Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-198

Az országgyűlés képviselőházának 198, ülése 1933 június 13-án, kedden. 251 Kétségtelen, hogy ebben a kérdésben rendet kell teremteni. Bízom abban, hogy a mi pénzügyminiszterünk, aki. eddigi működése során komoly szakértelemről tett tanúbizonyságot, ebben a kérdésben rendet fog teremteni és meg vagyok róla győződve, hogy Gömbös Gyula miniszterelnök úr, aki a londoni konferencia utáni időre ígérte meg ennek a kérdésnek rendezését, be is fogja váltani ígéretét. Sürgős feladatnak tartom azonban, hogy addig is, amíg a végleges rendezés időpontjáig el nem érkezünk ebben a kérdésben, történjék valami, történjék legalább annyi, amennyi ebben a pillanatban feltétlenül szükséges a hitelezők érdekének sérelme nélkül, Megtörténhetik annyi, hogy a perindítási lehetőségeket korlátozzuk a rosszhiszemű adósra, vagy a hitelezésnek arra az esetére, amikor a hitel nincs biztosítva. Teljes lehetetlenség az, ami jelenleg Magyarországon a perindítások körül folyik, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) mert a hitelezők minden néven nevezendő^ különösebb érdek nélkül, sőt azt mer-, ném állítani, hogy sokszor érdekeik ellenére, sokszor csak adósaik vexálására indítják meg a pereket, (Ügy van Ügy van! a jobboldalon) anélkül, hogy komoly hitelezői szekuritást akarnának maguknak biztosítani, mert a fedezet biztosítva van a földárcsökkenés dacára. Különösen kérem a pénzügyminiszter urat arra, hogy teljes árverési tilalmat rendeljen el az összes __ gazdák védelmében az új termés betakarításáig. Teljes lehetetlenségnek tartom azt^ hogy a 6300-as számú rendeletnél megálljunk és ne menjünk tovább az adósvédelem terén addig, amíg nem tudunk at végleges pénzügyi rendezéshez érkezni. Vagy végleges pénzügyi rendezés, vagy komoly adósvédelem! De nem egészen tökéletes adósvédelem és a pénzügyi rendezés eltolása: ez nem felel meg azoknak a szociális és termelési követelményeknek, amelyeket a gazdák joggal támaszthatnak a magyar parlamenttel szemben. (Helyeslés a jobboldalon.) T. Képviselőház! Elérkeztem beszédem végéhez. Ebben a pillanatban úgy érzem, — figyelembevéve azokat a jelenségeket, amelyek a nemzetközi konferenciákon és az egész világ aeropágján jelentkeznek — hogy a magyar nemzet komoly válaszúthoz érkezett. Ügy érzem, hogy a^ magyar nemzet jövendő sorsának kialakulására nézve nem lehet közömbös, hogy ennél a keresztútnál a nemzet mely irányban halad. Tudom, hogy a magyar nemzet a történelem folyamán sokszor eltévesztette a fordulópontok helyes kihasználását. Ne essünk ebbe a^ hibába, hanem járjunk nyitott szemmel és egymásba font karokkal, mert a történelem számos példája bizonyítja, hogy az úttévesztésnek sokszor a magyar nemzet széthúzása volt az oka. Én úgy érzem, hogy a Gömbös-kormányt a magyar géniusz hatja át. Ugy érzem, hogy a mai magyar kormány a magyar társadalom széles rétegeinek becsületes támogatása mellett rendelkezik azzal az akaraterővel és éleslátással, hogy megtalálja a helyes irányt, amelyet a keresztútnál a magyar jövendő érdeke szempontjából követnie kell. • Bízom abban, Ihogy a Nemzeti Munkaterv, amely a népies politika eszményeinek érvényesítését tűzte ki céljául, ennek a kormánynak vezérlete alatt biztos révbe vezérli a nemzetet, mely ki fog menekülni sorvasztó bajából és elérkezik a boldog magyar jövendő felé. (Elénk éljenzés jobbfelől.) Ebben a bizakodásban elfogadom a megajánlási törvényjavaslatot. (Elénk t helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon. A szónokot számosan üdvözik.) Elnök: Szólásra következik? Frey Vilmos jegyző: Buchinger Manó! Buchinger Manó: T. Képviselőház! Előttem szólott t. képviselőtársam beszédében olyan témakörrel foglalkozott, amelyet a költségvetési vita alkalmával az én elvtársaim is érintettek kritikai módon. En most csak annyiban kívánok most itt erre a beszédre megjegyzést tenni, hogy mélységesen sajnálom, hogy t. képviselőtársam nincs abban a helyzetben, hogy a kormányt, amelynek olyan buzgó támogatója, rá is szoríthassa arra, hogy azokat az elveket, amelyeket képviselőtársam ma itt hangoztatott, valóban érvényre is juttassa. Mai felszólalásomban nem ezzel a témakörrel kívánok foglalkozni, hanem foglalkozni óhajtok mindenekelőtt azzal a most már valóban figyelemreméltó jelenséggel, hogy miként a költségvetési vitában, úgy az appropriáció alalmából is olyan erőteljesen forszírozták bizonyos oldalról a legitimizmus kérdését, mint ahogyan- azt itt hallhattuk. Foglalkozni kívánok azután a külpolitikának ismert eseményeivel, az úgynevezett „négyhatalmi paktummal és annak némely előrelátható következményével. Foglalkozni kívánok továbbá azzal, hogy a négyhatalmi paktum létrejötte után is milyen csodálatos egyöntetűség uralkodik itt abban a felfogásban, amelyet a t. külügyminiszter úr legutóbbi beszédében úgy fejezett ki, hogy a mi külpolitikánknak fix pontja az olasz barátság. Ami a legitimizmus kérdését illeti, ismerjük a kormánynak, nevezetesen a miniszterelnök úrnak idevonatkozó álláspontját és adott válaszainak többféle variációját. En csak azt mondhatom, hogy minket ezek közül természetesen egyetlenegy sem elégít ki. Minket az elégítene ki, ha a miniszterelnök úr egészen erélyesen és határozottan azt mondaná, hogy a mai viszonyok között aktualitása a demokratikus korszellemből következő reformoknak és intézményeknek van, nem pedig annak, hogy mi itt törődjünk egyetlenegy család monarchikus jogkörének kibővítésével és restaurálásával. Már nagy általánosságban bátor voltam rámutatni költségvetési beszédemben arra, hogy a mi véleményünk szerint a magyar tömegeket nem a királykérdés, hanem a kenyérkérdés érdekli. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ez az éhezők problémája és megmondottam azt is, hogy sajnos, ma ezek az éhezők alkotják az ország többségét. Erre vonatkozólag röviden azt akarnám kifejteni, hogy demokrácia, korszellem és Habsburgok a mi történelmi tapasztalataink szerint nem igen illenek össze. Nem akarom ezt most itt bőven kifejteni, csupán egyetlenegy történeti reminiszcenciának a formájában kívánnék erre rámutatni, ez a történelmi visszaemlékezés pedig a következő: I. Ferenc József volt az, aki a magyar munkásosztálynak az általános, egyenlő, titkos választójogot egy időben ünnepélyesen megígérte (Esztergályos János: 1905-ben.) és pedig abban a formában, hogy a kormány programmba vette fel és annak a király trónbeszédben adott kifejezést,