Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-199
Áz országgyűlés képviselőházának 199. ülése 1933 június llf-én, szerdán. 305 összeget kell megkapnia, a másik oldalán az, akinek a kárpótlási összeget meg kell fizetnie. Ht a termények árában, a föld árában további emelkedés álloti volna be, akkor ezek a mai panaszok nem hangzanának el, sőt azt hiszem, akkor éppen ellenkező irányúak lennének ezek a panaszok. Ez tehát egy olyan körülmény volt, a gazdasági életnek egy olyan folyamata, amelyre a kormánynak semmi befolyása nem volt ós azt hiszem, a kormányzat tőle telhető leg megtette kötelezettségét abban az irány ban, hogy igyekezett szabályozó módon segíteni a legkirívóbb igazságtalanságokon. Már most igen érdekes a felfogásoknak az a differenciálódása, amely a földbirtokreforninak tulajdonképpeni végrehajtásával megbi zott Földbirtokrendező Bíróság működésével szemben itt elhangzott. Míg az egyik részről meglehetősen türelmetlenül hallottam olyan hangokat, amelyek a Földbirtokrendező Bíróság teljes eltörlését követelték, most némi meglepetésemre — de mondhatom, nem kellemetlen meglepetésemre — hallottam olyan hangokat, éppen ellenzéki oldalról, amelyek ennek a bíróságnak a komoly feladatokkal való további megtartását követelik. Nem a szavak azok, amelyek az igazi kritikát tartalmazzák; hanem a tények. Abban a tényben^ hogy ez a kívánság itt elhangzik, én a bíróság működésének elismerését látom, bármennyire is másirányú felszólalásokkal volt tarkítva az ilyenirányú kívánság. Én ennek a kérdésnek a tanulmányozása során arra az erős meggyőződésre jutoijtam, hogy a földbirtokreform végrehajtása keretében vannak olyan kérdések, amelyek eldöntését megnyugvással csak a független bíróságra lehet bízni. (Ügy van! Tjgy van! a baloldalon.) Már most egészen frivol játék volna, ha ezeknek a feladatoknak megoldását nem arra a független bíróságra bírnám, amelynek a tagjai tízéves tapasztalatok révén szakértők lettek ezeknek a kérdéseknek az elbírálásánál, hanem rá akarnám bízni va lamely más fórumra, amely kontár kézzel nyúlna ezekhez a nehéz kérdésekhez. (Gr. Somssieh Antal: Az volt a baj, hogy eleinte kontár kézzel nyúltak hozzá! — Kun Béla: Engedjék le az adókat! Szállítsák le a törlesztési részleteket és a földek alapárát! A rokkantak, a vitézek fizetni nem tudnak, ez a kérdés lényege!) Igen t. képviselőtársam, én éppen úgy tudom ezeket a nehézségeket, mint képviselőtársam és éppen úgy igyekszem ezeket a nehézségeket megoldani saját hatáskörömben, mint a képviselő úr, amikor itt képviselői minőségben sürgeti ennek a kérdésnek megoldását. Én csak azt kérem, méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy mi is teljesítjük kötelességünket. Ami pedig azt illeti, hogy eleinte követtettek el hibák, ezt koncedálom. Végeredményben újszerű, új feladatok voltak egy bíróság vállára róva, emberek vagyunk, akik nem tudunk teljes tökéletességgel megoldani semmit, úgyhogy ezt csodálni, hogy kezdetben az újszerű feladatok teljesítésénél talán követtettek el némi hibák, nem tudom. Felvettettek itt nehéz kérdések azzal kapcsolatban, hogy a Földbirtokrendező Bíróság volna ezeknek a kérdéseknek a megoldásába belevonandó. Fel vettetett a földteherrendezés, a telepítés kérdése, amelyekre vonatkozólag ismételten kijelentem, hogy nem tartoznak az igazságügy miniszter hatáskörébe, főleg nem tartoznak csak az igazságügyminiszter hatáskörébe és így én ezekre vonatkozólag autenKÉPVISELÜHÁZI NAPLÓ XVII. tikus nyilatkozatot tenni nem vagyok hivatott. Minthogy ellenben ezek a kérdések igazságügyi vonatkozással is bírnak, hivatalbalépésem napjától kezdve intezíve foglalkoztan velük, minisztertársaimmal érintkezésben voltam, úgyhogy azt remélem, hogy amennyire a mai végtelenül bonyolult gazdasági viszonyok között egyáltalán lehetséges, mégis fogunk olyan tervvel előlépni tudni, amely ha minden várakozást nem is elégít ki, de a viszonyok tekintetbevételével talán mégis elfogadhatónak fog látszani. Azt hiszem, hogy ezeknek a nagy feladatoknak a megoldásánál is az a szakértelem, amelyet a Földbirtokrendező Bíróság egyes tagjai, vagy vezetői szereztek, nélkülözhetetlen lesz és ennek következtében igénybevehető vagy igénybeveendő is lesz. Andaházi-Kasnya igen t. képviselőtársam felhozott néhány óhajtást, néhány feladatot, amelyet ő a Földbirtokrendező Bíróság hatáskörében kíván látni. Erre vonatkozólag bátor vagyok megjegyezni, 'hogy a benyújtott törvényjavaslat 1. §-ának 2. pontja mindazokat a feladatokat, amelyeket ő itt említett, a Földbirtokrendező Bíróság hatáskörébe utalja és ez a törvényjavaslat a Földbirtokrendező Bíróság hatáskörét pozitíve körülhatárolván, azokat a hatásköri vitákat vagy tévedéseket, amelyek eddig előfordultak, remélem, ki fogja küszöbölni. Az itt elhangzott felszólalásokból megnyugvással állapítottam meg, hogyha egyes nagy, megoldásra váró kérdésekben vannak is kívánalmak, vannak is ellentétek, ennek a törvényjavaslatnak szerény keretei és konkrét tartalma ellen lényeges észrevétel nincs. így abban a reményben vagyok, hogy ez az egész Ház és az egész ország érdekének megfelel és ezért tisztelettel kérem a javaslat elfogadását. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök: T- Képviselőház! A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Képviselőházat, "méltóztatnak-e az imént tárgyalt törvényjavaslatot a bizottságok szövegezésében általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadni, igen, vagy nem- (Igen! Nem!) A Ház a törvényjavaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadja. Következik a részletes tárgyalás. r Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a törvényjavaslat címét felolvasni. Frey Vilmos jegyző: (olvassa a törvényjavaslat címét és 1—3. §-ait, amelyeket a Ház hozzászólés nélkül elfogad.) Elnök: Ezzel a Ház a törvényjavaslatot részleteiben is letárgyalta. Annak harmadszori olvasása iránt később fogok a t. Háznak javaslatot tenni. Napirendünk szerint következik az 1933/34. évi hivatalos statisztikai ' munkatervről a m, kir. miniszterelnök jelentéseDencz Ákos előadó urat illeti a szó. Dencz Ákos előadó: T. Képviselőház! A statisztikai szolgálatról szóló 1929:XIX. te. a statisztikai munkálatok ellátásának ^ teljesen új irányt adott, amikor az ország egész területén folyó statisztikai munkálatokat, adatgyűjtéseket központi irányítás és felügyelet alá helyezte. A Központi Statisztikai Hivatal és az Országos Statisztikai Tanács együttesen teljesen harmóniában végzik ezeknek az adatgyűjtéseknek elméletig és gyakorlati szempontból való megvizsgálását és ellenőrzését, munkásságuk hatása tehát nemcsak az adatok statisz45