Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-198

Az országgyűlés képviselőházának 198. ülése 1933 június 13-án, kedden, 255 szerkezetének Gleichschaltungját és amikor ennek terjesztése gyanánt valósággal, ostromzár alá vette Ausztriát* és így tovább. Egészen nyilvánvaló tehát, hogy a hitlerízinus uralomra jutása milyen óriásit, ártott így közvetve a magyar érdekeknek is. Eluta^íthaiatlan konzekvencia ezen a téren az én szerény meglátásom szerint az, hogy tévedés volt azt hinni a magyar hivatalos külpolitikai kormányzat részéről, az egész magyar közvélemény részéről, hogy a hitlerizmus vagy a fasizmus olyan feszítő erőt jelent, amely feszítő erő a mi kérdésünkben, a revízió kérdésében hasznunkra válhatnék. Ellenkezőleg azt ' látjuk, hogy ezek olyan erők, amelyek az antantot inkább összekovácsolják, velünk szemben erősebbé teszik. (Úgy van! Ügy van! bálfelöl.) Csak következtetésre lehet jutnunk, hogy a> magyar revíziónak a fasizmus és a hitlerizmus a legalkalmatlanabb szövetségesei, egyszerűen kártevői és károkozói. (Ügy van! Ügy van! balfelöl.) Beszélni kellene arról is, hagy olyan sovány eredménybe, mint amilyent a négyhatalmi paktum jelent és képvisel, vájjon miért, milyen okból nyugodnak bele ezek az erők, a provokatív nacionalizmus erői, a hitlerizmus és a fasizmus is, amelyek ezzel a provokáló nacionalizmussal annyira fellármázzák a világot. Nagyon fontos, hogy az egész magyar közvélemény megismerje, felismerje és a maga részéről tudomásul vegye ezt. A helyzet egyszerűen az, hogy ahol a fasizmus és a hitlerizmus uralmon vannak, nem szabad elfelejteni, hogy ezek azon a réven jutottak uralomra, hogy az illető országok népét, a nép nagyrészét, óriási nag^y rétegeit leverték, leverték mint az ellenséget, és pontosan tudják, hogy az illető országoknak ezek a néprétegei őket most mint ellenséget gyűlölik, pontosan tudják, hogy sem. belső, sem külső politikájukban ezekre a néprétegekre nem számíthatnak. Azt hiszem,) magyaráznom sémi kell, hogy ezek a kormányzatok, a hitlerizmusnak és a fasizmusnak kormányzatai egészen pontosan tisztában vannak azzal, hogy egy ilyen elnyomott nép kéziébe ők fegyvert nem adhatnának akkor, ha komolyra fordulna a dolog. Ebből viszont az a logikus következtetés, hogy a hitlerizmus és a fasizmus mint 'Szövetségesek «non valeur»-ök, nem értékek a mi szempontunkból. Ez nem valami fantasztikus kitalálásom vagy elképzelésem, hiszen a világháborúban tapasztalhattuk, hogy milyen volt a nép magatartása az egyes országokban. r A nép mindenegyes országban olyan mértékben azonosította magát azokban a történelmi időkben kormányzatával, amilyen mértékben tapasztalhatta, hogy annak a kormányzatnak politikája az ő érdekeinek képviseletét is jelenti. Ilyen értelemben magyarázható csak, hogy például az angol munkásosztály, a francia munkásosztály és a német munkásosztály is gazdasági — nem bánom én — imperialisztikus vagy politikai érdekekből azonosította magát kormányzatával a háborúban. A Habsburg-birodalomban ez már lényegesen másképpen állott, ott már sokkal nyűgösebb magatartást tanúsítottak a néprétegek. Emlékszünk mindannyian a csehek magatartására. Ha tárgyilagosak akarunk lenni, — és nem szabad a dolgot másként kezelnünk — akkor meg kell állapítanunk, hogy a cseheknek a háború alatt tanúsított magatartásában az a véghetetlen elkeseredés jutott kifejezésre, amely felgyülemlett bennük a Habsburg-uralomnak, a Habsburg-elnyomatásnak következtében. Oroszországban például még világosabb volt a helyzet, ott a cári elnyomatás eredménye az volt, hogy a nép a háhorú alkalmát egyenesen arra használta fel, hogy lehetőség szerint a cár izmust hátbatámadja és megölje. így jutnak kifejezésre ezek az érzelmek, ezek a dolgok történelmileg tragikusan, fontos időszakokban (Büchler József: Bűn és bűnhődés!) és ezeket a tanulságokat nem szabad elfelejtenie egyetlen ország kormányának sem. Ilyen körülmények között megállapítható tehát, hogy az igazi értelemben vett nemzeti szempontból: a fasizmus és a hitlerizmus a külpolitikai orientáció .tekintetében egyenesen káros. Hogyan lehet az, hogy a kormányzatok mégis ilyen magatartétst tudnak tanúsítani. Ez csak akkor válik érthetővé, ha nem felejtjük el, hogy igenis a reakciónak is megvan a maga tudatos politikája és ez a politikai tudatosság külpolitikai kérdésekben is kifejezésre jut éppen úgy, mint a belpolitika területén. Es itt egy egész évszázad politikai történetével tudnám alátámasztani ezt a tényt és ki tudnám mutatni, hogy igenis a francia forradalom kezdetétől egészen a mi napjainkig Európa reakciós kormányai reakciós koalíciókat teremtettek, reakciós külpolitikát folytattak, reakciós külpolitikát támogattak akkor, amikor a demokráciától, forradalmi újításoktól és vívmányoktól tartottak. Azt hiszem, a szent szövetség, az orosz cárizuiusnak az 1848-as míaigyar szabadságharcban tanúsított magatartása — és ehhez hasonló példa elég kínálkozik — ezt a tételt egészen világosan bizonyítja és ezt úgy lehetne egy mondatban kifejezésre juttatni, hogy régen, még mielőtt Marx a világ proletárjainak azt a tanácsot adta, hogy egyesüljenek, a világ reakciós kormányai már egyesültek és egyesülnek ma is, ha érdekeik így megkívánják és nincsenek tekintettel az ország igazi érdekeire, hanem csak az ő reakciós belső és külpolitikai célkitűzéseikre. Látunk azonban ma másfajta nemzetközi és külpolitikai koalíciót is, látjuk például a nyugati demokratikus államok koalícióját vagy legalább is erős összefogását a hitlerizmussal és a fasizmussal szemben. Ebből nem lehet más tanulságot levonni, mint azt, hogy legalább azok a politikusok, akik a polgári haladásnak, a polgári demokráciának, a polgári gondolatnak alapján állanak, vegyék tudomásul, hogy amit ma a nyugati demokratikus kormányzatok az ő összeállásukban céloznak, az nem is a szocializmus érdeke, hanem tisztára annak a követelése, hogy azok az, államok is, amelyek a polgári szabadsagokkal és a polgári szabadság reformjaival és intézményeivel 1848 ellenére még máig is tartoznak, szakítsanak azzal az újfajta abszolutizmussal, amelyet a fasizmus és a hitlerizmus egyaránt jelent. Magyarország a maga igazságáért kopogtat külpolitikájában. Amikor ezt teszi, figyelemmel kellene lennie arra, hogy tulajdonképpen kiknek társaságában teszi ezt. Véleményem szerint ez is fontos érv, fontos argumentum a mellett, hogy a történtek után a magyar kormányzat igenis szánja rá magát arra, hogy az eddig csak károsnak bizonyült olasz orientációval szakítson, hogy szakítson az olyan koalíciókkal, amelyek, mondom, még az 1848 előttinél is rosszabb ós károsabb ab88*