Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-198

266 Az országgyűlés képviselőházának 1 kezét esak a kisgazda- és a polgári társadalom érezhette az adóbehajtásoknál, ahol azután alaposan, kíméletet nem ismerve cselekedett is és ezt a kíméletlenséget alárendelt közegei még fokozták. De nem láttuk a miniszterelnök úr vaskezét azokkal szemben, akik valamikor a legjobban féltek tőle: a bankokrácia, a nagyvállalatok, a síberek, a kartellek, amelyek dolgaiba pedig okvetlenül vaskézzel kellene belenyúlni, (ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Különösen a mezőgazdaság csalódott a miniszterelnök úr személyében, aki már itt a Házban azt is mondotta, hogy egyenrangú tényezőnek tartja a mezőgazdaságot a gyáriparral. Anynyira nem. kell a kormánynak védelmeznie a gyáripart, mert az maga is elég erős ahhoz, hogy megvédje magát úgy a kormány, mint mások támadásaival szemben. Elment a. miniszterelnök úr a gyáriparosok és a nagykereskedők közgyűlésére és támogatást ígért mindazoknak, akik addig a gazdasági élet vámszedői voltak. Népies politikát várt a közvélemény a miniszterelnök úrtól, akitől ezt, mint polgári származásútól, joggal el is várhattak. Sajnos, egész szereplésében ennek éppen ellenkezőjét láttuk, hiszen felszólalásában is nagyobbára csak a mágnásképviselőknek válaszolt, pedig a jövőben itt csak olyan kormány lehet, amely népies politikát folytat, (Helyeslés a baloldalon.) amely bevonja a politikai életbe a népies tömegeket, amelyek a nemzetnek soha kárára nem lesznek, amelyek már bebizonyították ezt a nemzet legsúlyosabb idejében, mert soha őket küzdelmükben semmiféle osztálypolitika nem vezette, hanem az a szent meggyőződés, hogy a nemzet egyetemes érdekében elsősorban is a mezőgazdasági problémákat kell megoldani. (Ügy van! ügy van! a baloldalon.) Ismét talpra kell állítani a mezőgazdaságot. (Kun Béla: Hol a párt? — Jánossy Gábor: Itt vagyok! — Derültség. — Dinnyés Lajos: Gyenge az a párt nagyon! — Jánossy Gábor: Nem mondom, hogy a párt itt van, de én itt vagyok. — Zaj.) A mezőgazdaságot ismét jövedelmezővé kell tenni és a nagytőkének ebbe a munkába bele kell kapcsolódnia. Elismerjük, hogy a nagytőkének is vannak jogai, de vannak kötelességei is. Utóvégre a nagytőke is csak eszköz a nemzeti termelés előmozdítására. (Zaj.) Hogy mennyire nem kell védelmezni a nagytőkét nálunk, azt legjobban láttuk a kamatrendeletnél, ahol teljesen sikerült érdekeit megvédelmeznie. Amikor Gömbös miniszterelnök úr kormányra lépett, fokozatos kamatcsökkentést ígért az egész vonalon. Sajnos, csak egy esetben sikerült neki 1%-kal csökkenteni a kamatot, míg a további csökkentésre a mai rossz viszonyok között sincs kilátás. A mostani kamatrendelet, amely 2*5%-os kamatcsökkenést enged azoknak, akik kataszteri tiszta jövedelmük tizenötszörösén felül vannak eladósodva, édeskeveset segít az eladósodott gazdákon. Egy 50 holdas gazdánál például, akinek átlagos kataszteri tiszta jövedelme körülbelül 600 pengő, a tizenötszörös eladósodás megfelel 9000 pengőnek. Az az 50 holdas gazda, akinek 9000 pengő adóssága van, körülbelül már végzett, de ekkor még nem részesül kamatkedvezményben, hanem csak akkor, ha még ezen az összegen felüli adóssága van. Vegyünk egy másik példát. Ha egy gazdának van még további 4—5000 pengő adóssága, akkor csak a további 5000 pengő után részesül kamatsegélyben, ami, miután az 5000 pengőnek 2'5%-os kamata 125 pengő, a kedvezmény