Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-198

254 Az országgyűlés képviselőházának nyugtató leveleket a kisantant államai számára, hogy semmi kétség se legyen abban, hogy a status quo-t pedig érinteni nem lehet és nem szabad. Ennek az (

egészen rövid és felületes vizsgálatnak alapján is megállapíthatjuk^ végeredményében, hogy azok a milliónyi mázsás kövek rajta maradtak a fennálló szerződéseken, a revízió dolgán • és semmiféle fifikával nem lehet kimagyarázni azt, hogy az a négyhatalmi paktum nem jelentené ennek a status quo-nak a megmaradását, sőt megerősítését. Az egész, legalább azoknak szempontjából, akik . a t revíziót tartják döntően szükséges problémának, nem jelent semmi eredményt, nem jelent egyetlen lépést sem előre. Az egészről azt lehet mondani, hogy lyukas mogyoró s ha valaha, úgy ez alkalommal lehet mondani a híres magyar—olasz barátkozási politikáról, hogy: «a gyümölcséről ismerheted meg a fát». Ezért mondottam ón, hogy a külügyminiszternek fel kellene állni és be kellene jelentenie, hogy ezek után igenis, ennek a politikának folytatása nem képzelhető, hogy itt szakításra, másfajta orientációra van szükség, mert tagadhatatlan, hogy a híres olasz barátkozáshoz fűzött remények füstbe mentek. T. Ház! Uj helyzet bontakozik ki, egészen új konzekvenciákkal. Voltam bátor említeni, hogy ennek az egyezménynek következtében lehet bizonyos olasz-francia közeledéssel számolni, hogy a pakutmnak ez az egy eredménye van. Ha ez az eredménye, akkor én mint szociáldemokrata, igenis, sietek kijelenteni, hogy ennek bizonyos fokig az általános, az európai béke szempontjából még örülni is lehetne, örülni is kellene. Mégis itt ebben a pillanatban másfajta következtetést tartok szükségesnek, mégpedig azt, hogy üa igaz az, hogy ez az egyezmény bizonyos olasz-francia közeledést jelenthet és ilyen következtetésekkel birhat, akkor ebből logikailag folyik az, hogy meg fog változni Olaszországnak viszonya bizonyos kisantantbeli államokhoz. Elsősorban a francia barátkozás révén meg fog változni Jugoszlávia irányában, következésképpen meg fog változni a többi kisantantállammal szemben is. Es ekkor vájjon jogosulatlan-e az az én kérdésem, hogy mi értelme van ilyen körülmények közt annak, hogy a magyar revízió ügye Mussolininek adassék továbbra is albérletbe?! Mi értelme van annajk, hogy ne mi magunk, ne a hivatalos magyar külpolitikai kormányzat legyen ^ az, amely ezeket a következményeket tudomásul veszi és amely igyekszik ezeknek az új következményeknek értelmében cselekedni? Miért ne mi magunk legyünk tehát azok, akik az új helyzet szerint igyekszünk tenni? Miért ne mi magunk legyünk azok, akik sietünk bizonyos imciativakkal, bizonyos kezdeményezésekkel? Mindenesetre a leghatározottabban azt követelem ezekkel az összefüggésekkel kapcsolatosan: el a fasizmustól! és — közeledés szomszédaink felé! (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Egyenesen elítélendő az a magatartás, amelyet, a mi kormányzatunk ebben a kérdésben is tanúsít és nem lehet nyíltan szembeszállni azzal a magatartással, amelyet itt is többször tapasztalhattunk. Emlékszünk Benes egyik hónapokkal ezelőtt elhangzott invitációjára, amelyre azután még Bethlen — aki akkor nem volt ugyan már miniszterelnök, de a kulisszák mögött a magyar politikának olyan tényezője volt, mint amilyen maradt azóta is — sietett kijelenteni, hogy tűz és víz Csehszlovákia