Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-198

282 Az országgyűlés képviselőházának nagy problémát, de lényegesen tudna enyhíteni sok-sok ezer család nyomorúságán, éhezésén, és ezt a hatalmas zúgolódást és nagyfokú elkeseredést is enyhíteni lehetne, ha a kormányt ilyen szándékok és ilyen gondolatok fűtenek. Nem fenyegetőzünk, de mégis meg kell mondanunk nekünk, akik állandóan, mindennap a nyomorba jutott munkásokkal, munkanélküli munkásokkal foglalkozunk, közöttük vagyunk, hogy mi nem tudjuk magyarázatát adni, hogy még nem történt valamilyen katasztrófa. De viszont azt sem tudjuk, hogy mikor robbanhat ki ez a baj olyan formában, amely erre az országra nem kívánatos, mert már annyi baj szakadt a nyakunkba, hogy még egy ilyen újabb bajt minden körülmények között jó volna elkerülni. Mielőtt tehát a Képviselőház nyári szünetre menne, még egyszer elmélkedjünk a kormányzattal együtt erről a nagyon fontos problémáról, és talán még az utolsó pillanatban is lehetne az eddigi magatartáson változtam, lehetne százezrek nyomorát mégis kissé jobban átgondolni és olyan intézkedést tenni, amelv ennek a nyomornak valamelyes enyhítését idézné elő. T. Képviselőház! A munkanélkülieknek ez a helyzetük, és a munkanélküliek helyzetén nem segíthet a kormányzatnak az az intézkedése, amely az úgynevezett ínségakciókat bevezette. Az ínségakciókra vonatkozólag is birtokomban van hatóságoknak, testületeknek véleménye, amely egészen enyhén szólva, legalább abban nyilvánul meg, hogy az ínségakciók még a legparányibb módon sem juttatják a munkanélkülieket előnyösebb helyzetbe, mert amit az ínségakció juttat ^számukra, az egyes napokra igazán szárazkenyeret jelent, ennél többet aligha jelent, ezt tehát ennek a nagy problémának megoldására vonatkozó intézkedésnek mondani nem lehet. De veszedelmet is rejt magában az ínségakció, mert ínségmunkákkal van összekapcsolva, és az ínségmunkák mellett szükségmunkák is folynak, s ezt a két fogalmat nagyon sok helyen összekeverik, összetévesztik, a szükségmunkákat az ínségmunkák fogalma alá vonják és a szükségmukálatoknál alkalmazott munkásokat olyan díjazásban részesítik, mint amilyen díjazás az ínségmunkákra van megállapítva. Így azután az a nagyon elszomorító helyzet áll elő, hogy a szükségmunka fogalma alatt elvégeztetnek olyan munkálatokat, amelyek nemhogy nem ínségmunkák, nem is szükségmunkák, hanem egészen rendes munkák, de amelyeket belesoroznak a szükségmunkák fogalmába és amelveknél a díjazások a legprimitívebb emberi létfenntartást sem 'biztosítják. Ezek az egypengős, sok esetben még egy pengőn alul is álló napszámbérek magukban rejtik azt a veszedelmet, amelyet már sokfelé, mondhatni szerte az országban lehet tapasztalni, hogy a magánipari vállakozók is nagy szeretettel veszik zsinórmértékül ezeket a szükségmunkáknál megállapított munkabéreket és azt felelik az esetleg elégedetlenkedő munkásoknak, hogy örüljenek annak, ha a szükségmunkabéreknél néhány fillérrel többet kapnak. Ezniódot ós alkalmat ad a magánipari vállalkozóknak arra, hogy a helyzetet nagyon súlyosan, kihasználják a munkanélkülieknek kárára, rovására. De ez nem csak a munkanélkülieket sújtja, hasneni sújtja a munkában állókat 198. ülése 1933 június 13~án, kedden. . is, mert veszedelmesen süllyed alá a