Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-193
36 Az országgyűlés képviselőházának tuel, orvos vagy mérnök. Nem elég lelkivigaszt nyújtani, Amerikában és Dél-Amerikában megjelenő kormánj támogató és dicsérő iátokat nehéz pénzösszegekkel támogatni, hanem szükség van arra is, hogy a diplomáciai testületet úgy alakítsuk át, hogy érzéke legyen az irnnt, — és képes is legyen erre — hogy a külföldre szakadt magyart hogyan, miképpen kiíii natalyosan megvédeni u kizsákmányolás ellen. (Az elnöki széket Bessenyey Zénó foglalja el.) Sajnos, ebben a tekintetben nélkülözzük a kormány tevékenységét. Azt látjuk a tárca feióaamányaból, hogy ?a kormány {felemelni kéri a rendekezési alapokat, igen nagy súlyt helyez *i korinán j ara, hogy a külföldi lapokat kellőképpen informálják a magyarországi állapotokról; látjuk azt a hipokrizist, amely megnyilvánul a kormány tevékenységében, amikor itt a Házban és a Vázon kívül is társadalmilag mossák a kezeiket, hogy kérem, stnaiu üuzdnií a nemet nácikhoz nincsen, nem akarunk ilyen eszközökkel dolgozni; sőt mi több, boldogan hallják, mikor egyes zsidó körök azt hangoztatják, hogy Gömbös miniszterelnök úrral egy meciet vettünk, ellenben nyugodtál! veszik azokat a lapokát, amelyek mindennap rágalmakat szórnak a szociáldemokráciára és véresre tépik a szálukat Hitler dicséretében. Olyan kormányzati rendszerrel szemben, amely befelé elnyomást jelent, kifelé pedig nem védi meg a magyarságot, annak a tízparancsolatnak ellenére, amelyet gyakorlatban maga sem tart be. bizalmatlansággal viseltetem és nem szavazom meg a tárca költségvetését. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik! Takách Géza jegyző: Zsindely Ferenc! Zsindely Ferenc: T. Képviselőház! Méltóztassanak megengedni, hogy a miniszterelnökségi tárca vitájában egyedül és kizárólag az állástalan diplomás ifjúság ügyével foglalkozhassam és kérem az előttem szólott képviselőtársamat, ne vegye tőlem rossznéven, ha az ő felszólalásába ilyen módon nem kapcsolódhatom bele. Az a pártközi orszrgos bizottság ugyanis, anieív Illés József t. kénviselőtársam vezetése mellett az állástalan diüloinás ifjúság elhelyezésén iparkodik, a miniszterelnökség szociálpolitikai ügyosztályán keresztül tartja fenn az érintkezést az állami közigazgatással s ezért az 2, f véleményem, hogy itt, a miniszterelnökségi tárcánál helyénvaló ennek a kérdésnek taglalása. Helyénvaló annak ellenére is, hogy az úgynevezett Illés-akció költségei a miniszterelnökségi tárca költségvetésében nem találhatók meg. De ilyen adminisztratív költségek sem itt, sem más tárca, terhén nincsenek. Ettől a formális szemponttól eltekintve is, azt hiszem, hogy a miniszterelnökségi tárcánál van e kérdés szóvátételének helye, mert ez a probléma az egész állam területére kihat, minden minisztérium valamennyi ágazatára. Azért bátorkodom ezt itt szóvátenni. Egyedül és kizárólag pedig azért tettem ezt a kérdést felszólalásom tárgyává, mert olyan fontosnak, a magyar jövendő szempontjából^ annyira sorsdöntőnek, az ország rendjének és biztonságinak megóvása tekintetében annyira halaszthatatlanul sürgősnek tartom, hogy vele behatóbban kívánok foglalkozni. (Halljuk! Halljuk!) 193. ülése 1933 június 6-án, kedden. Mindenekelőtt bátor vagyok leszögezni azt a meggyőződésemet, hogy az állástalan diplomás fiatalság ügye nem kizárólag- államhatalmi probléma, talán nem is elsősorban az, hanem társadalmi és gazdasági jelenség. Nem helyezkedhetik tehát a társadalom, még kevésbbé a gazdasági világ arra az önző és kényelmes álláspontra, hogy amennyiben az állástalan diplomások ügyében segítségre volna szükség, ennek költségeit viselje az államkincstár. Nem helyezkedhetik pedig erre az álláspontra azért, mert igenis, elsőrendű érdeke a társadalomnak is, még inkább azonban a gazdasági életnek, hogy ez a kérdés valamilyen formában megoldódjék és megszűnjék az a veszedelmes feszültség, amelytől elsősorban éppen neki kell tartania. Meg kell állapítanom, hogy az a felszólítás, amelyet az igen t. miniszterelnök úr az állástalan diplomások elhelyezése érdekében a gazdasági világhoz intézett és amely felszólítás a miniszterelnök úr eszének és szívének egyaránt becsületére válik, korántsem váltotta be azokat a reményeket, amelyeknek teljesülését joggal lehetett volna tőle várni. Igen-igen sokan, mégpedig nem éppen a legkevésbbé tehetősek, hittek és hiszik mind a mai napig, hogy kötelességük alól szabadulhatnak, ha a hívó szóra fejüket struccmadár módjára üzleti könyveikbe fúrják és magukat süketnek tettetik. Vegyék tudomásul ezek az ügyeskedők, hogy mi számontartjuk őket és vegyék tudomásul, hogy amit tőlük kérünk, az áldozat. Nem elégedhetünk meg lehat azzal a válasszal, hogy a vállalatnak most ilyen munkaerőkre nincs szüksége, téldák vannak iá, hogy olyan diplomás munkaerők, akiket a szociális kötelességét átér ző vállalat abbau a hiszemben alkalmazott, hogy ezzel áldozatot hoz. a gyakorlati életben üzletileg is hasznos befektetésnek bizonyultak. De ha nem volna is minden esetben így és tudjuk is, hogy a gazdasági helyzet a magyar vállalatokra is súlyosan nehezedik, hála Istennek, van még azért az országban vállalat, amely esetleg üzleti szükség nélkül is tud alkalmazni átmenetileg diplomás embereket, állásnélküli diplomás fiatalokat, ha máskép nem, esetleg az igazgatósági költségek apasztásával. Amikor az állam a mai -aílyos időkben a legszegényebb emberek filléreit is áldozatul kénytelen követelni, az igazgatósági tagok meghozhatják est az áldozatot és meg vagyok győződve arról, hogy ha megértik azt a szent, fontos és nemes célt, amelyet ilyen módon szolgálnak, meg is fogják hozni ezt az áldozatot. Szükségesnek tartottam, hogy kifejezésre juttassam azt a türelmetlenséget, amellyel az állástalan diplomás fiatalság a gazdasági világ megértő támogatásának ilyen kézzelfogható bizonyságait várja. Nem helyezkedhetik véleményem szerint az üzleti világ a jóindulatú érdektelenségnek arra a passzív álláspontjára, amellyel ma az ügyeket nézi. Kérem az igen t. miniszterelnök urat. hogy abban az esetben, ha az állástalan diplomások várakozása hiábavaló volna és az együttérzésnek ezzel a kézzelfogható dokumentumai elmaradnának, szíveskedjék megtalálni a módokat és eszközöket, amelyekkel kényszeríteni lehet azokat, akik a kérő szóra süketek maradnak. Ennek a felelősségnek és kötelességnek kidomborításával, amely véleményem szerint az állástalan diplomások ügyében a társadalmat és a gazdasági világot terheli, nem azt akarom mondani, hogy az állam ebben a tekintetben a maga kötelességének már eleget tett.