pedig * 98. ülése 1933 június 13-án, kedden, csak félévre szól, megfelel 65 pengő kamattérítésnek. Annak a gazdának, akinek most 14.000 pengő adóssága van, ez a 65 pengő kamatkedvezmény olyan kevés, hogy arról alig érdemes beszélni. Ha ellenben a kamatot az egész vonalon csak 1%-kal csökkentettük volna, ez ugyanennél a gazdánál kitett volna 140 pengőt, ami sokkal nagyobb segítség lett volna és hasznára vált volna azoknak is, akik kataszteri tiszta jövedelmük tizenötszörösén alul vannak aU adósodva, de éppenúgy rászorulnak a segítségre. T. Ház! A mezőgazdasági helyzet súlyosságát és tarthatatlanságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. Még azok a kormánypárti szónokok is elismerték ezt, akik közelállanak az agrárius gondolathoz. Ma például Létay Ernő t. képviselőtársam felszólalásában ugyanazokat a bajokat hozta elő, amelyeket mi itt ellenzéki oldalról mindig napirenden tartunk és kérte azoknak orvoslását. Létay t. képviselőtársam egészen bátran elmondhatta volna azt a beszédet erről az oldalról is, csak éppen beszéde két utolsó passzusát kellett volna megváltoztatnia és tiszta ellenzéki beszéd lett volna belőle. A kisgazdák egész jövedelme elmegy ma adóra, kamatra, vármegyei, községi, felekezeti stb. hozzájárulásokra. Ezt a gazdasági szakértők is kimutatják akkor, amikor a mezőgazdasági termelés összértékét 800 millióra becsülik évente. A költségvetés végösszege 760 millió pengő, ennek felét kétségkívül a mezőgazdaság viseli és ez már maga kitesz majdnem 400 millió pengőt. Statisztikailag ki van mutatva, hogy a mezőgazdaságot 200 millió kamatteher isujtja évente, így tehát a szakértők szerint a megállapított összjövedelemiből csak 200 imillió pengő marad meg annak a mezőgazdasággal foglalkozó öt és félmilliónyi lakosságnak, amely az ország gerincét képezi és amelyre ebből a jövedelemből fejenként átlag 40 pengő jut. Ez olyan csekély összeg, hogy nem lehet eléggé súlyosan bírálni, hogy ez így van. Pedig akik a tényállást ismerik, feltétlenül tudják, hogy a valóságban nincs is nagyobb tiszta jövedelem fejenként, mint az a 40 pengő, mert tisztán látjuk a falu lerougyolódásából, hogy semmiféle jövedelem nincs. Sem ruhára, sem -szerszámra, sem gazdasági felszerelésre, sem gépekre nem telik ma. Ha ma megnézzük a mezőgazdasági üzemeket, 25—30 éves visszaesést látunk. Lerongyolódott szerszámokkal, rossz, öreg gépekkel dolgoznak. Ha ma végignézzük a cséplési munkálatokat, látjuk, hogy 30—40 éves gépekkel kénytelenek csépelni, mert nincs az a gazdaság, nincs az a társaság, nincs imég az a nagybirtokos sem. aki (ma új cséplőgarniturát tudna vásárolni. (Ügy van! jobbfelől.) Pedig azt hiszem, társadalmi és> felekezeti különbség nélkül mindenki tisztában van azzal, hogy az ország alapja a mezőgazdaság és ha fellendülést akarunk az országban, elsősorban is a mezőgazdaságot kell talpraállítani, (Ügy van! balfelől.) elsősorban a [mezőgazdasági problémákat kell megoldani. Ha talpraállítjuk a mezőgazdaságot, akkor vevőkre talál az ipar, el tud adni a kereskedelem és megindulhat a munka az ipari centrumokban is, ami .megint a munkanélküliekre hat, akik ismét mint fogyasztók jönnek tekintetbe a mezőgazdaság számára. (Ügy 'van! jobbfelől.) De ahhoz, hogy megindulhasson a munka, hogy a mezőgazdaság csak némileg talpraáll hasson, okvetlenül (szükséges, hogy a közterhek és a kamatterhek csökkentessenek és az iparcikkek, hogy a kibírhatatlan, kifizethe-