Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-203
408 Az országgyűlés képviselőházának 203, ülése 1933 június 22-én, csütörtökön. T. Ház! A magyar helyzet ebiből a szetmpontból talán sohasem volt olyan vigasztalan, mint ebben a pillanatban. A magyar föld olyan arányban ontja^ eredményeit, amely a legmeszszebbmenő reményeknek és várakozásoknak is megfelel, de minél nagyobbak ezek az Istenadta eredmények, annál jogosiulfcabb az aggály, vájjon a fennálló kereskedelmi szerződések és egyéb megállapodások keretében módja lesz-e a magyar gazdának ezeket a termeivényeit értékesíteni. T. Ház! Nem tartozik ennek a törvényjavaslatnak a keretébe és én nem akarok a házszabályok elaszticitásával visszaélni, hogy hoszszasan ^fejtegessem azt a kérdést, vájjon ennél a törvényjavaslatnál milyen más módon lehetne hatályosabban ezt >a> nagy problémát a megoldás felé juttatni. Azt hisizem azonban, hogy saorosan ennek a törvényjavaslatnak az intencióival egyezik az a megállapításom, hogy a magyar gazdasági életnek ezen a baján segíteni, még pedig sürgősen segíteni kell. Ha igazuk is van azoknak, akik ia magyar ter-. ményelhejyezés részleges, vagy akár egész megoldásáért nem hajlandók a jogos nemzeti törekvést feláldozni, viszont úgy érzem, hogy éppen a nemzeti célkitűzések reális megvalósíthatása szempontjából szükségünk van olyan külkereskedelmi politikára, amely terményeink elhelyezése útján a magyar jelent biztosítja, hogy a magyar jelen •megerősödésén keresztül reálisabban dolgozhassunk azokért a célkitűzésekért, amelyek tekintetében nem lehet köztünk pártkülönibség. De nemcsak ezért van ennek jelentősége, hanem úgy érzem, hogy a politikai problémák egész sorozata éppen napjainkban kapcsolódik bele abba a kérdésbe, hogy miként véljük megoldhatni Magyarország gazdasági orientációját és azt hiszem, hogy egyöntetű lehet a mélyen t. Ház felfogása a tekintetben is, hogy lehet különbség ezeknek az utaknak megkeresésében, de nem lehet különbség a tekintetben, hogy reális politikai törekvést veszélyeztet minden olyan kísérlet, amely nincs tekintettel azokra a természetes gazdasági kapcsolatokra, amelyeket az egymással szomszédos országok gazdasági struktúrája ad és amely nemcsak az áru piaci elhelyezését teszi kockára, hanem útjában áll az olyan kialakulásnak is, amely olyan politikai atmoszférára vezetne, amelyben nem lenne olyan sok áthidalhatatlan nehézség a magyar termékek természetes piacainak elérése tekintetében. Hiába fogunk mi az áruértékesítés technikája szempontjából ilyen, ismétlem, igen körültekintő és a dolog lényegét minden vonalon kimerítő törvényjavaslattal jönni, ha kereskedelmi forgalmunk lebonyolítása lényegében nem felel meg a külkereskedelmi tevékenység fogalmának, legalább is nem felel meg a normális gazdasági életben kialakult fogalomnak, hanem úgyszólván minden egyes esetben gazdasági akadályversenyhez hasonlítható, amelyben nincs jobban handicapelt tényező, mint a magyar gazdasági faktorok, elsősorban a magyar kereskedő. T. Képviselőház! XJgy érzem, hogy kevés területen vannak a magyar gazdaságpolitikáinak olyan hibái, mint éppen ezen a területen. Rossz úton haladtunk eddig, ami kifejezésre jut abban is, hogy akkor, amikor a magyar gazdasági élet szempontjából bizonyos árucikkek, elsősorban a mezőgazdasági termélvények kivitele olyan elsőrendű probléma, olyan