Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-193
Az országgyűlés képviselőházának 1 elve alapján állunk. Mi kezdettől fogva, mióta ebbe a Házba bekerültünk,^ állandóan hangoztattuk, hogy a trianoni, általában a párizskörnyéki 'békeszerződéseket mi nem szerződéseknek, hanem diktátumoknak tekintjük. (Helyeslés a jobboldalon.) Mi áz első peretői fogva tisztában voltunk azzal, hogy kapitalista 'beállítottságú államférfiak csinálták ezeket _ az úgynevezett békeszerződéseket s addig fogják azokat betartani, amíg érdekük parancsolja; amint a kapitalista érdek ellen való annak betartása, nem fogják betartani. Az események nekünk adtak igazat. Nem tartják be a szerződéseket és teljesen jogos a legyőzött államoknak az a követelése, hogy: teljes egyenjogúságot teremteni nem ugyan a felfegyverzésben, hanem a leszerelésben. (Farkas Elemér: Ügy van!) És való igaz az, hogy nemcsak nekünk, hanem minden egyes államnak kivétel nélkül erőteljesen hozzá kell látnia a mai fegyverkezési őrület megszüntetéséhez, a fegyverkezés költségeinek csökkentéséhez, mert a mai fegyverkezési őrületbe, a költségek folytonos fokozásába elpusztul Európa kultúrája. T. Képviselőház! A mi gyenge szavunk ugyan természetesen innen nem nagyon meszszire hatol el, de ha aposztrofálják francia barátainkat, hogy megszavazták a hadsereg költségeit, kijelentem, meg tudom őket érteni. Az az imminens veszedelem, amely őket Németország felől fenyegeti minden szózat ellenére, azok az események, amelyek nap-nap után szemük előtt lejátszódnak, kényszerítik őket arra, hogy a köztársaság védelmében megszavazzák a hadsereg költségvetését. Meg vagyok . azonban arról győződve, hogy amint megszűnik számukra ez a veszedelem, amint megvan a biztonságérzet a francia szocialistákban Németországot, nemkülönben Olaszországot illetőleg, azonnal meg fog változni a szocialista álláspont, azonnal az állandó hadsereg ellen fognak állást foglalni. Emlékeztetem a t. Házat arra, hogy Dániában néhány évvel ezelőtt teljesen leszerelték a hadsereget, csak a rendőrséget tartották meg és valami csekély tengerészetet. A szocialista kormány leszerelte a hadsereget. Most, amint megindult a náci-mozgalom, és uralmuk még nem is érzett szilárd talajt a lába alatt, — még ma is ingdaozik — máris a dánokra támadtak Schleswig-Holstein miatt. Érthető a dánok elkeseredése, érthető, hogy igyekeznek valamiképpen megvédeni ezt a területet, amelyhez valójában népszavazás útján jutottak. Franciaországi vonatkozásban tehát meg kell szűnni Németország, Olaszország részéről a fenyegető veszélynek, és szent meggyőződésem, hogy azután meg fog indulni a komoly cselekedet a leszerelés tekintetében. Sajnos, ezekkel a külpolitikai fejtegetésekkel rendszerint úgy van az ember, hogy eszébe jut a legpesszimistább filozófusnak, Sc'hoppenhauernek mondása, hogy az életben mindig máskép történnek a dolgok, mint ahogy az ember azt előre elgondolta. Mi mégis szent meggyőződéssel valljuk, hogy amint megszűnik a feszültség, amint ismét konszolidált állapotok lesznek Németországban, megszűnik az ok a fegyverkezésre és a lefegyverzési konferencia eredményeket fog tudni elérni. (Farkas Elemér: Nagy tévedés!) Amíg kapitalizmus van, addig persze a világbékéről álmodni nem lehet. Rátérve már most a mi dolgainkra, ismételnem kell azt, amit minden évben ismételek: ez a gyenge kis ország képtelen azoknak a költségeknek előteremtésére, amibe még a )3. ülése 1933 június 6-án, kedden. 