Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-198

252 Az országgyűlés képviselőházának 1 Három esztendővel később, mert hiszen ez valóban 1905-ben történt, tehát 1908-ban már ott tartottunk, hogy nekünk ezt a ferencJózsefi ígéretet reklamálnunk kellett s az akkori Habsburg-birodalom valamennyi szocialista pártja egy rendkívüli kongresszuson megsürgette ezt a királyi és császári ígéretet. A mi bécsi testvérpártunknak nagyhírű vezetője, Viktor Adler, akkor ezen a kongreszszuson azt mondotta: a Habsburgok egyetlenegyszer tettek a népnek, a mukásosztálynak a demokrácia irányában Ígéretet. Vigyázzanak a Habsburgok, nehogy a történelem folyamán úgy alakuljanak a dolgok, hogy ezt az egyetlenegy ígéretüket se váltsák be a Habsburgok. En csak egyszerűen megállapítom, hogy ma, ennyi esztendő, ennyi évtized után sincs a magyar munkásosztálynak demokratikus, becsületes választójoga. (Úgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nekünk tehát történelmi ^ tapasztalatunk, hogy a a fhabsburgizmus és a demokrácia direkt ellentétes fogalmak. Itt most a legitimista urak hadakozására csak annyit mondok, hogy, azt hiszem, nincs realitása annak a gondolatnak sera, amelyet ők itt többször hngoztatnak, hogy tudniillik a Habsburgok restaurációja elősegítené az ország integritásának helyreállítását. Azon a véleményen vagyok, thogy a legitimisták érdekében sem jó és helyes ez az argumentum. Én magát a következtetést is, amelyet ebből vonnak, helytelennek :és rossznak tartom. Az a meggyőződésem, hogy szomszédaink ellenkezését a revízióval szemben egy ilyen argumentáció még fokozza és erősíti. Hangoztatták itt a vitában, hogy amikor a Habsburgokról van szó, ezt a kérdést Ausztriához való viszonylatban is tárgyalni kell. Nemi akarok ebbe a kérdésbe mélyen behatolni, nem akarok Ausztria viszonyaival ebben a vonatkozásban foglalkozni, — sőt mási vonatkozásokban sem ebben a pillanatban — csak meg akaróim állapítani, hogy amennyire mi, szociáldemokraták, az ausztriai viszonyokat ismerjük, f abból azt állapíthatjuk meg, hogy Ausztriában a szervezett munkások pártjának, a szoiciáldemokráciának óriási befolyása van, ez a párt nagy politikai erő felett rendelkezik, a szavazatok 41%-át bírja, tehát ez olyan politikai párt, amelyre nemcsak figyelemmel kell lenni, hanem amelyet semmiféle politikai relációban elmellőzni nem lehet. Tudjuk, hogy a szociádemokrácia, vagyis az osztrák választók 41%-a sohasem fog megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy Ausztriába a Habsburgok visszajöjjenek, következésképpen nem nézi jó szemmé azt sem, ha a Habsburgokat a szomszédságukban restaurálják. Az a felfogásom, hogy azt az • állapotot, amely meg volt akkor, .amikor a Habsburgok itt ési a régi monarchiában uralkodtak, a történelem fejlődésének természetes rendje és ereje szétrepesztette, mint egy fazekat és hiába próbálkoznak, különösen a mai viszonyok között, a legitimista^ urak azzal, hogy ezt a régi állapotot visszaállítsák, hiába próbálkoznak arra, hogy amit a történelem szétrepesztett, azt újra összefabrikálják, az repedt fazék marad minden körülmények között és minden formában. Áttérek ezek után arra a másik kérdésre, amellyel, mint mondtam, foglalkozni kívánok, ez pedig a nemzetközi politikának ismert eseménye, a négyhatalmi paktum létrejötte. (Halljuk! Sálijuk! Q, szélsőbaloldalon.) Akadhatnak 