Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-198
358 Az országgyűlés képviselőházának 198. ülése 1933 június 13-án % kedden. niagyarosítási eljárásban hélyegmentességet adnék annak a tisztviselőnek, aki névmagyarosítást kér. T. Képviselőház! Az utóbbi napokban a revizió kérdése, minthogyha háttérbe szorult volna a vitában. Pedig a nemrég perfektuált négyhatalmi szerződés, amelyben szó van a népszövetségi paktum 19. pontjáról, igenis, a mi érteimezesünk szerint kell, hogy lehetővé legye a revizió gondolatának a Népszövetségeié való vitelét. Már a külügyi vitában bátorvoltam egy dolgot idehozni a Ház színe elé. Azt proponáltam ugyanis, hogy nekünk nemcsak a kormányból és a szép munkát végző társadalmi szervezetektől — a Keviziós Liga; tói, a Magyar Nemzeti Szövetségtől, az Erdélyi Férfiak Egyesületétől — kell várnunk a revizió gondolatának előbbrevitelét és külföldön való propagálásai;, hanem — szerény felfogásom szerint — magának a Háznak is ki kellene vennie részét ebből a munkából. Én tehát megismétlem, hogy kívánatosnak tartom, miszerint a külügyi bizottság mellett, a külügyi bizottság hatáskörének érintetlenségével, a Ház küldjön ki külön revíziós bizottságot, amelynek ne legyen semmi más célja, min'c a revíziónak a Ház tagjai által való előkészítése lehetőleg úgy, — talán bizarrnak látszik első pillanatban a gondolat — hogy keressünk érintkezést a szomszédos kisantantállamok parlamentjeivel és próbáljuk a megértés és a kapacitálás, a konferenciák révén a revíziót előre vinni. Más gondolatot is hátor vagyok a revizió érdekében előhozni. Nemrégiben, egy pár hónappal ezelőtt nagy recenziót kelteit az országban az úgynevezett Kókai-féle revíziós térkép megjelenése. Az országban többféle térkép és terv keringett a revizió véghezvitelének lehetőségéről, sokszor olyan bizarr térképeket és bizarr elgondolásokat láttunk, amelyek arra a gondolatra késztettek bennünket, hogy szükséges, miszerint egy egységes nemzeti felfogás alakuljon ki ebben a kérdésben. Azzal valamennyien tisztában vagyunk, hogy a régi határokat, fel egészen a Kárpátokig, az első alkalommal, az első revíziós akcióra nem fogjuk visszakapni. Szükség van tehát, arra, hogy a miniszterelnökség saját hatáskörében azoknak a társadalmi egyesületeknek bevonása mellett, amelyek a revizió kérdésével foglalkoznak, kidolgozzon egy határvonalat, amely néprajzi, vízrajzi, gazdasági, stratégiai szempontból sine qua non-ja legyen a magyarság követeléseinek, amely nélkül mi revíziót nem fogadhatunk el és amelyhez mint minimumhoz, mint sine qua non-hoz feltétlenül ragaszkodunk. Ezt a gondolatot vagyok bátor az illetékes tényezőknek figyelmébe ajánlani. (Jánossy Gábor: A sine qua non a Kárpátoktól az Adriáig! — Kuna P. András: Akkor magunk mondunk le róla!) Méltóztassék megengedni, hogy befejezésül azt a gondolatot vessem bele az utóbbi napokban sok tekintetben elmérgesedett vitába, hogy rettenetes dolog lenne, ha a restauráció ügyében ismét - az a légkör idéződnék elő és jönne közénk, amely 1921—22-ben uralkodott ebben a Házban, ebben a teremben és uralkodott az egész magyar társadalomban. Amikor az ember egyenkint beszél az egyes politikusokkal és képviselőtársaival, akkor sohasem látszik olyan mérgesnek ez a kérdés, mint amikor idekerül ez a téma ebbe a Házba. Az a szerény felfogásom, hogy az ellentétek