak üzeme egyike az állam jóljövedelmező üzemeinek, hiszen közel 60 millió pengő évi jövedelmet hoz az államnak, nenii lehet tehát azt sem mon206. ülése, 1933 június 28-án, szerdán. dani, hogy erre az üzemre ráfizetnek és ezért kell a munkások bérét leszállítani. Mégis mit látunk? 1931 óta a kormány kétszer szállította le a dohánygyári munkások fizetését. 1931. októberében a szakmánybéres munkások napi munkaidejét 8 óráról 7 órára redukálta, ami által 12—15%-os fizetéscsökkentéssel sújtotta őket; a hetibéres munkásoknál pedig ugyanekkor 12—15%-os bérmérséklést vitt keresztül. Csökkentették továbbá 1932-ben a szivargyártó munkásoknál a fizetést azzal, hogy 6 nap helyett 5 napot dolgoztattak velük, 1933. februárjában pedig a szivarkagyártó munkásoknál ugyanezt a csökkentést vitték keresztül, ami megint 15—20%-os fizetéscsökkentést jelentett. A munkások fizetése az 1931/32. költségvetési évben 7,300.000 pengőben volt előirányozva. Ki van mutatva, hogy ugyanebben az évben 6760 munkás dolgozott. Ezeknek átlagos havi keresete 1931-ben — hangsúlyozom 90 pengő 30 fillér volt. Ugyanebben az időben az országos létminimum 115—120 pengő között váltakozott. A kétszeri leszállítás a •munkások keresetéből 30—35%-ot vont el s így a munkások átlagfizetése 63 pengéire csökkent le. Most azután ezt betetézték még azzal, hogy elvonták a vasúti jegyeket, a közlekedési segélyt, amelyet évtizedek óta élveztek a dohánygyári munkások, úgy, hogy mindezek figyelembevételével, ha átszámítjuk, a. dohánygyári munkásoknak most 54 pengő átlagos havi keresetük van. Ebből kell élni, ruházkodni, házbért fizetni és mindent kiállítani. Meg kell jegyeznem, — s mindazok, akik ismerik a helyzetet, bizonyíthatják ezt — hogy a dohánygyári munkások úgyszólván mind családfenntartók. Akár férfi, akár nő az illető, családot kénytelen ^ eltartani szerény kis fizetéséből. Most a kormány ezeknek a legkisebb munkásoknak a fizetését •szállította le, ami szerintem indokolatlan, mert a dohányforgalom a világválság ellenére sem hanyatlott olyan mértékben, amely arányban állna ezzel a leszállítással. A Dohányjövedék jelentése szerint az 1930/31. évben 131 millió pengő, az 1931/32. évben pedig 113 millió pengő volt a bevétel, most pedig a jövő évre 104 millió pengő az előirányzat. Ha nézzük e két év adatait, megállapíthatjuk, hogy amikor 13'29%-kai csökkent a bevétel, ugyanakkor a munkabéreket 30—35%-kai csökkentették, vagyis a munkások bőrén, a munkákots hátrányára 17% megtakarítást végzett a Dohányjövedék igazgatósága. Kérdezem, hogy ma, amikor mi itt szociális érzékről beszélünk, amikor a kormány ismételten hangoztatja, hogy ő a munkások érdekeiért minden áldozatra hajlandó, hol van itt a támogatás^ hol van itt a szociális érzék? (Dinnyés Lajos-' Önök támogatják a kormányt tíz év óta!) T. képviselőtársam egyebet sem tud mondani akkor, amikor én felszólalok, minthogy mindig kormánytámogatással vádol. Ön nagyon jól tudja, hogy az a párt, amelyhez tartozni : szerencsém van, egy független s nem kormánytámogató párt. Ezt ismételten leszögeztük. Ha a kormány olyan javaslattal jön, amely a párt programm jávai megegyezik és a nemzet érdekében van, ebben igenis támogatjuk, ha ellenben olyan cselekedeteket visz véghez, amelyek a mi pártunk programm jávai és a munkásság érdekeivel, mint a jelen esetben is, ellentétben állanak, akkor, amint méltóztatik látni, nem támogatjuk, hanem támad-