Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-197

238 Az országgyűlés képviselőházának indokol, mint az előbbi, mert alkotmányos életünk a politikai jogok gyakorlásában volt a legbetegebb, (Ügy van! balfelőL) Éppen ezért itt a reformnak mélyebbnek, messzebb­menőnek és súlyosabbnak kell lennie. Amikor az ember ezt megállapítja, akkor kénytelen azt is megállapítani, hogy a két reform idő­ibeli, tárgyi és etikai junktimban van, ezt a kettőt egymástól elválasztani nem lehet. Maga a kormány is érzi ezt, mert hiszen lekötötte magát a titkos választói jog behozatala mel­lett. Az a reformjavaslat, amely erre vonatko­zik, nem késhetik sokáig, és már most fel kell emelnünk óvó szavunkat az ellen, hogy az úgynevezett korrektivumok alkalmazása hely­telenül történjék. Mert mi is helyeseljük azt, hogy a választól jogban megfelelő korrektivu­mok foglaltassanak a mezítlábas demagógiá­val szemben, de nem lehet a választói jogban alkalmazott korrektivum olyan, amely a több­ségnek korlátlan^ győzelmét technikailag biz­tosítja a kisebbség felett. Ügy tudjuk, hogy a kormány reformjavas­latában a választói jog tekintetében a lajstro­mos szavazás fog előtérbe lépni. Már itt utal­nom kell arra, hogy az európai népek válasz­tójogaiban ismerünk olyan lajstromos szava­zási rendszert, tőlünk nem messze a szomszé­dokban is, ahol éppen a magyar kisebbsége­ket azzal szorítják háttérbe, hogy a lajstromos választói jogot egy olyan technikai rendszerbe öntik, amely mellett a magyar kisebbség sza­vazatainak sokszorosával nem tud egy man­dátumot elérni, ugyanakkor, amikor az állam­alkotó nemzetiségi többség sokkal kisebb há­nyaddal tud mandátumot szerezni. Nem lehet megengedni, hogy egy lajstro­mos szavazás alkalmával tartományokra osz­szák az országot, amelyek nagyobb területi összefüggéseket teremtenek, mint az egyes vár­megyék, mert ez volna technikai lehetet­lenség, amellyel megküzdeni a ^ kisebbség nem tudna és amellyel csak a kormány a maga hi­vatalos adminisztrációs apparátusával tudná a maga jelöltjeit korlátlan előnyben részesíteni. Nekünk megvannak a lajstromos szavazás ese­tére azok az ősi kereteink, amely területeken élő választópolgárok megszokták gondolkodá­suk közösségét, a régi formák közt. Ilyenek a vármegyei keretek és ha lajstromos szavazás­ról van szó, akkor ez a választójogi reform feltétlenül akkor fog a leghelyesebb mederben megoldást nyerni, ha a vármegyei kereteket fogja szemelőtt tartani, (Dinnyés Lajos: Fő­ispánok nélkül!) az úgynevezett országtájak, vagy választójogi tartományok helyett, (vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: Tökéletesen igaza van!) A politikai jogokhoz tartozik a gyülekezés és a szervezkedés kérdése is. A gyűléstilalom hónapokon keresztül megbénította a politikai g ártok szabad mozgását az országban. (Dinich »dön: De csak az ellenzéknek! Még csak né­hány nappal ezelőtt a belügyminiszter úr azzal indokolta a gyűléstilalom fenntartását itt a parlament színe előtt, hogy az ország olyan súlyos helyzetben van, amelyhez alig lehet ha­sonlítani az ország állapotát más időkben. Rö­viddel azután a miniszterelnök úr a hivatalosan kiadott kommüniké megállapítása szerint a belügyminiszter úrral egyetértően a gyűlésti­lalmat felfüggesztette. Számunkra ebből a két tényből a következő konzekvencia származik. