Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-198

274: Az országgyűlés képviselőházának Frey Vilmos jegyző: Gr. Sigiray Antal! Elnök: A képviselő úr nincs itt, jelentkezese töröltetik. Ki következik! Frey Vilmos jegyző: Mojzes János! Elnök: A képviselő úr nincs itt, jelentkezese töröltetik. Szólásra következik? Frey Vilmos jegyző: vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre! vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: T. Ház! Igazságos kívánok lenni a Gömbös-kormánnyal szemben és elismerek egyetlen vonatkozásban komoly fejlődést a mnlttal szemben és ez az, hogy megszűnt a kormánypárt és a kormány részéről az az egészen rideg, gőgös elzárkózás az ellenzékkel szemben, — az ellenzék érveivel, kívánságaival szemben is akárhányszor — itt és a minisztériumokban, amely a múltban, a Bethlen-kormány idején annyira ellenséges táborokra osztotta a szembenálló pártokat. Bizonyos, hogy békésebb atmoszféra alakult ki a magyar parlamentben, amelyet valamennyien örömmel üdvözlünk. Bizonyos, hogy kevesebb a személyeskedés, bizonyos, hogy a kormány próbál tárgyilagosan szembeszállni a mi érveinkkel és bizonyos, hogy ez az atmoszféra, a békének, a békésebb kapacitálhatóságnak ez az atmoszférája olyan haladás, amelyből, ha tovább fejlesztenék és ha a kormány áttérne egy nagyobbszabású reformpolitikára, talán megnyílnék az út az igazi parlamentarizmus felé is. Az igazi parlamentarizmunak első hangja talán az a szabad vita, amelynek itt féligmeddig útja nyílt a Gömbös-kormány uralomra jutásával. Ha azonban ettől a kis előnytől, apró haladástól eltekintünk és áttekintjük a Gömböskormány eddigi cselekedeteit és ezekből a cselekedetekből következtetéseket vonunk a jövőre, akkor csak azt mondhatjuk, hogy a leglényegesebb kérdésekben, a legdöntőbb problémák terén nemcsak, hogy nem haladtunk, hanem az ország általános helyzetében legalább, inkább bizonyos visszafejlődés^ tapasztalható. Nem haladtunk semmit az árkérdés megoldása felé, a kartellárak lebontása, az agrárolló kiegyensúlyozása terén. Nem haladtunk semmit egy egészségesebb adórendszer felé. Még csak azt sem tette meg a pénzügyminiszter úr, hogy a rengeteg adóhátralék egy részét a legkisebb exisztenciáknak adóíveiből töröltesse. Nem haladtunk egy lépéssel sem a mai birtokmegoszlásnak likvidálása irányában. Nem haladtunk egy lépéssel sem a telepítés kérdésében, amelyet annyiszor hangoztat a kormány és elsősorban a miniszterelnök úr. Nem haladtunk egy lépéssel sem a munkanélküliség kérdésének megoldásában. Ha mindezt áttekintjük és az ország lakosságának, elsősorban a falu népének, hét hónap előtti állapotát összehasonlítjuk a maival, csak azt állapíthatjuk meg, hogy ia magyar nép helyzete azóta is osak folyton romlott és semmi remény, hogy azokkal a módszerekkel, azokkal az egészen aprólékos kis reformokkal, amelyeket idehozott a kormány, a népnek ilyen méretű nyomorúságán változtatni lehetne. Nem látom sehol azt a tendenciát, sem .azt a tervet, amely szerint «a 80 esztendő óta megoldatlan szociális kérdést próbálná megfogni iái kormány elsősorban ott, ahol ez a szociális kérdés a legjobban kiéleződött, ahol a legnagyobb a nyomor, kint a falu népének életében. A magamfajta ember nem mer lemenni kerületébe, mert lehetetlen nézni azt a mérhetetlen nyomorúságot (Ügy van! balfelől.) és lehetetlen ezt a népet folyton csak azzal biztatni, hogy: «Emberek, 198. ülése 1933 június 13-án

