Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-206

478 Az országgyűlés képviselőházának ellene a főszolgabíró fegyelmi eljárást volt kénytelen indítani. Ennek során a bíró maga is beismerte, hogy a terhére rótt fegyelmi cselekményt elkövette, azt megbánta és ígéretet^ tett arra, hogy a jövő­ben jó példával fog elöljárni. Ily tényállás mellett ebben az ügyben a ma­gam részéről további intézkedést tenni nem szándékozom. Kérem válaszom tudomásulvételét.)) Elnök: A Ház a választ tudomásul veszi. Sorrend szerint következik a belügyminisz­ter úr írásbeli válasza Dinnyés Lajos képvi­selő > úrnak a Szőny községben tartott községi előljárósági választásoknál állítólag előfordult szabálytalanságok megvizsgálása tárgyában folyó évi május hó 30-án előterjesztett írásbeli interpellációjára. Tessék felolvasni. Petrovics György jegyző (olvassa): «T. Kép­viselőház! Dinnyés Lajos országgyűlési képvi­selő 1933. évi május hó 24-én a következő inter­pellációt jegyezte be: «Szőny község lakosságának tekintélyes része súlyosan sérelmezi az illetékes járási fő­szolgabírónak a községi előljárósági választá­sokkal kapcsolatban tanúsított; fegyelmi szabá­lyokba ütköző, törvényellenes magatartását. E tárgyban a választások ellen jogorvoslattal is •éltek. Szíveskedjék a belügyminiszter úr az ügyet fegyelmi szempontokból vizsgálat tárgyává té­tetni és az eredményhez képest intézkédni.» . n Az interpellációra válaszomat a követke­zőkben adom meg: A szóbanlevő ügyet a hivatalból rendelke­zésemre bocsátott adatok alapján megvizsgál­tam, de csak abból a szempontból, hogy a fő­szolgabíró eljárása okot szolgáltathat-e vala­mely^ felügyeleti vagy fegyelmi intézkedés megtételére. Minthogy erre a hivatalos adatok támpontot nem nyújtanak, magam részéről további intézkedés szükségét nem látom. A konkrét ügy egyéb vonatkozásainak ér­demi elbírálásába nem bocsátkozhatom, azért, mert az ügy a benyújtott fellebbezés folytán az erre illetékes hatóság elbírálása alatt van. Kérem válaszom tudomásulvételét.» Elnök: Méltóztatnak a választ tudomásul venni? (Igen!) Ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Sorrend szerint következik a belügymi­niszter úr írásbeli válasza Osváth Pál ország­gyűlési képviselő által az Ersekvadkerten 1933 május hó 3-án tartott községi bíróválasztással kapcsolatos szabálytalanságok tárgyában folyó évi május hó 17-én előterjesztett írásbeli in­terpellációjára. Tessék felolvasni. Petrovics György jegyző (olvassa): «T. Képviselőiház! Dr. Osváth Pál országgyűlési képviselő úr 1933. évi május hó 17-én a követ­kező írásbeli interpellációját jegyezte be: A belügyminiszter úr kerületében. Érsek­vadkerten, május 3-án bíróválasztás volt. Ezen a bíróválasztáson a jelenlevő főszolgabíró a jelölés alkalmával fenyegette a választókat és egyidejűleg a terembe rendelte a csendőröket, amiáltal a választók annyira meg lettek félem­lítve, hogy a bíróválasztásban részt sem ve­hettek. Szíveskedjék a belügyminiszter úr az ügyet megvizsgálni és a vizsgálat eredményé­hez képest a szükséges lépéseket megtenni.» Az interpellációra válaszomat a követke­zőkben adom meg: • Az Ersekvadkerten 1933. évi május hó 3-án tartott községi bírói választás ügyét kapcso­206. ülése, 1933 június 28-án, szerdán. latban a felhozott állítólagos szabálytalansá­gokkal, megvizsgáltam és a hozzám felterjesz­tett hivatalos adatokból a következőket állapí­tottam meg: Téves az a beállítás, hogy az Ersekvadker­ten tartott bíróválasztáson a jelölés alkalmá­val a főszolgabíró fenyegette volna a válasz­tókat és a csendőröket a választók megfélem­lítése céljából rendelte volna a terembe. Ezzel szemben a való tényállás az, hogy egyes rendbontó ölemnek a választás menetét mindenkép meg akarták zavarni és emiatt az elnöklő főszolgabíró — kinek a rend fenntar­tása törvényes kötelessége — kénytelen volt két csendőrt a terembe rendelni, mire a rend­bontók lecsendesedtek s így a választás sima lefolyása biztosítható volt. Az is tény, hogy a főszolgabíró a zavargó elemek által támasztott zavarban szabálytalan­ságot követett el azáltal, hogy elmulasztotta felhívni a választóközönséget a bizalmiférHak kijelölésére. Az egész választás során ez volt az egyetlen szabálytalanság, amely miatt a be­adott fellebbezés felterjesztésekor maga a fő­szolgabíró javasolta a választás megsemmisí­tését. Egyébként a megválasztott bíró magas ko­rára tekintettel is, még a fellebbezés benyújtása előtt lemondott. Ez okból a magam részéről to­vábbi intézkedést annál kevésbbé látok szüksé­gesnek, mert a választás ellen beadott fellebbe­zés következtében az ügy amúgy is az illetékes hatóság elbírálása alá került. Kérem válaszom tudomásulvételét.* Elnök: A választ méltóztatnak tudomásul venni. (Igen!) Ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Következik a belügyminiszter úr írásbeli válaszának feolvasása Andaházi-Kasnya Béla képviselő úrnak a geszti köaségi bírónak állá­sától való felfüggesztése tárgyában folyó évi május 31-én előterjesztett írásbeli interpelláció­jára. Tessék felolvasni a választ. Petrovics György jegyző (olvassa): «T. Képviselőház! Andaházi-Kasnya Béla ország­gyűlési képviselő úr a Képviselőház 1933. évi május hó 31-én tartott ülésében Kultsár László geszti községi bíró állásától való felfüggesztése tárgyában interpellált. Az interpellációra vo­natkozó írásbeli végleges válaszomat tisztelet­tel az alábbiakban adom meg. A cséffa-nagyszalontai járás főszfiga­bírája 1263/1933. számú véghatározatával Kultsár László geszti községi bírót hivatali állásától felfüggesztette, mert a járási főszolgabíróhoz érkezett feljelentés szerint a községig bíró Nagy Sándor lakásán névünnepen vett részt és ott tisztéhez nem méltó trágár beszédet folytatott, majd az ott jelen volt Lukán József geszti la­kóiba belekötött, őt súlyos szavakkal sértegette, mire Lukán József a bírót megpofozta. Kult­sár László községi bíró a feljelentés állításait a főszolgabíró véghatározatának indokolása szerint beismerte és ittasságára hivatkozott.^ A vármegye alispánjának másodfokú vég­határozata ellen felülvizsgálati kérelem hoz­zám ezideig nem érkezett be. Egyébként a vármegye főispánját is felhív­tam, hogy az ügyet saját hatáskörében is sür­gősen vizsgálja meg. Ez a vizsgálat jelenleg folyamatban van. Kérem válaszom tudomásulvételét.» Elnök: Kérem a t. Képviselőházat, méltóz­tatnak-e a belügyminiszter úr válaszát tudo­másul venni? (Andaházi-Kasnya Béla szólásra jelentkezik.)

Next

/
Thumbnails
Contents