Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-198

Az országgyűlés képviselőházának 198. ülése 1933 június 13-án, kedden. 253 lista szempontból még fontosabbnak — a magyar—olasz barátkozási politika kudarcát is olyannyira, hogy valóban csodálattal nézem és állapítom meg, hogy egy ilyen esemény már napokkal ezelőtt történt és itt még mindig nem talált alkalmat a külügyminiszter úr arra, hogy felálljon és erről a kérdésről valamelyes nyilatkozatot tegyen. A magam részéről azt vártam volna, hogy itt fel fog állani és be fogja jelenteni^ egészen becsületesen és őszintén, hogy ő is úgy állapítja meg, hogy a négyhatalmi paktum után a magyar nemzetnek, a magyar népnek önmaga iránti kötelessége ennek az eseménynek bizonyos konzekvenciáit levonni s be kellett volna neki jelentenie a szakítást azzal a külpolitikai irányzattal, amelyet eddig folytatott; be kellett volna jelentenie valamelyes más orientációt, vagy ha erre — nem tudom, minő okokból —• nem hajlandó, vagy nem tud vállalkozni, akkor ha politikai parlamentáris konzekvenciák vannak, le kellett volna mondania és ezt be kellett volna jelentenie. (Friedrich István: Ez nem szokás Magyarországon!) Magyarországon — úgy látszik — újabb időben ez nem szokás. Amikor én ezt az aredimiéinyt megállapítom, egyelőre nem személyes értékű. ítéletet kívánok erről a kérdésről mondatni. Teoranászetesen nem mehetek el az úgynevezett objektivitás terén odáig, hogy maigamévá tegyem azoknak a magyar lapoknak véleményét, amelyek a magyar kormány hivatalos politikájátnialk a támogatói. ^Nem mehetek el odáig, ameddig megy például a 8 őriali Újság, aimilkor óriási betűkkel azt hirdeti a négyes paktum létrejötte után, hogv Mussolini megmentette Európát a katasztrófától. Azt hiszem, ennél lényegesen kevesebb történlt .a valóságban. Eis niem mehetek el természetesen odáig seraí, ameddig elmegy a Függetlenség, amikoir uigyiamicsak ökölnyi betűkkel arról tud hírt adni a mragyar közvéleménynek, hogy a legyőzött nemzetek egyenjogúsága ebben a paktumban már is biztosítva van. Ezek, t. Ház, blőffölések, amelyekről csak annyit lehet mondani, hogy nem erük meg azokat a pénzösszegeiket, amelyeket ezek a lapok szubvenció formában kapniak azokból a ikesetrives adófilléreikből, •amelyeket a magyar nép kénytelen feiizzadini, hogy ezek a szubvenciók létrejöhesisienk. (Úgy van! Ügy van! a ssélsőbaloldalon.) En komolyabb orgánumokra kívánok hivatkozni és így hivatkozom elsősorban a Pester Lloyd június 9-iki számára, amely foglalkozott ezzel a kérdéssel és amely a négyhatalmi paktumra vonatkozólag

1 véleményét leginkább a következő szavakban foglalja össze. (Olvassa): «Enmek a minket érintő lefontosabb dolognak, a revíziónak dolgában Magyarország szempontjából döntő jelentőségű az, hogy a négyhatalmi paktum alkalmas instrumentuma-e a revíziónak vagy sem