98. ülése 1933 június 13-án, kedden, talán, akik fejcsóválva, csodálkozva nézik azt, hogy a munkásság képviselői, szószólói minek foglalkoznak a magas diplomáciának ilyen magas lovaglóiskoláiból kikerült produkcióival, miért nem foglalkoznak inkább szigorúan vett keenyérkérdésekkel, az élet mindennapinak látszó és nevezhető problémáival. Az a felfogásunk, — és ezt sokszor hangoztattuk itt is — hogy pl. a választójog kérdésében úgy, mint más u. n. közjogi természetű kérdéseknél is, kenyeret jelent az, hogy a közjogi problémák hogyan és milyen formában oldódnak meg. Meggyőződésünk az, hogy a külpolitika problémái is kenyeret jelentenek, sőrébben az esetben nemcsak kenyeret, hanem életet is, mert hiszen ez a paktum a békét, vagy a háborút jelenti. Ezek a problémák a munkásosztály legtermészetesebb érdekeit, mindennapi szükségleteit és életét is érintik. Sőt érdekelnek bennünket maguk a módszerek is, amelyeket ezeknek a külpolitikai kérdéseknek megoldásánál, vagy kezelésénél alkalmaznak, érdekelnek bennünket mindazok a kísérő jelenségek is, amelyek észlelhetők ezeknek a problémáknak megoldásánál és napirendre kerülésénél. Erdekeinek bennünket mindazok a problémák, amelyek ehhez a kérdéshez kapcsolódnak, érdekel bennünket a hitlerizmus, a fasizmus és ezeknek hatásai természetesen a magyar politikára, tehát ami viszonyainkra. Mindaz, amit most felhoztam, válasz arra, hogy miért kénytelenek a munkásosztály szószólói is ezekkel a dolgokkal behatóbban foglalkozni. Ezen az alapon kell nekünk ezeket a problémákat is néznünk. Ha foglalkozunk a négyhatalmi paktumnak nevezett aktával és külpolitikai eseménynyel, akkor abból kell kiindulnunk, hogy lehetetlenség meg nem látni azt, hogy ez az u. n. négyhatalmi paktum határkő az európai külpolitika történetében, sőt szerény véleményem szerint a magyar-olasz viszony kérdésében is érdekes és nevezetes fordulópontot jelent. Ezen a téren talán következményei is lesznek, amelyek közül a mi viszonyaink tekintetében a legfontosabbak egyike az, hogy ez a paktum talán bizonyos közeledést jelent Olaszország és Franciaország között, aminek azután természetesen követkeményeinek kell lenniök a magyar külpolitika szempontjából is. Túlzás nélkül azt lehet mondani, hogy a hitlerizmus szempontjából a négyhatalmi paktum jelenti a hitleri külpolitikának teljes, tökéletes, a lehető legsiralmasabb kapitulációját Franciaországgal szemben s az egész európai politikában; benne találjuk egész Versailles elismerését, benne találjuk _ az Anschlussról való lemondást, benne találjuk a lengyel korridor elismerését és sok minden egyebet. (Gál Jenő: Ezt az Arbeiter Zeutung ma meg is írja. Nyíltan hirdeti, hogy Versailles előtt kapituláltak Hitlerek.) Nekem, t. Ház, szintén ez a meggyőződésem és magától értetődik, mint szociáldemokrata EL legnagyobb örömmel vehetem csak tudomásul^ hogy egy olyan előkelő újságja a munkásosztálynak, mint amilyen az Arbeiter Zeutung, ugyanezen a véleményen van. En azonban ennek a kérdésnek azzal a részével kívánok foglalkozni, amely — hogy úgy mondjam — a magyar érdekek vonalán fekszik. Itt pedig ki kell jelentenem a leghatározottabban, hogy ez a négyes paktum a magyar revíziós mozgalomnak a leghatározottabb kudarcát jelenti (Ügy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) és jelenti — ezt tartom én szocia-