munkabér mindenfelé az alkalmazásban álló munkások körében. A munkabérek alásűllyedését igen nagy mórtékben okozza az a ténykörülmény, hogy a szükségmunka fogalmánál ez a zavar áll fenn és hogy a szükségmunkálatok terén olyan alacsony munkabéreket fizetnek, amely munkabérek kihatnak a rendes alkalmazásban álló munkások díjazására is. Hogy ez mennyire így van, bátor vagyok itt néhány iparág munkabóradatait feltárni. Ezt kissé részletesen azért teszem, mert úgy vélem, hogy a Képviselőház rideg magatartása mellett szükség van arra, hogy leg-alább a Képviselőház Naplójában legyen megörökítve az a szégyenteljes elbírálás, amelyben ma az alkalmazott munkásokat a munkáltatók részesítik. Erre nagy bíztatást ad a kormánynak és a törvényhozásnak magatartása, az az úgynevezett szabadjára eresztés, hogy itt lehet mindent csinálni a munkásokkal, a munkálkodókat egyáltalában nem éri semmiféle baj, mert sem a törvényhozás, sem a kormány nem gondol semmiféle olyan intézkedésre, amellyel megakadá lyozza a munkásoknak ilyen nagymértékű kizsákmányolását. Mindenki által ismert ipar az építőipar. A? építőipar szünetelése egész sereg iparágnak a szünetelését vonja maga után, mert a hozzáértők jól tudják, hogy az építkezések megindulása, vagy szünetelése legalább neg'yve;j iparág megindulását, vagy szünetelését jelenti közvetlenül. Azt pedig meg sem lehet mondani, hogy közvetett módon hány iparág részesül munkában akkor, ha az építkezés megindul és hány iparág kénytelen csaknem teljesen szünetelni, ha az építkezések szünetelnek. Ezért igen fontos, hogy ebben az iparágban hogyan és miképpen alakulnak á munkabérek, mert a munkabérek alakulása nagy mértékben befolyásolja egész közgazdasági életünket is. Hiszen az á munkás, aki csak annyi rrrankaibért kap munkája eredményeképpen, amelylyel elhasznált munkaerejét csak annyira tudjn felfrissíteni, hogy másnao megint oda tud állni dolgozni, közgazdasági életünkben nagyon keveset jelent és nem jelenti azt a fogyasztótényezőt, amely valójában szükséges ahhoz, hogy az egész közgazdasági élet vérkeringése valahogyan elevenebben induljon mear. Azok n munkabérek, amelyek ma az építőipar különböző szakmáiban találhatók, egyáltalán nőin szolgálnak egyebet, legfeljebb csak azt, hogy á lehető legprimitívebb emberi életet valahogyan magynehezen fel lehet belőlük tartani, természetesen csak akkor, ha a munkást alkalmazzák. Köztudomású azonban, hogy az építőiparban alkalmazottaknak még a legnagyobb SZPzónidőben sincs módjukban az egész esztendő* átdolgozniuk, s az esztendőnek alig egyharmad részét tudják átdolgozni. Még kevésbbé vau erre módjuk most. Az ácsok például — ha alkalmazásban vannak — napi 10—12 órát dolgoznak s órabérük ezidőszerint 46—60 fillér között ingadozik, az állványozók napi 10—14 óra mellett 40—50 fillér, a cementmunkások 10—11 órai munkaidő mellett 32—40 fillér, a falburkolók 40—80 fillér, a fehérmunkások — ezek azok, akik az épületeken tulajdonképpen az eerészen értékes szakmunkát végzik — 40—60 fillér, a festők, a mázolok 50—90, a cserepesek 50—60 fillér, ja kőművesek pediar 30—60 fillérig terjedő órabérben részesülnek. Nem nagyobb a kőfaragók, a kályhások, a kövezők órabéra sem. Az építésvezetők pedig —akikre rá van bízva egy-egy épület felépítésének irányítása -*- 30—