és Magyarország. (Esztergályos János: Politikai 198. ülése 19SS június 13-án, kedden. zsinórpadlás!) A költségvetési vita folyamán itt erről az oldalról Friedricu István mélyen t. képviselőtársam volt az, aki újból felszólította a kormányt arravonatkozóan, hogy a szomszédok felé való orientálódás dolgában történjék valami erőteljesebb lépés. Ez történt annak kapcsán, hogy Benes kijelentette, hogy, igenis, nyitott ajtók vannak és várjuk a közeledést, várjuk a tárgyalást. Ezt megelőzőleg a miniszterelnök úr beszélt arról, hogy üljünk csak le a zöldasztalhoz, majd azután így meg amúgy. Amikor aztán a zöldasztalról való nyilatkozat után megjelent a csehszlovák külügyminiszter legilletékesebb invitáeiója, akkor egyszerre a miniszterelnök úr úgy találja, hogy hátha nem nyitott ajtókról, hanem valamilyen csapdákról van szó? A kérdéseknek, ezeknek a komoly életkérdéseknek ilyenmódon való kezelése ellen tiltakozni kell és nem lehet ellene elég erélyesen fellépni. Ennek a magatartásnak, ezeknek az állásfoglalásoknak káros hatásairól igen sokat lehetne és kellene is beszélni. Nem akarom azonban a kórdóst most ezen a ponton tovább feszegetni, csak megállapítom, hogy az ilyenfajta argumentumok tegnapi argumentumok. A négyhatalmi paktumi ténye után új helyzet teremtődött; az olasz-francia közeledés is egy ilyen tíj momentum, az eredménytelenség a revízió pontján szintén egy ilyen új momentum, és ha lehetett — szerintem nem volt, de ha lehetett — ínég egy-két héttel ezelőtt valami jogosultsága annak, hogy a külügyminiszter úr itt az olasz barátkozást mint külpolitikánk fix pontját jelentette ki, a történtek után ebből a fix pontból egy egészen homályos pont vált, és jó lesz ettől a ponttól minél előbb eltávolodni. Jó lesz eltávolodni azért, mert ez az új helyzet új orientációt tesz . szerintem parancsoló kényszerűséggé. Most engedelmet kérek a t. Háztól, hogy ennek a kérdésnek még egy-két vonatkozásáról beszélhessek. Amennyire tagadhatatlan és amennyire elszomorító az az eredménytelenség, az a kudarc, amelyet itt tapasztalhatunk, (Fríedrieh István; És amelyet állandóan ünneplünk!) és amelyet állandóan ünneplünk, ugyanolyan fontosak, ugyanolyan jellemzőek a tanulságok is és az is, hogy voltaképpen mik ennek a kudarcnak valószínű okai. Én már megemlítettem egy múltkori beszédemben is, hogy a hitlerizirms uralomrajutásia milyen riasztólag hatott különösen^ az angol közvéleményre; a franciára magától értetődően, úgyhogy ezt külön ki sem kell emelni. Én ismét bátor vagyok annak a magyar orgánumnak véleményét idézni itt, ezen a ponton, amely orgánumról azért emlékszem meg, mert >a nacionalizmus, a magyar nacionalizmus dolgaiban versenyen kívül áll és elfogultsággal a hitlerizmussal szemben nem vádolható, sőt inkább minden egyébbel. A Magyarságról van ismét szó, amely a római egyezményről írott cikkében a kudarc okairól ezeket írja (olvassa): «Amely pillanatban az angol közvélemény elkedvetlenedett a hitleri Németország- iránt, MacDonaldna.k nem lehetett többé képviselnie az eredeti megállapodást azzal a következetességgel és szilárdsággal, amely ellensúlyozhatta vagy legyűrhette volna az ellentétes hatalmi alakulat erőfeszítéseit és intrikáit. Magát Mussolinit is nyil; ván gondolkodóba ejtette, amikor a hitleri forradalom az, első heteknek lázas, mondhatni önkívületi állapotában egy gombnyomásra keresztülvitte a bismarcki birodalom szövetségi