Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-198

Az országgyűlés képviselőházának 1 40 nengő hetibért kapnak napi 10—12 órai munka után. Külön kell beszélni a téglaipari munkások keresetéről, amely a legszorosabban összefügg az építkezésekkel. A téglaiparban, a legelképesztőbb állapotok, a legszertelenebb munkabérek vannak, mert a családos embereknek, akik nehéz fizikai munkát végeznek, 7—8 pengős heti kereset jut osztályrészül s még a legkiválóbb téglagyári szakmunkás fizetése sem haladja túl a 22—24 pengőt, amiért azonban hetenként 60—70 órát kell dolgozniok. Mi ez, igen t. Képviselőház? Nem a munkaerőnek a legmértéktelenebb módon való kizsákmányolása, kizsarolása? Ezt nem lenne szabad így tűrni. A törvényhozásnak bele kellene ebbe avatkozni, hogy a kapitalisták ne használják ki a maguk javára ennyire a helyzetet, mert a kapitalizmus — legyen az ipari, kereskedelmi, mezőgazdasági, vagy bankkapitalizmus — ebben a helyzetben egyaránt a legszemérmetlenebb módon támad neki az ipari munkások és általában az alkalmazottak munkabérének. Itt bőséges példát nyújt a kormánynak az állami alkalmazottakra vonatkozólag többször foganatosított fizetéscsökkentése, amelyben szinte parancsban adta ki, hogy az állami üzemekben dolgozó munkások — sőt a városi üzemekre is vonatkozott a parancs — munkabérét tekintet nélkül azoknak nívójára, meghatározott százalékkal csökkenteni kell- Ez a példa veszedelmesen hatott ki a munkáltatók tevékenységére s ennek következtében állott elő az a helyzet, hogy az előbb említett iparágban, az építőiparban például az ácsok és kőművesek átlagos órabére, amely 80 fillér volt még tavaly is, 65—70 fillér, a kőfaragók átlagos keresete két évvel ezelőtt 1 pengő 20 fillér volt, még tavaly is 90—100 fillérig terjedt. Ezekkel szembe kell állítanom azokat a béreket, amelyeket az előbb felsorakoztattam és kiderül, hogy igen nagymérvű munkabérleszállítások voltak, amelyek olyan veszedelmes helyzetet idéztek elő, hogy a legprimitívebb emberi létfenntartást sem lehet belőlük biztosítani. A kályhások, kövezők, festők, cserepesek, falburkolók órabére 25— 40%-ig terjedőleg csökkentek az utóbbi két esztendő alatt. A fehér- és mennyezetmunkások, tehát a legkiválóbb és a legfinomabb szakmunkát végző kőművesek bérei 50—60%-kai csökkentek le úgyannyira, hogy ez a helyzet így tarthatatlan. Ilyenmódon a közgazdasági életet rendbehozni, feljavítani, fogyasztóképes tömegeket produkálni nem lehet, mert ahogy az építőipari kapitalizmus leszorította a munkabéreket, hasonlóan leszorította az egyéb iparágakban garázdálkodó kapitalizmus is. Éppen ezért általánosságban azt lehet mondani, hogy napjainkban a kapitalizmus olyan pusztításokat végez, amelyeket közgazdaságilag felértékelni egyáltalában nem lehet. Önmagának is károkat okoz a végtelenségbe menő versengéssel, mondhatnám, szennykonkurrenciával, mert olyan árak mellett vállalkozik munkára, amely árakkal csak úgy tud előállani, hogy a munkabéreket leszállítja emberietlen nívóra, úgyhogy még kenyérbőr is alig tud eleget vásárolni a munkás, különösen ha figyelembe vesszük, hogy akik az építőiparban dolgoznak, azok. nem tudnak egyhuzamban három-négy hétnél többet dolgozni. Evenként, megszakításokkal, legfeljebb csak 80—120 napot tudnak dolgozni és az építőipari munkások között ma már ritkaság az évenkénti 500—600 pengős -kereset. Méltóztassanak elképzelni, hogyan lehet ebből családot fenntartani, hogyan lehet ebből mindazokat a kötelezettségeket teljesíts, ülése 1933 június 13-án, kedden. 