}] kedden. várjunk egy kicsit, egy kis türelemmel legyünk, változni fognak a viszonyok*, mert jó lélekkel nem mondhatja az ember, hogy abból, ami itt történt, amit itt kezdeményeztek, ez a változás, ez a javulás, a nép fizikai létének megmentése várható volna. Szerény megítélésem szerint^ á magyar nemzetnek ma két nagy problémája van. Az első a magyar parasztságnak, a magyar föld népének gazdiaisiági és politikai felszabadítása, a másik pedig egy nagyszabású, a magyar nemzet múltjának, jövőjének, hivatásának megfelelő külpolitika. De míg azi egyik oldalon a falu népének ez a gazdiasági, politikai felszabadítása nem indul el, ugyanakkor elmondhatjuk, hogy a kormány olyan tétovázó külpolitikát folytat, amely szintén nincs a helyzet magaslatán. És ha ai miniszterelnök úr mai osztrák-barát nyilatkozatában látunk is bizonyos javulást, ott van Kánya t. külügyminiszter úrnak múltkori beszéde, amely már nem törölhető ki a Naplóból, s amelyben nagyon téves megállapítások vannak, s amelyekből semmiképpen sem lehet kivenni annak a magyar külpolitikának alapvonalát, amelyen nekünk el kellett volna indulnunk, határozottan, világosan ós élesen. T. Ház! Valósággal kísérteties iái hasonlóság Magyarország mai helyzete és az 1526-os helyzet között. Akkor az ellenséges erő és hódítás az ország belső részét foglalta el, most azokat a részeit foglalta el a trianoni békeszerződésen keresztül, 'amelyek akkor magyarnak megmaradtak. Ugyanaz a tanácstalanság üli meg itt most a lelkeket, amely 1526 után megnyilatkozott és amelynek olyan nagy része van abban, hogy — amikor iái mohácsi vész után évtizedek álltak rendelkezésre szabadon, mert a török nem használta ki a mohácsi győzelmet — itt sem történt semmi egy egészen határozott magyar politika megalapozásánál Az ország kettészakadt, az ország egységes közvéleménye nem tudott kialakulni, mint ahogy nem alakult ki a magyar nemzet külpolitikai közvéleménye ezalatt a tizennégy esztendő alatt sem. Ma is csak tapogatózunk és ma is csak szinte az események sodornak bennünket, mint ahogy a miniszterelnök urat valósággal az európai események sodorják az osztrákok mellé. ' Nem is mondhat mást, mint hogy az osztrákokkal Ö&BZO kell fogni. Ha azonban valósággal átértettük volna a magyar nemzet helyzetét és átgondoltuk volna történelmét, az ezeresztendős törénelem szelleméből, a magyar nemzet mai helyzetéből és a magyar nemzet egyéniségéből kiformáltuk volna jóelőre legalább is azokat a kereteket, amelyek között a magyar külpolitikának el kellene indulnia, akkor ma nem volna itt ez a tétovázás, akkor itt sokkal nyíltabban, határozotabban és élesebben állana a magyar nemzet azon az ezeréves alapon, hogy nekünk nem érdekünk sem keleten, sem nyugaton egy hódító nagyhatalom. A magyar nemzetnek ezeréves hivatása az, amelynek útját már Szent István megjelölte, amikor nem úgy, ahogy a Szekfü-féle történetírás mondja, a germán kultúrközösséghez csatlakozott, hanem a latin kultúrközösséghez, a római kereszténységhez csatlakozott, ugyanakkor pedig a germán impériuimmal a legélesebben szembehelyezkedett. Attól fogva áll az a magyar tétel, hogy itt magyar élet sohasem volt. csak akkor, ha a magyarság egészen el tudta magát szakítani, legalább is függőséget nem vállalt, ezzel a német impériummal szemben. \