Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-198

Az országgyűlés képviselőházának 198. ülése 1933 június 13-án, kedden. 211 is. Az egész magyar törvénykönyv, nemcsak Werbőczy Tripartituma, hanem az egész magyar jogalkotás, minit egység, tele van mélységes racionalizmussal, a germán jog miszticizmusára hajló szellemével szemben^ És ez a racionalizmus különös elevenséggel élt a magyar fajban az első évszázadokban, mert akkor rakta le a magyar nemzet az évszázados alapokat, amikor önálló birodalmában élt, amikor idegenből nem szuggeráltak neki idegen érdekeket és gondolatokat. Ha tehát mi a magyar jog és elsősorban a magyar közjog szellemében akarunk dönteni &

r királykérdésben, mi csak a nemzeti szuverenitásnak teljes,_ százszázalékos és hamisítatlan álláspontjára helyezkedhetünk. Mert, ha van ország,, ahol a nemzeti szuverenitás gondolata mélységesen benne gyökerezik a fajban, a népben, akkor Magyarország az. A Szent Korona tanát sokszor egészen hamis vágányokra próbálják vinni. A Szent Korona tanában nincs semmi különös — hogy úgy mondjam — tekintélytisztelet, az a felülről való tekintélytisztelet, amely annyira nyugati szemlélet volt és annyira idegen a magyar néptől. Az én megítélésem szerint a Szent Korona tana alapjában véve köztársasági szellemű fogalmazása és pedig nagyon modern fogalmazása az államgondolatnak. Ha a Szent Korona tanának szelleméből indulunk ki, abban nem találjuk meg a legitimitás gondolatát, az örökletes királyság, gondolatát — különösen, amikor ezt a restaurációs elgondolást nem támasztja alá az eredeti politikai alap, az a politikai célgondolat, amely valamikor a pragmatica sanctiót létrehozta — hanem a magyar törvénykönyvnek és a magyar jogfejlődésnek, a magyar közi jognak, a Szent Korona tanának a, szelleméből és nem a betűiből csak a teljes és százszázalékos szabadkirályválasztást tudom kiolvasni. (Jánossy Gábor: Helyes!) De most beszéljünk e kérdés, gyakorlati részéről. (Halljuk! Halljuk!) Nem látom be, hogy miért volna ma aktuális a legitimista ügynek.^ .':. restauráció kérdésének az a túlzott előtérbetolása, aminek most tanúi voltunk és vagyunk az ellenzéken. A miniszterelnök úr az egységespártban is, de itt is kifejtette a maga közjogi és politikai álláspontját a restauráció kérdésében és ebben a tekintetben én vele teljesen egyetértek, ha más képpen fogalmazom is meg a mondanivalóimat. (Helyeslés a jobboldalon.) De viszont el kell ismerjem, hogy itt a mi legitimista képviselőtársaink a magyar külpolitika alapvonalait annyira helyesen látják* az egész parlamentben annyira ők képviselik elsősorban a német inlperializmussal szemben való védekezésnek a gondolatát és ők képviselik a legélesebben — sajnos, mert ezt minden más magyar • képviselőtől el lehetne várni — az osztrák-magyar f közeledésnek és kooperációnak a gondolatát is, hogy én az igen t. miniszterelnök úrral csak 50%ig tudok egyetérteni, az igazságnak másik 50%-a szerintem a legitimista oldalon van, de nem az ő legitimizmusukban, hanem az ő Németországgal szemben való helyes védekező politikájukban és az osztrák-magyar közeledés helyes meglátásában, valamint a Franciaország felé, s egyáltalában a nyugati nagy nemzetek felé való közeledés gondolatában. T. Ház! Amint nem szerencsés dolog, hogy a miniszterelnök úr legalább is a pártban elmondott beszédében szinte az egész KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XVIL osztrák-magyar ügyet azonosította a restauráció kérdésével, úgy nem egészen szerencsés dolog, viszont, hogy legitimista képviselőtársaink az osztrák ügyben annyira előtér betolják a legitimizmust, a restaurációt, hogy az feltétlenül akadálya először is az egészséges külpolitikai közvélemény kialakulásának ebben az országban, mert az ország óriási nagy többsége szabadkirály víálasztó, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) de szerintem más oldalról akadálya, vagy legalább is gátja a helyes osztrák-magyar megértésnek is. Mert ha magunkat az osztrák birodalmi kancellár helyzetébe beleéljük, akkor csak azt mondhatjuk, hogy Ausztriában minden olyan erőnek együtt van a helye, amely hajlandó ezt az osztrák nemzeti szabadságharcot megvívni a német birodalom hódító törekvéseivel, az Anschluss-szal szemben, (Ügy vam! Ügy van! a balközépen.) viszont itt Magyarországon minden olyan erőt össze kell hozni, amely erők érzik és tudják, hogy az önálló magyar külpolitikának kiinduló pontja csak az Anschluss megakadályozása és Ausztriának Magyarországgal való gazdasági és politikai együttműködése lehet. -. A további jövőt illetőleg is, szerintem, nem egészen okos dolog a részletkérdéseknek a nagy alapvonalakkal való felcserélése. A kitűzött cél az osztrák-magyar megértés, az osztrák-magyar gazdasági és politikai közeledés. Ebben a fogalmazásban ez nem lehet végső állomás Ausztria, annál kevésbbé pedig Magyarország életében, hanem csak kiinduló pont a két dunai középállamnak olyan belső megerősödése felé, amely azután utat nyit valamilyen módon, elsősorban az Anschluss-szal való szembehelyezkedésen keresztül Franciaország és Olaszország megértése felé, másfelől pedig olyan erőt van hivatva lassanként összegyűjteni a két dunai középállamban, olyan nagy népi és külpolitikai erőt, amelynek nem kell már sokfelé kapcsolódnia, talán csak Lengyelország felé, ahhoz, hogy sakkot tudjon adni a mai kisantantnak. Mert hiszen én is vallom, hogy a kisantantot erőteljes politikai akció nélkül sohasem fogjuk tudni rászorítani arra, hogy velünk leüljön komolyan tárgyalni. Ennek a kisantantnak előbb-utóbb a magyar politika sakkot kell, hogy adjon, ezt pedig csak akkor teheti, ha először is az osztrák-magyar megértés és együtthaladás biztosítva van, másodsorban pedig, ha ki van építve a magyar politika számára a kapcsolódás a testvéri lengyel nemzet felé. Milyen furcsa dolog is ez: Bécs felszabadításának 250 esztendős nagy emlékünnepét ünnepli az osztrák nép ebben az esztendőben, amelyet akkor Lengyelország, a hős lengyel király, Szobiesky mentett meg s ma, amikor Ausztria ilyen nehéz és kínos helyzetben van, amikor végeredményben az igazi német kultúrát is védi az északi Wild West-tel szemben, — ahogyan hivatalos osztrák politikusok és vezető emberek bélyegezték meg a hitlerizmust — most, amikor Ausztria a maga Önállóságát, a maga európai, dunavölgyi hivatását és kifinomult német kultúráját védi, ez a Lengyelország annyira távol van tőlünk, a mi gondolkodásunktól, a magyar és osztrák politikától. S vájjon nem volna-e sokkal könnyebb megvédeni Ausztriát és megakadályozni az Ansehlusst, ha Magyarország már a múltban is lengyelbarát politikát csinált volna és nem ragasztotta volna magát oda minden alkalommal a német birodalmi politikához, minden nemzetközi fórumon, amint ez, sajnos, megtörtént! 41