283 teni, amelyek egy munkáscsalád vállaira zúdulnak. Most gyönyörű kép tárul úgy a kizsákmányolt építőipari, mint a többi szakmabeli munkások elé, amidőn leszorították a munkabéreket erre a tarthatatlan nívóra és most várhatják, mi származik majd a bolettaalapnak a pénzügyminiszter úr által bejelentett újabb megteremtéséből. A kormánynak a mezőgazdasággal, a mezőgazdasági nagybirtokosokkal, mondhatnám úgy, hogy a mezőgazdasági kapitalizmussal szemben, igenis, volt gondoskodása, mert újból megteremtette az elkövetkezendő esztendőre is a bolettaalapot, ami 3+4'50 pengőt, összesen 7 pengő 50 fillért jelent métermázsánként azoknak a gazdáknak, akiknek eladó gabonájuk van. Ebben a pillanatban még nem tudjuk kiszámítani, hogy a tarthatatlan nívóra lesüllyesztett bérű munkások számára milyen újabb drágulásokat fog ez magával hozni. Hallottunk itt elég sok jajszót a tejkartell garázdálkodásáról, hallottunk itt a különböző kartellek garázdálkodásáról, amelyeknek pusztító tevékenysége abban nyilvánul meg, hogy a fogyasztóközönséget miképpen zsákmányolják ki és hogy ebből a zsákmányból miképpen teremtsenek minél nagyobb tőkét a maguk számára, de sajnálattal kell megállapítanunk, hogy ezzel a pusztító tevékenységgel szemben elhangzanak ugyan jámbor óhajok az egységespárt részéről is, komoly ténykedés azonban nem történik, legkevésbbé történik komoly intézkedés a kizsákmányolt, védtelen munkásokért, pedig a munkabéreknek erre a tarthatatlan nívóra való leszorítása, szerintem, rendkívül nagy katasztrófát rejt magában^ Beszélni kell itt alaposan és behatóan ezekről a kérdésekről és beszélni kell arról, hogy ha ez a helyzet a fővárosban, valójában mi a helyzet a vidéken, ahol még jobban garázdálkodik a kapitalizmus. f Mert, ha csak egynéhány nagyobb vidéki várost sorakoztatok fel, például Szegedet, Debrecent, Miskolcot, Győrt, Sopront, Szombathelyt, mindenütt azt látom, hogy a városi építőipari munkabérek 30 fillértől maximum 50 fillérig terjednek. Tessék ebből megélni, tessék ebből pótolni az elveszett munkaerőt, amelyet olyan munkában kell elveszteni, mint amilyen például az építőipari tevékenység. A megyei városokban és a községekben még rosszabb a helyzet, mert a munkabérek 18—20—25 filléreket tesznek ki óránként. Elképesztő, hogy ma ilyen fizetésekért elvárnak iparilag képzett szakmunkákat, olyan produkciókat, amelyekből a vállalkozó tőke önmagának nagy hasznot vág zsebre, ugyanakkor azonban teljesen közömbös számára, hogy miképpen pusztul el, miképpen megy tönkre a munka mellett az alkalmazott munkás. Az építőiparban nagy pusztítást végez még az akkordmunka és az alvállalkozási rendszer. Be kellene ebbe avatkozni és olyan kormányintézkedéseket kellene tenni, amelyek ezeket a bajokat kiküszöbölik. Meg kellene teremtenie a kormánynak a már sok esztendővel ezelőtt beígért béregyeztető hivatalokat, meg kellene állapítani sürgősen a minimális munkabéreket, és a munkanélküliség enyhítése céljából is, de általában a szertelen munkaidő rendezése céljából igenis, meg kellene állapítani a maximális munkaidőt. Nem fogadhatjuk el a kereskedelemügyi mi-i niszter úrnak azt a megállapítását, hogy a 40 órás munkahétről most nem nyilatkozom,