15 mai hadsereg is kerül, hiszen 148,198.900 pengőt költünk a hadsergre, beleértve természetesen a nyugdíjakat is. (Farkas Elemér: A rokkantellátást is, képviselő úr!) A nyugdíjellátást, a rokkantakkal együtt. Ez mind ebben a tárcában van benne. (Farkas Elemér: Tehát nem a hadseregre költjük! Azt méltóztatott mondani, hogy ennyit költünk a hadseregre. Ez tévedés.) Ebben benne vannak a dologi kiadások, a személyi kiadások, a nyugdíjak, a rokkantellátás, minden. Ezt a terhet lehetetlen bírni. A mai gazdasági viszonyok mellett s ahogyan az adók az országban ma befolynak, ahogy most kényszerítve voltak az urak arra, hogy nagyon csekély mértékben ugyan, de mégis csökkentsók a hadügyi kiadásokat, a jövőben még fokozottabb mértékben lesznek áz urak erre kényszerítve, mert kétségtelen, hogy így soká nem mehet a dolog, az ország nem bírja ezeket a terheket. Ha a teherbírás szempontjából kifogásolják a zsoldoshadsereget, akkor ebben a kifogásban mi is benne vagyunk, mi is elismerjük, hogy a zsoldoshadsereg a legdrágább és ha már .hadsereg van, ennek szempontjából nézve a dolgokat, a legrosszabb formája a hadseregnek, — abban a követelésben, hogy megszűnjön a (zsioldos-hadsereg, egyetértünk az urakkal, már csak financiális szempontból is, mert mint mondom, sokáig nem bírjuk ezeket az állapotokat, minthogy túlsókba kerül az ilyen hadsereg és túlságosan kevés térül vissza a köznek abból az összegből, amelyet így a hadseregre vagyunk kénytelenek költeni. A toborzások folyamán felhívást kapnak a fiatalemberek arra, hogy jelentkezzenek a zsoldoshadseregbe, szolgálatra. Jelentkeznek is, megvizsgálják őket és akik testileg és lelkileg alkalmasak a katonai szolgáltra, azokat a toborzóbizottságok felveszik. Az ifjak kötelezik magukat arra, hogy 12 évig becsülettel szolgálnak a zsoldoshadseregben, a szolgálati idő letelte után vagy elhelyezik őket állami szolgálatba, vagy valamelyes kárpótlásban részesülnek. Nyolc-kilenc évi szolgálat után azonban egészséges, ép embereket mustrálnak ki — más kifejezést nem tudok használni. Egyszóval 8—9 évi kifogástalan szolgálat után elbocsátják ezeket a fiatalembereket egy fillér kárpótlás, kártérítés nélkül, anélkül, hogy gondoskodnának arról, hogy az illetők valahol elhelyezkedhessenek. Ha valaki nyolc évig szolgál a hadseerghen, elfelejti mesterségét, hogy ha nem is felejti el, már annyira kijött a gyakorlatból, hogy a mai dekonjunktúrában, amikor ezrével vannak munkanélküliek, ilyen ember kap a legnehezebben munkát, tehát csak egészen ritka esetben kap alkalmazást. Az állam nem törődik ezzel, mondván, nem tudok több embert elhelyezni, mint amennyit már elhelyeztem. Maradna a főváros, mint munkaadó. S itten meg kell mondanom, — és ez jellemzi a polgári pártokat — hogy a Házon kívül dithyrambusokat zengenek a hadseregről és mint a farizeus, amikor a fillért beleteszi a perselybe, felnéz, hogy az Űristen látja-e, ezek az urak is egyik szemüket az égre fordítják, a másikkal pedig felénk sandítva, dicsőítik a hadsereget mindenféle hangnemben, amikor azonban arról van szó, hogy a hadseregből kimustrálnak egy sereg fiatalembert, mereven elzárkóznak az elől, hogy ezeket a szegény embereket alkalmazzák. Ilyenkor a hazafiság rögtön az asztal alá szalad. Ugyanezt látjuk a magánvállalatoknál is, amelyeket az állam patronizál, vagy amelyek az állammal mint szállítók állanak összeköttetésben.