adatokat kell olvasnunk, hogy legtermészetesebb piacaink is máshonnan fedezik szükségleteiket. Csak a Pester Dloyd mai számából kivett egyik adatra bátorkodnék ebből a szempontból utalnL Prágai jelentés szerint Csehország ez év májusában 5231 vágón biizát importált, amely mennyiségből 4000 vágón tengerentúli búza volt, 129 vágón az orosz szovjetköztársaságból jött Csehországba és csak 78 vágón jött Magyarországból, tehát Csehország 'legtermészetesebb piacáról. Ilyen körülmények között valóban nem lehet csodálkozni azon, hogy amikor a magyar búzaárak ebben a pillanatban a világpiacon úgyszólván a 'legkedvezőtlenebbül alakultak, ugyanakkor ezenfelül az új termény elhelyezésével kapcsolatban a legmesszebbmenő gondjaink vannak. De a helyzet súlyosságait, az ezirányban elkövetett mulasztásaink mérvét legjobban akkor szemléltethetem, ha ugyancsak egy mai lap adatai álapján rámutatok arra, hogy a nemzetközi gabonapiacon a Magyarország legtermészetesebb versenytársát jelentő Romániában és Jugoszláviában hogyan alakul a búza ára. Egy június 20-iki temesvári jelentés szerint a búza ára ott 800 leire emelkedett, vagyis a Bánátban, Európa egyik leggazdagabb búzatermő országában — az intervalutáris kurzust alkalmazva — közel 35 pengő a búza ára. Ha ezt kiegészítem azzal, hogy Jugoszláviában a tegnapi napon a bácskai búza, a 76 kilogrammos; tehát a mi búzaminőségünknek nagyjában megfelelő búza 200—210 dinárt jegyzett, ami megint az intervalutáris kurzus alapján átszámítva 20, illetve 21 pengős búzaárnak felél meg, akkor azt látjuk, hogy a mej zőgazdasági termelés szempontjából kevésbbé fejlett technikájú országokban ugyancsak a szervezettség hiánya miatt ilyen abnormis búzaárak alakulnak ki akkor, amikor az együttműködés hiányában nálunk a termelő még az önköltséget sem képes elérni. Mindezt csak azért vo'ltam bátor megemlíteni, hogy igazoljam azt a megállapítást, hogy igenis, a gazdasági problémák megoldása szempontjából bármilyen erőlködéseket fogunk mi itt bent kifejteni a technikai kérdések megoldása, a belső gazdasági életet érintő szabályok meghozatala terén, addig, amíg egyfelől nem vagyunk képesek kialakítani azt a gazdaságpolitikai atmoszférát, amely a gazdaságilag egymásra utalt országok között az együttműködésnek legalább azt a mérvét teszi' lehetővé, hogy ne tengerentúli piacokról, hanem a legtermészetesebb, fuvarilag és árilag legjobban konveniáló piacokról fedezzék szükségleteiket az egyes államok, (Helyeslés.) másfelől pedig a velünk versenyző államok között nem állítjuk elő a kooperációnak legalább azt a fokát, hogy ne egymás ellen, hanem egymással együtt igyekezzünk a mezőgazdasági termeivényeknek a gazdasági világválság szempontjából leglényegesebb problémáját megoldani, mondom, addig az ilyen törvényjavaslatok pillanatnyi enyhülést, pillanatnyi konjunktúrát eredményezhetnek, de azt a célt, amire meggyőződésem szerint mint termelő életünk egyik legfontosabb faktora, a kereskedelemügyi miniszter úr is törekszik, hogy a magángazdaság regenerálódása lehetővé váljék, nagyon nehezen tudjuk megvalósítani. Hiszen a nemzetközi árumintavásároknak és kiállításoknak éppen az adja meg a gyakorlati jelentőségét, hogy ezek alkalmat nyújtanak az egymással gazdasági kapcsolatban álló vagy gazdasági kapcsolatba hozható országoknak arra, hogy bemutassák azokat a ter-