Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-197

234 Az országgyűlés képviselőházának kölcsönös bizalmon, a mezőesáti és dombóvári legitimizmus rokonságán épült fel. Sokat gondolkoztam azon, hogy a magyar nemzet hogyan tudta magát tartani ezer esztendeig ezen a földön, ahol annyiféle nép lakott és próbált hazát teremteni és azt tartósan megtartani. Történelmi tanulmányaim és az utóbbi két-három évtizedben szerzett tapasztalataim alapján az a vélemény alakult ki bennem, hogy ez csak úgy volt lehetséges, hogy a magyar nép államalkotó ereje, öntudata, szabadság- és jogtisztelete felette állt, mindazon népek államalkotó erejének, amelyek itt honalapítással kísérleteztek. Ezért ez a nemzet a népvándorlástól kezdve a törökhódoltság idején keresztül a mai napig megtartotta ezt a földet magának. Szerintem meg is fogja tudni tartani és a nép, a nemzet megmaradásának semmiféle akadálya nem lehet. Állítom, hogy az ezeréves Magyarország történelmi nagyságában, szépségében fel fog támadni, (Ügy van! Ügy van!) egészen bizonyosan, ha a nemzet ezt az államalkotó erőt, szabadságszeretet és függetlenségi érzést megőrzi továbbra is a lelkében. (Malasits Géza: Nemcsak szeretni, hanem gyakorolni is kell a szabadságot.) Mezőcsát t. követe azt mondotta, hogy a kormányelnök úr programm ja és tényei között roppant nagy ellentét van. A programm ragyogó, a programm igen színes, magánban foglalja a nemzet szükségleteit, a cselekedetek azonban rendkívül soványak, mert, sajnos, ez a nemzet egyfelől a politikai szolgaság, másfelől a tőke, a vállalkozás rablógazdaságának prése között szenved. Azt mondotta a t. képviselő úr, hogy 1919-ben megszűnt a forradalmi és a kommunistamozgalmak visszahatása. En végtelenül csodálkozom ezen a megállapításon, amelyet csak tévedésnek vagy elszólásnak tudhatok be, mert igazán nehéz volna azt állítani, hogy 1920-ban és 1921-ben ebben az országban jogrend, termelés, államigazgatási organizáció, közgazdasági élet olyan ütemben működtek volna, amely ütem egy rendezett viszonyok között élő államban az államgazdálkodás elengedhetetlen feltétele. Nem akarok itt részletekre kitérni, de azt kell mondanom, hogy 1919 után még hosszú éveknek kellett elmúlniok, amíg a megszállás, a forradalmak, a bolsevizmus konzekvenciájaképpen kiégett országban a vasút, a posta, az állami intitúciók és az összes termelési ágak abba a helyzetbe jutottak, hogy nemzeti feladataikat betöltsék. Mélyen t. Ház! Sokat gondolkoztam azon, vájjon az a vita, amely itt kifejlődött, minő motívumokból eredt. A konzekvenciák a velünk szemben ülő pártok egyes szónokai részéről majdnem ugyanazok voltak, ellenben a konzekvenciák levonásához kiválasztott eszközök szónokok szerint változtak. Az előttem szólott igen t. képviselő úr, meggyőződésem szerint, mai beszédét főleg egyfelől azért mondotta el, hogy kiélezze a kormány külpolitikai célkitűzéseit olyan irányban, amelyeket helytelenül világított meg s amelyekből olyan következtetéseket vont le, hogy bizonyára a külügyminiszter úr lesz legjobban meglepve, ha majd ezt el fogja olvasni, a másik ok beszéde elmondására és általában a legtöbb beszéd elmondására & királykérdés felvetése s a restauráció kérdése aktualitásának a bizonyítása volt. A felszólalt képviselő urak legtöbbje csokorba kötötte azokat a történelmi érdemeket, amelyeket a Habsburg-dinasztia hosszú évszá197. ülése 1933 június 12-én, hétfőn. zadokon át való működése alatt a nemzet megmaradása, a nemzet jövője érdekében szerzett. A török hódoltság alatti szolgálatokra és érdemekre történthivatkozás. A magam részéről megtehetném, hogy csokorba kössem mindazokat a történelmi tapasztalataimat, mindazokat a konzekvenciáimat, amelyeket történelmi ismereteim alapján levonhatnék* ezt azonban nem teszem, mert könnyelműségnek tartanám, ha ebben a kérdésben kiélezném a dolgokat, ha a sebeket feltépném, ha olyan sebekkel foglalkoznám, amelyek az idő gyógyító erejénél fogva részben már be is gyógyultak, vagy amelyek történelmi szemüvegen nézve, egész más hatást váltanak ki az -emberből, mint amit időről-időre egyes események, vagy cselekedetek kiváltottak. Meg kell azonban állapítanom, hogy egy dolgot mégsem szabad figyelmen kívül hagynunk és ez az, hogy a történelmi alkotmányhoz való hűség nemcsak görcsös ragaszkodást jelent egy jogilag és tényleg meg nem lévő, pragmatica sanctio néven lefektetett törvényhez, hanem a történelmi alkotmányhoz^ való hűség jelenti mindazt, amit Szent István koronája jelent a nemzet számára (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Szóval jelenti az összes jogoknak, az összes kötelességeknek, az összes szabadságoknak egybekapcsolását, amelyek a nemzet tulajdonát képezik és amelyekből a nemzet mindig annyit ruház át az uralkodóra, amennyit saját jövője, fejlődése és történelmi érdekei szempontjából szükségesnek tart! (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) De azt is meg kell, hogy állapítsam, hogy a pragmatica sanctio-hoz való ragaszkodás nem felel meg a magyar nemzet nagy többsége t érzelem- és gondolatvilágának sem. Egy évszázados küzdelem után, bár trianoni formában és nem teljes függetlenségben, mégis itt áll^ ezen a csonka testen a magyar nemzet, itt áll a maga önrendelkezési jogának legteljesebb birtokában. Ha ezt az önrendelkezési jogot befolyásolja is a környékbeli államok állásfoglalása és a nagy európai politika, ez a csonka test még alkalmas arra, hogy itt a nemzet erejét összegyűjtse és a maga lelki, nemzeti és gazdasági függetlenségének megóvásával kivárja azt az időpontot, amikor a Duna medencéjében olyan történelmi pillanat adódik, amelyben a történelmi nagyságát visszanyert Magyarország kijegecesedési pontja lehet olyan közjogi és olyan gazdasági alakulásnak, amelyben méltó és legnagyobb szerepet kap az ezeresztendős Magyarország. Nem hivatkozom napi politikusokra, nem hivatkozom élőkre; Deák Ferencre hivatkozom, aki felirati beszédében és emlékezetes húsvéti cikkében egyformán azt mondotta, hogy az uralkodó személye közös Magyarországon és az örökös osztrák tartományokban, amelyek elválaszthatatlanul egybe vannak kapcsolva és a közös védelemre vannak felépítve. Ez olyan világos beszéd, hogy ezt ma is lehet idézni és erre ma is joggal lehet hivatkozni. Nekem az a meggyőződésem, hogy azok, akik a császári és királyi legitimizmusnak a hívei, téves utakon járnak, amikor azt állítják, hogy Magyarország és Ausztria, ha jelenlegi formájában közjogig unióba lépne, akkor ez jelentene valamit a jövő számára. Kijelentem, nekem belső meggyőződésem, hogy a mai csonka Ausztria és a^ mai Csonka-Magyarország egyesült formájában egyáltalában nem gyakorolna vonzerőt a tőle elszakított területeken élő magyarságra és az ott élő magyarsággal jó viszonyt