további mélyítése felesleges és káros és ezen a téren minden magyarnak a megegyezést kell keresnie és azzal a kiáltással szemben, amely elhangzott a vita alkalmával a legszélső baloldalról, a szociáldemokraták részéről, hogy éljen a köztársaság, az összes többi pártoknak össze kell fogniok ebben a gondolatban, hogy éljen az apostoli, pártok felett álló magyar királyság! A felhatalmazási törvényjavaslatot elfogadom. (Éljenzés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik? Frey Vilmos jegyző: Hegymegi Kiss Pál! Hegymegi Kiss Pál: T. Ház! az appropriációs vita kapcsán ón körülbelül azokkal a kérdésekkel szeretnék foglalkozni, amelyek a sajtóban láttak napvilágot a miniszterelnök úr jövő terveit illetőleg. Amikor ezeket a jelentéseket olvastam, hogy a miniszterelnök úrnak mik a tervei az államfői jogkör kiterjesztése tekintetében, mik a tervei a 33-as bizottság hatáskörének kibővítése tekintetében, valahogy nekem a magyar Himnusz szerzőjének, Kölcsey Ferencnek a magyar alkotmányról mondott klasszikus meghatározása jutott eszembe, amely szerint a magyar alkotmány az állami tényezőknek harmóniája, ahol az államfő tudja azt, hogy mi a nép szabadsága, a nép tudja és érzi, hogy az állam fejének mit kell a népért tennie, és a közéletben ós a magánéletben a vezérelv, a zsinórmérték a törvény. Az a gazdasági válság, amely a világháború után bekövetkezett, minden államot új berendezkedésre késztet. Azt mondhatjuk szinte, hogy itt, Közép-Európában majdnem mindenütt új próféták támadnak új tanokkal, akik úgy álladalmi, mint gazdasági tekintetben új berendezkedéseket hoznak, (Jánossy Gábor: Az is!) amely a mai súlyos bajoknak és megrázkódtatásoknak a következménye. Azt mindnyájan érezzük, hogy új berendezkedésre, új irányra bizonyos tekintetben szükség van. Ha szabad meghatároznom, én azt gondolom, hogy őszinteség szükséges a nemzetek vezetésében, igazságosság szükséges a gazdasági életben, méltányosság ós belátás szükséges a külpolitikában. f Mint értesültem, a miniszterelnök úr alkotmányos terén kíván változtatásokat ós bizonyos^ új berendezkedéseket, ellenben gazdasági es^ pénzügyi téren, — mert e tekintetben a kormány politikáját itt a Házban a pénzügyminiszter úr képviseli — eddigi tapasztalataink szerint^minden marad a régiben, az az ortodox gazdasági és pénzügyi politika érvényesül minden vonalon, amely régebben érvényesült, sőt meg kell állapítanom, hogy a bankzárlat óta, a Károlyi-kormány kormányrajutása óta ezen a téren azok a tényezők, amelyeknek hatalmát mi erről az oldalról bizonyos fokig megnyirbálni kívántuk, mindig erőteljesebben és nagyobb súllyal jelentkeznek a külpolitikában. (Ügy van! a baloldalon.) Ha az európai államokat figyeljük, megállapíthatjuk, hogy az új berendezkedések három irányúak és, hogy a harmadik irányt egyedül a magyar miniszterelnök úr képviseli. MacDonald, Franciaország vezető politikusai, vagy az északamerikai államok vezetője, elnöke, az alkotmányjogi berendezkedéseket nem érintették, ellenben gazdasági téren próbáltak és próbálnak hozni olyan reformokat, amelyek egyfelől az elnyomott társadalmi rétegek érdekében szükségesek, másfelől pedig bizonyos kiegyenlítő hatást eredményeznek. Közép-Európában, mint mondottam, új próféták jönnek új tanokkal. Nem tudom megállapítani, hogy alkotmányjogi és gazdasági változtatásaik mi-