Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-204

436 Az országgyűlés képviselőházának egyik az, hogy külpolitikai kérdésekből belpolitikát semmi körülmények között .sem szabad csinálni, a másik pedig az, bogy ilyen lényeges kérdésekről csak a tényeJs helyes ismerete mellett szabad nyilatkozni. Ez a két körülmény magyarázza azt a néhánynapos, nem is mondom úgy késedelmet, csak várakozást, amelyet én ebben a kérdésben szükségesnek tartottam azért, hogy 'bizonyos perspektívából és a tények helyes ismeretével tudjak erről a kérdésről véleményt formálni. Mindenekelőtt le akarom szögezni azt, hogy a legkevésbbé sem hibáztatom, hogy a miniszterelnök úr Németországban járt. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) A magyar .miniszterelnöknek bármely nagyhatalommal nyíljék alkalma bizalmas eszmecserét folytatni, (Ügy van! Ügy van! balfelől.) bármely nagyhatalom miniszterelnökével nyíljék alkalma arra, hogy előtte a magyar nézetet, a magyar hivatalos felfof

'ást, mondjuk, közvetlenebbül, hatásosabban ejtse ki, mint ahogyan az diplomáciai jegyzékek formájában lehetséges, ha ezt megteszi, ezt csak helyeselni lehet ós csak helyesekai tudom. Nem teszek különbséget egyetlen nagyhatalommal szemben sem. (Helyeslés jobb felöl.) A külpolitikában minden erőtényező, minden súly /figyelemibe veendő, neimesakhogy figyelembe szabad venni, hanem kötelessége a magyar .miniszterelnöknek f így elemibe ven:ni iákkor, amikor egy nemzetet képvisel. Sem szimpátia, sem belpolitikai elgondolások, sem a rendszer kérdése ezekben a kérdésekben tekintetbe nem jöhet. Amikor a magyar miniszterelnök a. .német miniszterelnökkel tárgyal, egy nemzetnek, egy országnak és ha Magyarországról van szó, egy méltatlanul meghurcolt, megtaposott, megcsonkított országnak az érdekébenjár el ép ha ezt helyesen teszi, ez ellen kifogást tenni nem lehet. T. Ház! En a miniszterelnök úr útjával kapcsolatban két szempontból teszek kifogást. Az egyik az, hogy az időpontot szerencsétlenül választotta meg, a másik pedig az, hogy az egész útnak — mondjuk — diplomáciai előkészítése és lebonyolítása — itt Rassay Károly igen t. barátom kifejezését használom — dilettáns módon történt. (Malasits Géza: Rávall Kányára! — Dinnyés Lajos: Nem is tudott róla!) Nekünk, magyaroknak semmi okunk sincs visszasírni a weimári Németországot- Több, mint tíz esztendőn^ keresztül a változó magyar kormányok részéről, de továbbmegyek: innen, az ellenzéki padsorokból is többek részéről, sőt újságcikkekben magam is, ismételten és ismételten sürgettük, követeltük, hogy legalább a gazdasági kapcsolatokat vegye fel velünk a német birodalom, legalább olyan mórtékben, amint azt a háborúban velünk szemben állott más hatalmak, például Olaszország vagy maga Franciaország is már az utóbbi években hajlandó volt megtenni. A német birodalom —? amint ezt két évvel ezelőtt is elmondottam és ismételten meg is írtam — egyenesen Európaellenes gazdasági politikát folytatott az egész weimári periódus alatt. A tengerentúl vásárolt és Európában adott el. Ha csak a tavalyi adatokat veszem is, azt látom, hogy múlt évben a német birodalom 300 millió márkával kevesebbet adott el a tengerentúl, mint amexiynyit ott vásárolt, vagyis Amerika felé passzív volt a kereskedelmi mérlege, Európa felé azonban 900 millió márkával tötfl) árut zúdított, többek között a mi szerencsétlen kis országunkra k. ülése 1933 június 23-án, pénteken. is, mint amennyit itt vásárolni egyáltalában hajlandó volt. Volt olyan esztendő, amikor ebből a búzatermő országból a nagy német birodalom összesen f csak egy vágón búzát vásárolt. Ezeket az állapotokat nekünk nincs okunk visszasírni, de ha a mai Németország hajlandó velünk gazdasági téren intenzívebb, messzebbmenő, jobb kapcsolatokat létesíteni, akkor nekünk semmi okunk sincs a világon ez ellen tiltakozni. Világosan ki akarom fejteni álláspontomat, nehogy bármely oldalról is akár taktikázással, akár hallgatással legyek vádolhatóNekünk, mint pártnak a nemzeti szocialista gondolattal és — mondjuk — ideológiával szemben ugyanaz' a felfogásunk, mint például a fasizmussal szemben- Az mindig egy nemzet belügye, hogy milyen politikai^ rendszer szerint rendezkedik be. A mai német rendszerben számos visszatetsző, komvulziv, szertelen, sőt azt mondhatnám, sokszor az emberi érzésekbe ütköző jelenség is észlelhető. Legyünk azonban tisztában azzal, hogy ott valóságos forradalommal állunk szemben, forradalomban álló országgal, amelyben abnormis cselekmények és események fordulnak elő, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) amit távol áll tőlem helyeselni, amit azonban innen Budapestről megszüntetni képes nem lévén, mint egy szegény kicsiny ország polgára vagy képviselője, semmi körülmények között sem fogok provokatív, a nemzet érdekeit esetleg sértő módon szóvátenni. Utalok arra, hogy az az erőszakos politika, amelyet joggal kifogásolnak világszerte a mai német rendszerben, olyan természetű, hogy ennek az erőszaknak csak akkor lehet elejétvenni és az erőszakos megoldásokat csak akkor lehet elkerülni, ha a Teformpolitikát idejében sikerül alkotmányosan és törvényesen megvalósítani. Ezért dolgozunk mi, akik itt ülünk, ezért dolgozunk mi, ez a párt, minden erőnkkel a reformok idejében való megvalósítása erdekében. Ezért foglalunk állást minden erőszakos politikával szemben, még pedig tekintet nélkül arra, hogy pillanatnyilag honnan fúj a szél. Mi az erőszak politikáját semmi körülmények között sem helyeseljük. (Ulain Ferenc: Akár Bethlen, akár Gömbös csinálja.) Bárki kövesse is el ezt az erőszakot, nem a pillanatnyi taktika szempontjából nem fogjuk helyeselni az erőszakos megoldásokat, hanem elvből helytelenítjük az erőszakot. Sohasem leszünk olyan állásfoglalásra kaphatók, amely feleslegesen exponálná ezt a szerencsétlen maroknyi országot olyan esetekben, amikor általunk helytelenített dolgokon változtatni módunkban nem áll. Reá akarok mutatni arra, hogy az a külpolitikai szituáció, amely ma Európában — körülbelül azt lehet mondani — kialakult, a négyhatalmi egyezmény jegyében áll, amely lényegileg azt jelenti, hogy Európa — azt mondhatnám — a végveszély pillanatában, hála Istennek, visszafordult arról az útról, amely 1914-ben egyszer már világkatasztrófához vezetett. A szövetségi és ellenszövetségi rendszerekre való széthullás helyett sikerült Európát továbbra is — remélem, azon a tíz éven túlra is, amennyire ez a szerződés szól — ea-y nolitikailag valahogyan mégis csak összetákolt és összekovácsolt szerkezetben benntartani. Ebből a helyzetből reánk, kicsiny országra múlhatatlanul, pártkülönbséí? nélkül, kormánytámogató és ellenzéki állásfoglalásra való különbség nélkül az a kötelesség követ-