1

? ítéletünk megalkotásánál ebben a pontban rendkívül óvatosaknak kell lennünk, önámítás volna, ha feltételeznénk, hogy paktum önmagában véve a békeszerződéseknek igazsá^ gos és a béke érdekében való revízióját garantálni tudja.» Ezután ezt mondja % (olvassa): «De hát reméljünk, mert mit is jelentene az ember reménykedés nélkül?* Azt lehet mondani, hogy elégikusabb hangot kormánypárti orgánum részéről és hidegebb zuhanyt már nehezen képzelhetnénk el. (Sándor Pál: A Pester Lloyd nem kormánypárti!) Nem kormánypártii Bocsánatot kérek, eddig KÉPVISELŐHÁZI NAPI4> XVH, azt hittem, hogy kormánypárti. (Weltner Jakab: Független kormánypárti!) De ennél még fájdalmasabban zokogja el a dolgot egy olyan magyar orgánum, amely nacionalista és amelynek nacionalizmusa igazán minden kétségen felül áll. Gondolok itt a Magyarságra, amely, amikor ^ ezzel a római egyezménnyel foglalkozik, szószerint a következőket írja. (Olvassa): «Mi tagadás, a francia csoport nagyban és egészben elérte a célját: a méregfogakat, amelyek előbb vagy utóbb szétmarták volna a párizskörüli békeokmányokat, majdnem gyökerestül kihúzták és az eredeti Mussolini-javaslatból csak anynyit hagytak meg, hogy biztosítsák Mussolini és MacDonald számára a tisztességes és méltóságos visszavonulást.»^ Azonkívül még konkrétebben, még határozottabban ezt mondja (olvassa): «Az úgynevezett frontális revízióról — legalább egyidőre — le kell mondanunk.» (Esztergályos János: Tíz esztendőre!) Ezek, mint mondottam, hogy elfogulatlanságomat bizonyítsam, nem a magam Ítéletét voltak hivatva kifejezésre juttatni, azonban természetesen néhány személyes természetű megjegyzéssel is kívánom még ezt a kérdést érinteni. Emlékezünk arra, hogy a négyhatalmi pakutmnál ennek a problémának egész lényege a revízióra volt — hogy úgy mondjam — behangolva, itt vártunk valamit, valami igazi lépést. Emlékezünk arra, hogy amikor Mussolini felvetette a négyhatalmi paktum dolgát, ő maga eredeti javaslatában kifejezetten azt mondotta: a négy hatalom egyezzék meg a békeszerződés revíziója eljárásának dolgában. Mi valósult meg ebből, t. Ház? A szívet kitépték, hallottuk, hogy új szívet operáltak bele ebbe az egész kérdésbe és ez az új szív kifejezésre jut ennek az egyezménynek 2. §-ában, abban a 2. §-ban, amelyben viszont utalás történik az eredeti békeszerződéseknek azokra a híres 10., 16. és 19. §-aira. Meg kell néznünk s egy-két szóval beszélnünk kell róla, hogy voltaképpen mit tartalmaznak ezek a szakaszok az eredeti alapokmányban, amelyekre "vonatkozóan ebben a 2. §-ban utalás történt. A 10. §-ról tudjuk, hogy ez a szövetség tagjait arra kötelezi, hogy a szövetség valamennyi tagjának területi épségét és jelenlegi politikai függetlenségét tiszteletben tartsák, tehát a status quo-nak egy olyan szigorú meghatározása, amely semmiféle további magyarázatra nem szorul. A 16. § figyelmezteti azokat a hatalmakat, amelyek ezt a négyhatalmi paktumot megkötötték és annak elismerését vállalták, bizonyos szankciókra, bojkottra, nemzetközi hadsereg kiküldésére, kiállítására abban az esetben, ha sérelem történnék a status quo dolgában. A 19. §-ról viszont tudjuk azt, hogy e szakasz szerint a közgyűlés, a Népszövetség időnkint felhívhatja a szövetség tagjait az alkalmazhatatlanná vált szerződések újabb megvizsgálására. Akadnak talán majd olyanok, akik azt mondják, hogy igenis, ez az a bölcsek köve, ez az a kincs, amelyet hazahoztunk s amelyet ebben a négyhatalmi paktumban megmentettünk, de azoknak is csakhamar rá kell ébredni ök arra a tényre, hogy még mielőtt aláíratott volna ez az egyezmény, nevezetesen mielőtt Franciaország aláírását megadta volna, előbb még megírta azokat a bizonyos meg-