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) A gyűlés­tilalmat tárgyi indok nélkül hozták, mint ahogyan tárgyi indok nélkül szüntették is 197. ülése 1933 június 12-én, hétfőn. meg, mert a gyűléstilalomnak célja és gyü­mölcsözése másfelé nem volt, mint a Nemzeti Egység Pártjának előmozdítása felé, amit va­lóban konkurrencia nélkül tudott szolgálni a. Nemzeti Elgység Pártjának szervezkedése ugyanakkor, amikor a többi parlamenti párt a nyilvánosság elé nem jöhetett. (Dinich Ödön: Majd meglátjuk, hogy fog beválni a gyakor­latban.) Mi csak örömmel vesszük tudomásul a gyűlés­tilalom megszüntetését, mert ez legalább mó­dot ad arra, hogy az ellenzéki pártok is kon­taktust találjanak a maguk tömegeivel. Mert a miniszterelnök úr nem egyszer hangoztatta,' hogy elég, ha ebben az országban egy ember akós, az vezet és a többi engedelmeskedik. A gyűléstilalom idején könnyű volt kormány­párti okossággal telehinteni az országot, mert ez az okosság onnan volt, hogy más nem tu­dott beszélni. Könnyű okosan beszélni akkor, ha a másiknak száját befogják, hogy ne tudja a maga ellenérveit elmondani. Most, amikor a gyűlóstilalom megszűnt, a nyilvánosság előtt megjelennek a hírek, hogy a kormánypárt 3200 községben fog szervező gyűléseket tar­tani. (Zaj a baloldalon.) A magunk részéről érdeklődéssel kísérjük ezt a nagyarányú agi­tácionális munkát, de óhajtjuk, hogy ez a szer­vezési munka ne legyen a régi egységespárti rendszernek újból való meggyökereztetése a magyar közéletben,^ ne legyen pusztán a régen hivatalból a kormánypárt rendelkezésére álló elemeknek egy új szabad szervezetbe való tö­mörítése, hanem hozzon komoly rendszerválto­zást," amelyet az ellenzék részéről már több mint tíz esztendeje követelnek. A politikai jogok szabad gyakorlása azt célozza, hogy levezesse a társadalmi feszült­ségeket, a társadalmi feszültségek levezetésé­vel pedig ott érvényesül a politikai jogok szabad gyakorlása, hogy az országban termé­szetesen feltörő elégedetlenség nyíltan tud hangot adni és éppen ezért minden veszedel­mes jellegétől megfosztatok, Mert csak az a feszültség veszedelmes, amelyet lefojtanak, amely nem tud megnyilvánulni, amely nem tud hangot adni annak, hogy az ország veze­tésében milyen változásokat kíván! A társadalmi feszültségek oka a gazdasági helyzet. Jellemző mindig, hogy a politikai sza­badságjogokkal mostohán csak akkor bánnak a kormányok, amikor a gazdasági vonalvezetés tévútra téved. Nem gazdasági politika az, amikor a pénzügyminiszter úr az ország gaz­dasági életét pusztán az állami büdzsé szám­sorain keresztül nézi és nem veszi észre, hogy az íróasztalnál szereplő számsorok belekígyóz­nak a valóságos életbe és minden egyes szám, a legkisebb számjegy is, egy emberéletnek felel meg odakinn. Nem gazdaságpolitika az, t. Ház, hogy az egyik oldalon az adókat emelik, a má­sik oldalon a kiadásokat csökkentik és ugyan­akkor dermedt csenddel nézik azt, hogy a gaz­dasági élet hogyan romlik tovább. A kormány úgynevezett gazdaságpolitikájának egyik fo­gantyúja az, hogy az állami büdzsében sze­replő személyi illetményeket csökkenti. Ezzel ugyan a végső^ határig elértünk már és ennek szociális kihatása mérhetetlenül romboló, de a magam részéről utalni akarok arra, hogy en­neik a lehetetlen gazdasági politikának romboló hatása az úgynevezett dologi kiadások csök­kentésében is mennyire megvan; utalni akarok erre akkor, amikor összeállítottam a Wekerle pénzügyminisztersége idején, a 6-os bizottság­működése idején és a Korányi pénzügyminisz-

Next

/
Thumbnails
Contents